A török haditechnika is folyamatosan fejlődik, legutóbb az első többcélú támadóhajóról számoltak be.
Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Isztambulban átadta Törökország első többcélú támadóhajóját, a TCG Anadolut, amely az ország legnagyobb hadihajója is egyben – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Erdogan a török metropolisz Tuzla nevű körzetének hajógyárában hangsúlyozta: “ez a hajónk rendelkezik azokkal a jellemzőkkel, amelyek lehetővé teszik, hogy katonai és humanitárius műveleteket hajtsunk végre a világ minden sarkában, amikor szükséges”.
A hadihajó, amelyet 2016 áprilisában kezdtek építeni, 231 méter hosszú, 32 méter széles és 58 méter magas, fedélzetén pedig mintegy 1200 katona teljesít majd szolgálatot. A TCG Anadolu főként drónok, valamint helikopterek le- és felszállására alkalmas, de kisebb repülőgépek fogadására is képes.
Ezen felül több tucat harckocsi, illetve páncélozott harcjármű szállítható vele. A hajó jelentősen hozzájárul a török harci drónok műveleti képességeinek fokozásához.
Forrás: liner.hu