Miért nincs derviskolostor a Tettyén?

Már sokszor eszembe jutott, hogy a Tettye történeti rétegének tudatos bemutatása nemcsak kulturális, hanem idegenforgalmi szempontból is fellendíthetné a várost.

A pécsi Tettye ma a város egyik legszebb panorámájú pontja. A romok festőiek. A falak között nyáron rendezvények zajlanak, turisták fényképeznek. A hely a városi identitás része. De ritkán tesszük fel a kérdést: mit jelentenek ezek a romok történelmileg? És mit nem jelenítünk meg belőlük?

A 16–17. században, az oszmán jelenlét idején Pécs nem csupán közigazgatási központ volt, hanem vallási és szellemi tér is. A városban működött derviskolostor (tekke), a szúfi hagyomány helyi központjaként. Érdekes módon, amikor Isztambulban jártam, ellátogattam a Galata Mevlevi Lodge Museum‑ba, egy régi derviskolostor múzeumába, ahol egy történeti térkép Pécset is megjelölte mint a bektasi rend legészakibb pontját. Ez azt mutatja, hogy Pécs nem csupán helyi jelentőségű, hanem aktív része volt a szúfi rendek regionális hálózatának.

Ma azonban a Tettyén ennek semmi látható jele nincs. A rom maradt – az emlékezet nem.

Pedig a kérdés nem az, hogy vissza kell-e építeni egy kolostort. Nem erről van szó. A kérdés az: miért nincs legalább egy múzeum, amely bemutatná ezt a történeti réteget? Miért nem válik a Tettye a magyar–török történelmi együttélés egyik értelmező pontjává?

Egy, a korábbi derviskolostor helyén létrehozott kiállítótér bemutathatná:

• az oszmán kori Pécs vallási életét,
• a szúfi rendek szerepét a Balkánon és Magyarországon,
• a dervisek mindennapi gyakorlatát,
• valamint azt a kulturális kölcsönhatást, amely évszázadokon át formálta a térséget.

Nem rekonstrukcióra volna szükség, nem ideologikus gesztusra, hanem emlékezeti tisztességre. Egy kis múzeum – akár szerény, akár interaktív – képes volna bemutatni a lényeget.

A dervisek nem katonák voltak, hanem spirituális közösségek tagjai: a befelé fordulás, a fegyelem, a zene és a ritmus mesterei. A romok alatt tehát nem pusztán épület, hanem egykor élő szellemi gyakorlat húzódik meg.

Magyarországon több oszmán kori emlék – dzsámik, fürdők, türbék – ma is áll, és részben turisztikai, részben kulturális funkciót tölt be. A Tettye esetében azonban éppen az a szellemi dimenzió marad láthatatlan, amely a derviskolostorhoz kötődött.

Ez nem politikai kérdés, hanem kulturális felelősség. A múlt sokrétegű. A város története nem csupán egyetlen hagyomány története.  A Tettye kövei alatt ott van a magyar, a török, a keresztény és a muszlim örökség rétege. 

A történelmi emlékezet nem gyengül attól, ha teljesebb lesz – épp ellenkezőleg: erősödik.

A Tettye romjai ma szépek, de némák.

Egy múzeum viszont párbeszédet nyithatna a magyar és a török örökség között – nem a múlt visszaépítésével, hanem annak méltó bemutatásával.

A kérdés tehát egyszerű:

ha tudjuk, hogy ott egykor derviskolostor állt, miért nem tesszük ezt a tudást láthatóvá?

A rom szép.

De a megértés szebb lenne.

Kovács Gábor – Turkinfo