Leáldozóban a kurdok napja?

Aligha. Mert bár erős hatalmak elfordultak tőlük, bölcs nemzetközi diplomáciával is próbálnak segíteni magukon

             A világsajtó egyik legbefolyásosabb napilapja, a Donald Trump rendszerével szemben egyre erősebben ellenzéki The New York Times folyamatosan élesen bírálja a washingtoni kormányt, amiért szerinte kihátrált a korábban általa is támogatott észak-szíriai demokratikus önkormányzat kurdjai mögül. Azok mögül, akik Amerika odaadó szövetségeseiként fegyveres alakulataikkal súlyos áldozatok árán mindvégig ellenálltak a terrorista Iszlám Állam (ISIS) rohamainak.

            Az újság legtapasztaltabb és legkiválóbb közel-keleti tudósítói közül való Ben Hubbard és Carlotta Gall, akik sok évet töltöttek Szíriában, már legújabb közös cikkük címében is megállapították: az USA pálfordulással cserben hagyta régi szövetségesét. Pedig több mint egy évtizeden át ezek a kurdok álltak legközelebb az Egyesült Államokhoz, küzdöttek az ISIS ellen, őriztek amerikai katonai támaszpontokat, és igazgatták azokat az internálótáborokat és börtönöket, amelyekben a dzsihadisták tízezreit és rokonaikat tartották fogva.

            Most ez a szövetség felbomlóban, Amerika elfordult a kurdokat és fegyvereseiket, az önvédelmi YPG-t magában foglaló Szíriai Demokratikus Erőktől (SDF), és támogatóként odaállt Ahmed al-Saraa szíriai elnök új kormánya mögé. Amerikai támogatás híján a kurdok vezette SDF sorai meginogtak, s kénytelenek voltak a teljes vonalon visszavonulni, mert szemben találták magukat az egész Északkelet-Szíria ellenőrzésére megindult kormányalakulatokkal.

            Azért idézünk részletesen e cikkből, mert amerikai szerzői a lehető legpontosabban vázolják fel az eseményeket, s mutatják ki kormányuk súlyos felelősségét a történtekért. „Az SDF összeroppanása a Bassár el-Aszad bukása utáni átmenet politikai fordulópontja volt Szíriában, s megnyitotta az utat az új bagdadi rendszer számára, hogy hatalmát kiterjessze erre az egész stratégiai fontosságú övezetre, mindenekelőtt olajmezőire és gazdagon termő mezőgazdasági területeire” – olvasható az említett két tudósító leírásában, amelynek szenvedélyes kicsengése szerint „a washingtoni fordulat hatalmas nyeresége al-Saraa elnöknek, aki minden erejével igyekszik egyben tartani országát, de Törökországnak is, amely indulatosan kifogásolta, hogy Amerika segítette az SDF-et, amellyel szemben Ankara al-Saraát támogatta”.  

            Mindez elárulása volt az SDF-nek és támogatóinak, közöttük a kurdokkal szorosan együttműködő amerikai tényezőknek is. Főképpen árulás azokkal a kurdokkal szemben, akik az Egyesült Államokkal vállvetve, mellette hűségesen kitartva küzdöttek az ISIS ellen, mintegy 11 ezer harcosuk elestét gyászolva.

            Az SDF az ISIS elleni harcban született, amikor a terroristák a szíriai–iraki határvidékről kiindulva hatalmas területen hirdették ki „kalifátusuk” megalakítását. Akkor azonban az Egyesült Államok nem óhajtotta saját katonái életét kockáztatni, s őket bevetni a küzdelem frontvonalain, helyette inkább a kurd milíciákkal vállalt partnerséget. Az USA repülőgépekről dobott le fegyvereket, ezzel segítve a kurdokat, akik így 2014-ben hősiesen kitarthattak, és szétzúzhatták a terroristák Kobanî szíriai kurd város köré vont ostromgyűrűjét. Ezzel kezdődött kettőjük baráti szövetsége. A kurd harcosok jól kiképzett katonák voltak, idegenkedtek mindenfajta vakhittől, s készségesen működtek együtt amerikai bajtársaikkal.

            Idővel soraik bővültek amerikai pénzügyi és katonai segítséggel, befogadtak arab harcosokat is, s ennek alapján nevezték el magukat a szélesebb körű Szíriai Demokratikus Erőknek. Ők voltak azok, akik az USA és mások logisztikai és légi támogatásával elpusztították az ISIS kalifátusát, 2019-ben kiverve a terroristák fanatikus gyülevész hadát utolsó szíriai hadállásából. Ám a győzelem után változatlanul együtt dolgoztak az amerikaiakkal, hogy megakadályozzák az ISIS újjáéledését, gondoskodva közben egész Északkelet-Szíria biztonságáról több tízezer fegyverbe szólított férfi és nő éber jelenlététével és készültségével. Ez a szövetség végképp feldühítette Törökországot, amely az SDF-ben nem látott mást, mint a hazai Kurdisztáni Munkáspárt, a PKK terroristáinak Szíriáig kinyújtott véres karját, vagy ha úgy tetszik, ott berendezett telephelyét. De szálka volt ez a szíriai lázadó csoportok szemében is, amelyek attól tartottak, hogy ily módon kurd uralom alá kerülnek arab lakossági többségű területek, s a kurdok különalkut kötnek Aszad rezsimjével.

            Amikor azonban az Aszad-rendszer 2024 decemberében összeomlott, a kurdokat új kihívások érték. Az Egyesült Államok ugyanis szoros kapcsolatot létesített az egykori dzsihadista al-Saraa ideiglenes elnökkel, s arra törekedett, hogy együttműködésre ösztönözze a kurdokat és a győztes forradalmárokat. Ennek eredménye volt, hogy 2025 márciusában az USA közvetítésével a felek, al-Saraa és Mazlum Abdi, az SDF katonai parancsnoka megegyeztek.

            Előirányozták, hogy a Kurdisztáni Napnyugta, vagyis a helyi kurmandzsi nyelvjárásban Rodzsava néven ismert kurd demokratikus önkormányzat közigazgatását és struktúráit, így fegyveres erőit is szervesen beillesztik a forradalmi győztes arab hatalom állami építményébe. A kitűzött határidőre, 2025 végéig azonban nem érték el ezt a célt. A szerződő felek egymást okolták a kudarcért. Al-Saraa a kurdokat kárhoztatta, amiért szerinte egyre újabb és újabb követelésekkel állnak elő, miközben tapodtat sem mozdulnak az arab többségű övezetekről. A kurd vezetés viszont kinyilvánította, hogy népük számára ragaszkodnak biztonsági garanciákhoz, amelyekkel megelőzhetik olyan vérontás megismétlődését, amint amilyen az alavita és drúz kisebbséget sújtotta.

            A kormányerők ekkor támadásba lendültek, s először elfoglalták Aleppó kurd negyedeit, majd hódító hadjáratukat folytatva néhány nap alatt bevették Rakka és Deir ez-Zór tartományi székhelyeket is. E gyors előrenyomulást és katonai sikereket megfigyelők szerint az tette lehetővé, hogy al-Saraa kormányát feltétel nélküli támogatásáról biztosította Törökország, Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok. Washington törökországi nagykövete, egyben szíriai megbízottja, Thomas J. Barrack azzal a kurd körökben megütközést keltő bejegyzéssel jelentkezett a közmédiában, hogy a „Szíriai Demokratikus Erők, az SDF szerepe mára lejárt”.

            Maga Trump elnök a tőle megszokott sajátságos módon, kétértelműséggel szólott a kurdokról. Először méltatta al-Saraa elnöknek a helyzet rendezésére irányuló erőfeszítéseit. „Ő nagyon keményen dolgozik, beszéltem vele, rajta tartja a szemét azokon a börtönökön, ahol többeket őriznek a világ leggonoszabb terroristái közül.” Másfelől az elnök kifejtette, hogy az Egyesült Államok a kurdok védelmén is dolgozik. „Én kedvelem a kurdokat – jelentette ki. De hogy egyértelművé tegyem, a kurdoknak hatalmas pénzösszegeket fizettek, olajat és egyebeket kaptak, mindezt inkább a maguk javára fordították, mint a mi javunkra. Mindamellett jól kijöttünk velük, és most is igyekszünk védelmezni őket.”

            Mindezt csalódottan látva Îlham Ehmed asszony, Észak- és Kelet-Szíria Demokratikus Autonóm Közigazgatásának társelnöke felszólította az Egyesült Államokat, hogy hagyjon fel kétkulacsos politikájával, s foglaljon egyértelmű állást a szíriai kormányerők támadásával szemben. Ha ezt nem teszi meg, jogos lehet a feltételezés, hogy az USA adta meg a zöld jelzést az offenzívához. Egyben a nemzetközi közvéleményhez is fordult a kurd önkormányzat védelmére.

            Ezzel a szinte kétségbeesett kurd segélykiáltással összevetve a szíriai kurdok és hátráló önvédelmi fegyvereseik nehéz helyzetében is nyugodt, megfontoltan diplomatikus hangot ütött meg Mazlum Abdi, az SDF főparancsnoka, a Damaszkuszban megkötött kurd–szír megállapodás aláírója. Sajtóértekezletén emlékeztetett, hogy minden ellenkező állítással szemben Rodzsava, az észak-szíriai Kurdisztáni Napnyugta demokratikus kurd berendezkedése változatlanul ragaszkodik a szíriai hatalomváltozás előtt is már gyakorolt önkormányzatisághoz, a helyi kurd közigazgatás megőrzéséhez. Ezzel vitatta a szír külügyminiszter, Aszaad al-Saibani legutóbbi állásfoglalását, amelyben a szír diplomácia irányítója kétségbe vonta az önálló rodzsavai kurd kormányzás fenntarthatóságát. Abdi szavai szerint nem lehet lemondani arról, hogy Rodzsava területén a jövőben is tiszteletben tartsák a kurd önazonosságot és kultúrát. Ezen túlmenően azonban hangsúlyozta, hogy az új szíriai kormánnyal tető alá hozott megállapodásokat nemzetközi biztosítékokkal is meg kellene erősíteni. Erről tárgyalt a közelmúltban a müncheni biztonsági értekezlet alkalmával nemzetközi, így amerikai és német hivatalos tényezőkkel, valamint ENSZ-képviselőkkel.

            Ezenközben azonban – bár haladása lassú, helyenként döcögős – nem akadt meg a felújított törökországi „kurd békefolyamat”. Ezt 2025 februárjában a kormány sugalmazására indította el a Márvány-tenger İmralı börtönszigetén 1999 óta terrorizmusért és hazaárulásért életfogytiglani büntetését töltő 76 éves Abdullah Öcalan, a Kurdisztáni Munkáspárt, a PKK vezére. A sugalmazó általános meglepetésre az a Devlet Bahçeli volt, aki a Nemzeti Cselekvés Pártjának (MHP) szélsőjobboldali-nacionalista és kurdgyűlölő elnökeként és Erdoǧan elnök választási szövetségeseként a legkevésbé sem remélhette, hogy a közvélemény hitelt ad majd váltig hangoztatott politikai jóhiszeműségének, elhiszi akciójának őszinteségét, komolyságát. Kezdeményezésére azonban a szervezet valóban megkezdte önfeloszlatását és fegyvereinek leadását, meghirdette a demokratikus politikára való áttérést. A napokban hivatalosan bejelentették, hogy a PKK utolsó harcosai is végleg kivonultak Törökország területéről, maradékuk Észak-Irakban fészkelte be magát. Ők innen még ellenőrizni kívánják, vajon Ankara megtartja-e a leszerelő kurd felkelőknek tett ígéretét „terrormentes Török Köztársaság demokratikus alapokon való megteremtéséről”.

            Öcalan újabban már gyakrabban fogadhatott látogatókat, részben szűkebb családjából érkezőket, részben nemzetgyűlési képviselőket, elsősorban a DEM párt vezetőit. Mehmet fivérével és Ömer unokaöccsével, valamint Mithat Sancar pártküldöttel többórás beszélgetést folytathatott. A vendégek később a kurd médiának közvetítették a népe körében ma is népszerű kurd vezető gondolatait. Öcalan tisztázta, hogy lezárult a PKK felszámolásának folyamata, ezután új fejezet következik, amelyet a társadalmi befogadás, az integrációs stratégia átmeneti szakaszának nevezett. Ennek megfelelően kerül napirendre a kurdok létfeltételeinek, jogainak és kollektív társadalmi részvételének hatékony szavatolása, békés beilleszkedésük Törökország demokratikus társadalmi fejlődésének általános menetébe. Mindez azonban elválaszthatatlan a szíriai helyzet alakulásától, az észak-szíriai kurd önkormányzatiság fenntartásától is – hangsúlyozta, figyelmeztetve egyben az ennek megszüntetésére irányuló szír fegyveres akciók tűrhetetlenségére. A jövőben csak békés tárgyalásos rendezés fogadható el, kizárólag a diplomácia eszközével – üzente.

            De visszatérve a „ravasz politikai öreg róka” Bahçeli korábbi meglepetéseire, ezek még most sem értek véget fenti vakmerő első húzásával. A napokban nagy feltűnést keltve szintén javasolta, hogy a kurdokkal való megbékélés jegyében tartsanak „nyilvános, észszerű és lelkiismeretes közvitát Öcalan jogi státusáról”. Ez kimondatlanul is érintheti a „volt terrorista rab” esetleges szabadulásának kérdését, aminek pozitív elbírálását a kurdbarát DEM, a Népek Egyenlőségének és Demokráciájának Pártja követeli. E fejleménnyel egy időben ülésezett az a nemzetgyűlési bizottság, amely a társadalmi béke helyreállításának problémakörével foglalkozva jóváhagyott egy javaslattervezetet is. Ennek részletei még nem ismertek, de annyit már tudni, hogy szövege a korábbi hírhedt terrorellenes törvények revíziójára, a leszerelt PKK-gerillák társadalmi beilleszkedésének előmozdítására, valamint a demokratikusan megválasztott, ám minden törvényes alap nélkül, központi utasításra elmozdított kurd önkormányzati képviselők állásukba való visszahelyezésére, ennek az egész önkényes rendszernek a felszámolására vonatkozik.

            Éppen ebben az érzékeny utóbbi kérdésben Bahçeli most azzal a váratlan felhívásával is igyekezett megszerezni magának minél szélesebb társadalmi rétegek rokonszenvét, hogy „demokratikus keretek között hívják vissza tisztségükbe a két Ahmedet”. Vagyis rehabilitálják Ahmet Türk mardini és Ahmet Özel esenyurti polgármestert. Előbbi városvezető a DEM párt, utóbbi az ellenzéket vezető Köztársasági Néppárt, a CHP politikusa. Mindkettőjüket önkényesen egyszerűen elcsapták, azonnali hatállyal eltávolították őket hivatalukból.

            De ki gondolta volna, hogy az Irán elleni amerikai–izraeli hadművelet keltette nemzetközi riadalmat a környező országokba még fokozni is lehet egy kurdokkal kapcsolatos hírrel. Amerikai lapok jelentései szerint ugyanis Amerika-barát Teherán-ellenes perzsiai kurdokból toborzott gerillák Észak-Irakból támadásra készülnek, s fennáll az a veszély, hogy még jobban fellángol és kiterjed a mostani iráni háború.

            A CIA titkos akció keretében már korábban is szállított kézi lőfegyvereket ezeknek a felkelőknek, hogy megrendítse az iráni belső helyzetet. Az amerikai titkosszolgálat azonban erre az eshetőségre még a mostani háború előtt készült fedett művelet keretében. Ám az állítólagos mostani akcióra vonatkozó híresztelésre nagyon gyorsan és határozottan reagált a Fehér Ház sajtótitkára, Karoline Leavitt, elejétől végéig hamisnak nyilvánítva, hogy az Egyesült Államok elnöke beleegyezett volna bármiféle olyan tervbe, hogy a kurdok lázadást szítsanak Iránban. Az elnök telefonon korábban ugyan beszélt két iraki kurd vezetővel, de e beszélgetés témája az észak-iraki amerikai haditámaszpont helyzete volt, tekintettel az iráni háborúra. Ennek kirobbanása óta az iráni rendszer megbízottjaiként működő milíciák több támadást hajtottak végre e támaszpont ellen, csapást mértek Iraki Kurdisztán Autonóm Területének nemzetközi repülőterére, olaj- és gázlelőhelyeire, valamint az Irakban menedéket talált ellenzéki iráni kurd fegyveres alakulatok, közöttük a Kurdisztáni Szabad Élet Pártja (PJAK) táborhelyeire. A 90 milliós lélekszámú Iránban mintegy 9 millió kurd nemzetiségű lakos él.

            Politikai elemzők emlékeztetnek, hogy az USA régtől fogva együttműködött kurd fegyveres csoportokkal Irakban és Szíriában. De sok kurd nem felejtette el, hogy az amerikaiak már a múltban is gyakran csúful cserben hagyták, elárulták kurd szövetségeseiket. Így például a Perzsa-öbölben vívott 1991-es háború után az Egyesült Államok lázadásra tüzelte fel a kurdokat Irakban, de aztán egyszerűen félreállt, és ölbe tett kézzel figyelte, amint az iraki hadsereg a kurdok mészárlásába fogott.

            Törökországban kiváltképp élénken felfigyeltek az iráni gerillák állítólagos készülődéséről szóló washingtoni jelentésekre. Hakan Fidan külügyminiszter, akinek kormánya erősen aggódik az iráni háború esetleges kiszélesedése miatt, kijelentette, hogy ellenez minden olyan akciót, amely polgárháború esélyét idézheti fel Iránban. Ilyesmi megrengetheti az egész térség helyzetének stabilitását, és menekültáradat elindulását okozhatja. A kérdést a miniszter felvetette amerikai kollégájának, Marco Rubiónak is. Utóbbi tagadta az ilyen tervekben való amerikai részvételt mondván, hogy országának nem áll szándékában ilyesmi.

            A török védelmi minisztérium külön állásfoglalásában bejelentette, hogy élénken figyeli, pontosan nyomon követi a törökországi PKK-val szimbiózisban működő iráni PJAK tevékenyégét, mivel ez a csoport veszélyezteti a szomszédos Irán biztonságát és a térség stabilitását. Zeki Aktürk ellentengernagy, szóvivő kijelentette, hogy országa támogatja a szomszédos államok területi épségét, és nem helyesli megosztásukat. „Etnikai szeparatizmust szító csoportok gyengítik nemcsak Irán biztonságát, hanem a térség általános békéjét és stabilitását is” – olvasható a minisztériumi közleményben.

            Donald Trump amerikai elnök kizárta annak lehetőségét, hogy kurd harcosok bekapcsolódjanak a konfliktusba. „Nem akarom, hogy kurdok Iránba menjenek. Ők persze szeretnének odamenni, de én megmondtam nekik, hogy én ezt nem akarom. Ez a háború már így is eléggé bonyolult. Nem szeretnék sebesült vagy megölt kurdokat látni” – mondotta az Air Force One fedélzetén azután, hogy Delaware-ban részt vett a Kuvaitban iráni dróntámadásban megölt hat amerikai katona föld maradványainak hazaérkezési szertartásán.

Flesch István – Türkinfo