Lenni indirim? Alku Törökországban

A főiskolán hosszú évek során keresztül passzíroztam a fejembe a sok okosságot arról, hogyan kell ügyesen és hatékonyan, legalább három különböző nyelven üzletelni. Osztottunk-szoroztunk, kamatos kamatot, és minden egyéb ijesztő mutatót számoltunk. Mikor kikerültem a suliból, először New York-ban próbáltam tartani a lépést az árfolyamváltozásokkal, majd első törökországi utam során lelkesen váltottam át mindent török lírára.

Ezután jött a sokk és az újratervezés: hamar rájöttem, hogy a vért izzadós pénzügy vizsga semmi ahhoz az üzleteléshez képest, ami a fülledt, zajos, török bazár forgatagában tárult a szemem elé. Alku. Mindig, mindenkivel, minden helyzetben.

Alkudni Törökországban nem alku tárgya, vagy kedv kérdése, hanem íratlan szabály, egy kimondatlan muszáj, ahol nem a vételár a lényeg, hanem sokkal inkább az élmény.

A sok törökországi ingázás és kint lét során az alkudozást – magamhoz képest – tökélyre fejlesztettem. Eleinte én is félénken kezdtem az üzletelésbe, és hamar kiegyeztem a nevetségesen alacsony kedvezményekkel, de egy idő után azonban rákaptam a dolog ízére, és élvezettel, sikerélménnyel folytattam a napi ügyleteimet.

HOGYAN MŰKÖDIK MINDEZ A GYAKORLATBAN?

1. Merhaba! – török gyorstalpaló kezdőknek

A török hétköznapokban a napfényes, turistáktól hemzsegő Antalyában szocializálódtam, így a teljes beolvadást nagymértékben nehezítette, hogy úton-útfélen németnek, vagy orosznak néztek. Nem volt más választásom, az egyetlen fegyverem a nyelv ismerete maradt. A bazárban és a piacon kismilliószor kiabáltak utánam oroszul, németül hogy rám sózzák a portékát. Mivel a törökök végtelenül kedvesek és barátságosak, nem esett nehezemre minden török nyelvtudásomat előaknázva belemenni a részletekbe. A hatás nem maradt el, az árusok érdeklődve hallgatták a történetemet arról, hogyan csöppentem az antalyai hétköznapokba. A beszélgetések végére pedig már minimum fél áron jutottam a kiszemelt aprósághoz, az árak a török nyelvtudásomnak megfelelően csökkentek, és általában a helyieknek kiszabott árat kellett fizetnem.

2. Aki mer, az nyer! – tapasztalatot biztosan

A törököknek a vérükben van az üzletelés, így ha nem megyünk bele a játékba, jót nevetnek rajtunk és a pénztárcánk bánja. Nem kell aggódni, nem fog semelyik üzlet tönkre menni, ha pár lírával olcsóbban adnak el egy szuvenírt, az eredeti árakba bele van kalkulálva az alku. Amiből engednek, abból lehet is.
De vajon meddig lehet elmenni? A végsőkig. Nyugodtan lehet kezdeni a bizniszt pofátlanul alacsony árról, a kompromisszum úgyis félúton jön létre, hogy mindenki jól járjon. Habár a bazári portékákat terítő árusok végtelenül barátságosak, azért rafináltak is, ha úgy érzed megkötötted az év üzletét, tuti, hogy nem jártál jól. Viszont, ha nem a várt szerint alakul a biznisz, elég sarkon fordulni és elsétálni. Tízből kilencszer biztosan visszahívnak, és végül belemennek az általunk ajánlott üzletbe – meghagyva nekünk a siker illúzióját.

A cikk folytatása>>>

hellomagyarok.hu