Mit gondol a The Economist a török tüntetésekről?

„De hiszen három választást nyertem meg!” – kiáltja oda bírálóinak a török miniszterelnök. Látszólag igaza is van: Törökországban és annak határain kívül sokan úgy vélik, hogy a nép által megválasztott vezetők úgy kormányozhatnak, ahogy nekik jólesik. Ez a demokrácia értelme.

Nos, nem így van – szögezi le friss számában a The Economist. A „majoritarianizmus” – választott, ám autokrata vezetők hitvallása, amely szerint a választás útján elnyert hatalom birtokában nekik mindig igazuk van – nem egyenlő a valódi demokráciával, még ha a két dolog látszólag hasonlít is egymásra.

A demokratikus legitimáció nem csupán viszonylagos kölcsönhatásban áll egy vezető által begyűjtött szavazatokkal. Napjainkban Nyugaton csak kevés jelölt nyeri el a leadott szavazatoknak több mint a felét, s még kevesebben a választásra jogosult összes polgár voksainak a többségét. A legtöbb vezető kénytelen szűk parlamenti többségre támaszkodva kormányozni. Önmagában ettől persze még nem válnak illegitim kormányfővé.

Ugyanakkor akad számos olyan „földcsuszamlásszerű” győzelem is, például Aljakszandar Lukasenka fehérorosz elnök esetében, amely nem demokratikus. Ezeknek hátterében sokszor csalárd eszközök állnak; s még ha nem így van is, előfutárai lehetnek a győztes által a politikai ellenfelek ellen indított hadjáratnak, vagy a diadalittas túlzásnak, mint Orbán Viktor, Magyarország tekintélyelvű miniszterelnöke esetében. Recep Tayyip Erdogan pártja csaknem 50 százaléknyi szavazatot szerzett a 2011. évi törökországi választásokon; ez imponáló, de nem abszolút bizonyítéka a demokratikus erényeknek – mutat rá az angol hírmagazin.

Ha a széles körű támogatottság nem automatikusan minősít egy vezetőt demokratának, úgy az erős ellenzék sem fosztja meg őt ettől a címtől. Margaret Thatcher reformjai, enyhén szólva is, vitatottak voltak. A politika hőfoka és csípőssége még tovább fokozódott a Fox News színre lépése óta: Barack Obamát e konzervatív hír-tv gyakran zsarnoknak vagy hitszegőnek minősíti. A nehéz döntések, például a közkiadások lefaragása vagy adók emelése, széles körű haragot válthatnak ki, az utóbbi években számos példa akadt rájuk. Ugyanilyen hatást eredményezhetnek a merész reformok is. Ettől még az érintett vezetők nem lesznek antidemokratikusak.

A kérdés az, milyen módon viszonyul (a mindenkori vezető) támogatói és ellenfelei viszonyához. Ez részben azoktól a szabályoktól és intézményektől függ, amelyek a vezető hatalmát hivatottak korlátozni, egyben lehetővé téve a sértettek kárpótlását. Ezek közé tartozik az alapvető állampolgári jogok széles köre, az ezek érvényesítését szolgáló független bíróságok, valamint a jogokat figyelemmel kísérő szabad sajtó. A demokrácia szemszögéből nézve Erdogan éppen ezek terén követte el a legsúlyosabb hibát: nem azzal, hogy vitatott vagy hibás politikát folytatott (ehhez joga van), hanem a bíróságok megszállásával, a kritikus hangú sajtó elnémításával, a békés tiltakozók megtámadásával. Az, hogy Erdogan újabban az alkotmány „megbütyköléséről” beszél hatalma meghosszabbítása érdekében – akárcsak Hugo Chávez Venezuelában vagy Vlagyimir Putyin Oroszországban -, szintén figyelmeztető jel.

A dokumentumokon és az intézményeken túlmenően a durva majoritarianizmus és a demokrácia közötti különbség a hatalmon lévők fejében érhető tetten. A demokraták alapvetően megértik, hogy a kisebbség (vagy sok esetben a többség) tagjai, akik nem rájuk szavaztak, éppen olyan polgárai országuknak, mint akik rájuk voksoltak; és mint ilyenek, jogosultak arra, hogy tisztelettel meghallgattassanak. Azt is megértik, hogy a mindenkori vezetőnek nem csupán a támogatói, hanem a nemzet érdekeiben kell mérlegelnie és cselekednie.

A török tüntetők azért vonultak az utcákra, mert úgy érezték: Erdogan nem csupán az érdekeikkel ellentétesen cselekszik, de egyúttal panaszaikat sem hajlandó meghallani. Azzal, hogy terroristáknak és külföldi ügynököknek nevezte őket, és könnygázt meg vízágyúkat vetett be ellenük, a kormányfő megerősítette a tüntetőket ebbéli hitükben. Megdöbbentő a különbség Törökország és Brazília között: az utóbbi országban Dilma Rousseff államfő leszögezte, hogy a tüntetőknek jogukban áll tiltakozni.

A demokrácia alapvető gondolata értelmében a választók megbízást adnak egy kormánynak, amely tetszése szerint kormányoz mindaddig, amíg a polgárok elérkezettnek látják az időt a leváltására. Ám jóllehet a szavazás fontos demokratikus jog, ez nem az egyetlen jog. Egy választás megnyerése pedig egyetlen vezetőt sem jogosít fel arra, hogy semmibe vegye a hatalmát korlátozó fékeket. Az a majoritariánus világnézet, amelyet Erdogan és a hozzá hasonlók vallanak, egyfajta „zombi demokrácia”: kívülről hasonlít az igazira, de hiányzik a szíve – írta a The Economist.

2013-06-25
http://ujszo.com/