Murat Yetkin: Amit a Nyugatnak be kell látnia a török puccskísérlettel kapcsolatban

A panamai szabó John le Carré egyik legjobb kémtörténete.

A Havannai emberünk című Graham Green regény ihlette történetben Carré, a volt brit titkosügynök hamis vagy felfújt titkosszolgálati információkból összeállított jelentésekről ír, amelyek azt boncolgatják, hogyan lehetne sikeresen tömeges lázadást szítani egy elnyomó diktátorral szemben egy esetleges nyugati beavatkozás során. A “szabóról’’ persze kiderül, hogy valójában saját népét és országát szolgálja. Az emberek pedig a külföldről irányított puccs ellen végül pont amögött az uralkodó mögött sorakoznak fel, akit előtte ki nem álhattak.

Nem tudom, Isztambul és Ankara ‘’szabói’’ vajon mit meséltek a törökországi helyzetről a július 15-i puccskísérlet előtt, közben és utána. De úgy gondolom, nem mondanak igazat főnökeiknek, akik jobban tennék, ha lapátra tennék őket.

Különösen érdekes volt az Egyesült Államok hírszerzésének igazgatójának, James Clappernek egyik kijelentése. Amikor július 20-án arról kérdezték, vajon Fethullah Gülennek köze van-e a puccskísérlethez, Clapper így válaszolt: ‘’Egyelőre ez még nem állítható. Mi a hírszerzésnél biztosan nem tudunk erről.’’

Közben Graham Fuller volt CIA-igazgatóhelyettes, a Huffington Post-ban közölt írásában védelmébe vette Gülent. Azt írta, Gülen ‘’jelenleg az iszlám egyik legígéretesebb alakja.’’ Fuller egyike volt azoknak, akik a 90-es években segítették Gülent az amerikai letelepedési engedély megszerzésében.

Az igazsághoz tartozik, hogy a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) és Recep Tayyip Erdogan – akkor még kormányfőként – volt az, aki 2000 és 2012 között lehetővé tette, hogy gülenisták kerüljenek kulcsfontosságú pozíciókba az oktatás, az igazságszolgáltatás és a katonaság intézményeiben. De több mint furcsa, hogy Gülent éppen most veszi védelmébe az USA hírszerzési köreinek több szereplője is.

Pár nappal ezelőtt egy munkatársam Törökországba utazott, hogy a kudarcba fulladt puccskísérletről tudósítson. Egy török kollégájától kérdezősködött, tudna-e neki segíteni olyan csoportokat találni, akik támogatják az Erdogan ellen irányuló puccsot. A külföldi híradós csapat természetesen nem talált ilyen embereket. A török kolléga elmagyarázta neki, hogy először is ilyen csoportok nem léteznek. Másodszor, komoly bajba keveredhetnek, ha az utcán embereket kezdenek arról kérdezgetni, vajon támogatják-e a puccsot. Harmadszor pedig, Törökország, amely már három sikeres puccson ment keresztül, törvényeiben tiltja egy esetleges puccs támogatását.

Egy másik kollégám azt kérdezte: ‘’Nem lett volna jobb, ha a puccskísérlet sikerrel jár, és Erdogan autoriter uralmának végeszakad?’’ A kérdést nyilván ő is fentről, a központból kapta.

‘’Nem vagyok elégedett a törökországi demokrácia helyzetével, és ezt saját cikkeimben ki is nyilvánítom’’ – mondtam. ‘’De a szituáción nem javít egy puccs. Nem rombolhatod le a demokráciát miközben éppen jobbá akarod tenni. Semmit sem tehetsz jobbá úgy, hogy valami sokkal rosszabbat iktatsz be a helyére.’’

Az 1980-as katonai puccs után egy évvel kezdtem újságírói karrierem, és azt kell mondjam, csalódással tölt el az ahogy a különböző államok illetve az Európai Unió és az Egyesült Államok médiája kezeli a jelenlegi helyzetet. Mintha a fejlett nyugati demokráciák szomorúan vették volna tudomásul amikor a puccs meghiúsult, ráadasul egy olyan összefogás révén, amelynek a török emberek és a politikai pártok többsége, illetve a katonai és rendőri erők együttesen voltak részesei.

Teljesen megértem a negatív reakciókat, amiket Erdogan halálbüntetés visszaállításával kapcsolatos utalásai váltottak ki Európai Uniós kormányokból. Ezen a helyzeten a súlyosan összevert, puccskísérlettel vádolt tisztek képei sem javítanak.

De az elgondolkodtatja az embert, amikor az egy hete letartóztatott 42 újságíró és íróval kapcsolatos kérdések központjában nem a törökországi sajtó és szólásszabadság általános válsága áll, hanem a Gülent támogató média meghurcoltatásainak részletei.

A Nyugatnak be kell látnia, hogy a bukott puccsnak nincs társadalmi támogatottsága. Az emberek nagy többsége szerint, beleértve Erdogan esküdt ellenségeit, az erősebb demokrácia felé nem katonai puccson keresztül vezet az út. Ezt tükrözi a Köztársasági Néppárt (CHP) által szervezett július 24-ei isztambuli puccsellenes tüntetés.

Igen, Erdogan mint a bukástól és lehetséges haláltól megmentett vezető, támogatottsága nőtt, még az őt ellenzők köreiben is. És nem, a törökök többségének szemében Gülen nem egy békeszerető szent. De ha a jelenlegi körülmények között a Nyugat eltaszítja magától Törökországot, az sem a török embereknek, sem pedig a Nyugat törökországi érdekeltségeinek nem kedvez. Sőt, ennek pont az ellenkezője várható.

Forrás: Hürriyet Daily News

Fordította: Horváth Bálint – Türkinfo