Mit hordjanak az egyetemista lányok?

Avagy: merre tovább, Törökország?

Ez év februárjában a török kormánypárt, a „mérsékelten iszlamista” Igazság és Fejlődés Pártja kétharmados többségét kihasználva, egy nagy vitát kiváltó alkotmánymódosító törvénycsomagot fogadott el. Lehetővé tette ugyanis, hogy a jövőben azok a lányok is látogathassák az egyetemeket, akik az iszlám előírásainak megfelelő csadort viselik.

Törökország, Kemal Atatürk reformjai óta világi ország, és ezért a „vallási jelképek” kihelyezése és viselése ellentétes a hangsúlyozottan szekuláris alkotmány előírásaival. Erre hivatkozva tiltotta be a fejkendő viselését az 1980-ban puccsal hatalomra került katonai vezetés. A hadsereg roppant nagy hatalom Törökországban, és nem csupán az ország védelmét tekinti hivatásának mindenféle külső ellenséggel szemben, de a szekuláris állam megóvását is kötelességének tekinti! Csakhogy Törökországot 2002 óta egy iszlám elveket hangoztató párt irányítja, amely a legutóbbi, 2007-es választásokon elsöprő diadalt aratatott: a szavazatok nem kevesebb, mint 46,6%-át begyűjtve. És bármennyire is igyekszik a Tayyip Erdogan vezette kormány pragmatikusnak mutatkozni, és hangoztatja elkötelezettségét a „kemali „alapelvek” mellett, valamiféle eredményt mégiscsak fel kell mutatnia az iszlám szavazóbázis megnyugtatása céljából. Korábban Erdogan még azzal is megpróbálkozott, hogy olyan törvényt fogadtasson el, amely bűncselekménnyé nyilvánította volna a házasságtörést. A jelentős befolyással rendelkező, többnyire városi, jómódú szekuláris rétegek felháborodása hatalmas volt, nem beszélve az EU rosszallásáról. Törökország végtére is európai uniós tagságra pályázik, márpedig egy ilyesfajta, szigorú erkölcsi alapokon álló törvényt nem viselnek el Brüszszelben. (Ami nem csoda, hiszen nekik még a kereszténység emlegetése is sok.) Így azután az előterjesztés röviden lekerült a napirendről, de Erdogan legalább elmondhatta iszlamista híveinek: ő mindent megpróbált, de hát itt van ugye, ez az EU – amely egyébként egyre kevésbé népszerű Törökországban is.

Mármost ami a csador kérdését illeti, még különösebbé teszi az ügyet, hogy az államfő, Abdullah Gül maga is hívő, vallását gyakorló mohamedán. Felesége pedig azért nem végezhette el sok-sok évvel ezelőtt az egyetemet, mert kitiltották onnan a fejkendő viselése miatt! Most pedig minden nyilvános szereplése alkalmával viseli a muszlim nőknek ezt a sajátos jelképét. Akkor pedig az egyetemeken a lányok nem hordhatják? Az immár kisebbségbe szorult szekuláris erők hatalmas kampányt kezdtek a csador viselése ellen. Számos tüntetésre is sor került az országban, és tiltakozott a „világi állam legfőbb őre”, a hadsereg is. A pragmatikus politikus hírében álló Erdogan azzal próbálta csillapítani a kedélyeket, hogy megígérte: kidolgoznak egy olyan törvénytervezetet, amely szabályozza, pontosan milyen csadort lehet hordani a felsőfokú tanintézményekben. Az elképzelések szerint nagyon kicsi, nem csupán az egész testet, de még az arcot is szabadon hagyó fejkendő lett volna az előírás! A radikális iszlamisták ekkor meghátrálásról kezdtek beszélni, ám ez az egész vita kezdett komolytalanná válni. Végső soron egy ország sorsát irányító politikusoknak mégsem kellene egy ruhadarab hosszáról vitatkozniuk. Csakhogy a világi erők legfőbb pártja, a Republikánus Néppárt az Alkotmánybírósághoz fordult.

A testület pedig júniusban úgy döntött: megsemmisíti a kormány alkotmánymódosító törvénycsomagját! Nem lehet tudni, mit gondolt magában Tayyip Erdogan kormányfő, és mit gondoltak az országot irányító „mérsékelt” iszlamista politikusok, hiszen az EU-csatlakozás szempontjából az Alkotmánybíróság végül is kedvező döntést hozott. Ha a szenvedélyek nem szabadultak volna el, akkor itt lett volna a lehetőség, hogy az egész ügy végére pontot tegyenek. Elvégre mindenki megtette a magáét: Erdogan megpróbálta keresztülvinni az „iszlám elveinek” jegyében fogant javaslatait, ellenfelei megakadályozták a „világi állam bukását”, örülhetett a hadsereg, az EU, az USA, és ezzel vége is lehetett volna. De nem így történt. A radikális szekularisták (ott is vannak ilyenek, nálunk az SZDSZ környékén kell keresnünk őket, bár a párhuzam sántít, hiszen a török szekularisták nacionalisták is egyben) ugyanis meg vannak győződve róla: a kormányzó párt feltett szándéka Törökország iszlám állammá alakítása. Ezért aztán úgy hiszik, jönnek majd az újabb és újabb törvénytervezetek, amelyek lerombolják a kemali elveken felépülő török világi államot. Ezért aztán a „szélsőséges szekula-risták” akcióba lendültek. A legfőbb ügyész, Abdul-Rahman Yalcinbkaya még márciusban az Alkotmánybíróságtól nem kevesebbet kért, mint hogy tiltsa be a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártját! Éspedig azért, mert a szervezet szerinte a „világi állam aláásására” törekvő erők gyűjtőhelye, és így lényegében alkotmányellenes tevékenységet folytat! Továbbá beadványában kérte a testületet, a kormánypárt 71, konkrétan megnevezett tagjának, köztük 38 parlamenti képviselőnek tiltsa meg, hogy az eljövendő öt évben bármiféle párthoz csatlakozhassanak. Ez igen, a főügyész úr nem éri be holmi jogszabályok megsemmisítésével! De gondoljunk csak bele: miféle rettenetes kalamajkát okozott volna, ha a legutóbbi választásokon elsöprő győzelmet aratott török kormányzó pártot betiltják?

A katonaság átveszi a hatalmat, netán polgárháború tör ki? Senki a világon, de legkevésbé az EU illetve az USA nem akarja, hogy a török állam belső válságba süllyedjen, éppen most, amikor háborúk zajlanak a Közel-Keleten, és a Kaukázus vidéke is forrong. Mindenesetre a nyár nem volt igazi uborkaszezon a török politikai életben, mert az ellentétek ismét kiéleződtek a szemben álló két tábor között. Július 30-án azután a sarokba szorított Alkotmánybíróság salamoni döntést hozott (6-5 arányban, hajszálnyi többséggel tehát): az Igazság és Fejlődés Pártját nem tiltja be, azonban 20 millió dollárnak megfelelő öszszeget kell fizetnie büntetésül azért, mert a fejkendőre vonatkozó februári alkotmánymódosításával megkísérelte aláásni a török alkotmány szekuláris alapjait. (A pénzbüntetés kivetésével egyébként az Alkotmánybíróság 11 tagja közül 10 értett egyet, ami jelzi is a bírák világnézetét.) Amint az Alkotmánybíróság feszülten várt határozata megszületett, a parlamenti képviselők szépen elmentek nyári szabadságra. Október 1-jéig tart a törvényhozási szünet. 2009 márciusában pedig helyhatósági választásokat tartanak. Vajon a kormánypárt érdekében áll-e újabb, a szekuláris tábort felhergelő törvénytervezetek beterjesztése? Valószínűleg nem, habár a lelkes és nagyszámú híveik szeretnék, ha pártjuk betartaná az „iszlám értékek terjesztésére” vonatkozó választási ígéreteit. Az egykori „keresztény”, immár a fogyasztói vallás csapdájában vergődő nyugati világ – részben a hamis tájékoztatás következményeképp is – azt hiszi, a török nőkre a gonosz iszalmisták kényszerítik rá a csadort, a társadalomra pedig az iszlám alapelveit. Ez azonban tévedés. Az iszlám egy dinamikus, életerős vallás. Felmérések szerint a török nők 60-70%-a fejkendőt hord, és nem kényszerből teszi ezt! Ne feledjük továbbá, hogy ennek az egész kérdésnek szociális összetevői is vannak. Ezért is keltett akkora hullámokat. Döntően ugyanis a szegényebb, főleg vidéki lakosság követi hűen az iszlám előírásait, míg a jómódú városi rétegek világias, amolyan „európai” beállítottságúak. Mármost a fej-kendő viselésének tilalmát sokan úgy fogták föl, hogy a városi felső- és középrétegek távol kívánják tartani a felsőoktatástól a szegényebb, vidéki szülők gyermekeit. Erdogan miniszterelnök kormánypártja természetesen igyekezett is a fejkendőügy szociális vonatkozásait hangsúlyozni. A hívek azonban most mégis elégedetlenek. Hiszen az Alkotmánybíróság döntése értelmében a csadort továbbra sem lehet viselni az egyetemeken.

A kormány így vagy úgy, de mégiscsak letette a fegyvert a szekuláris erők, illetve a külvilág előtt. Megoldás lehet természetesen, ha pártja kétharmados többségének birtokában Erdogan miniszterelnök szép lassan lecseréli az Alkotmánybíróság liberális bíráit, és a helyükre a saját embereit ülteti. Azonban meg kell várni, amíg a bírák nyugdíjba vonulnak, ezért aztán csak 2013-ra tudná elérni a kormányzat, hogy az iszlamisták többségre jussanak a testületben. Igen ám, de addigra talán már késő lesz, ugyanis a következő parlamenti választások időpontja 2011. Természetesen addig még sok minden történhet. A kormány számára kedvező a gazdaság töretlen fejlődése és a külföldi befektetők lankadatlan érdeklődése. (Tavaly 85 milliárd dollár értékű működő tőke áramlott az országba, ami jelentős növekedés az előző évhez képest.) Az Erdogan-kormány nagy érdeme, hogy 2002 óta sikerrel stabilizálta a török közállapotokat, az iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja pedig ténykedésével bebizonyította: a demokrácia és a muszlim hitelvek nem összeegyeztethetetlenek. Ugyanakkor nagyjából épp a kormánypárt betiltását elutasító alkotmánybírósági döntéssel egy időben ismét bomba robbant Isztanbul belvárosában. A terrorveszély növekszik, de egyelőre nem-igen tudni pontosan, az iszlám fundamenta-listák, az ultranacionalisták, a baloldali terroristák, netán a Kurd Munkáspárt részéről fenyeget-e nagyobb veszély? Mindenesetre Törökország súlya, világpolitikai szerepe növekszik: nem csupán azért, mert jelentős számú lakója és erős hadserege van, de azért is, mivel az ország a kaukázusi illetve a közel-keleti válságövezet közvetlen tőszomszédságában fekszik. Kulcskérdés, és egyáltalán nem csak a törököket izgatja, hogy vajon az muszlim vallás mekkora befolyásra tesz szert az országban? Ha ugyanis az iszlám megerősödik, a középhatalmi szerepre pályázó Törökország könnyen kicsúszhat a globális világbirodalom befolyási övezetéből.
Zábori László