Különbségek egy országon belül…

Már több bejegyzésemben érintettem a témát, miszerint óriási különbségek vannak Törökországon belül. Lehet ezen csodálkozni? 780 ezer km2-ével a világ 37. legnagyobb országáról beszélünk, amely két földrészen terül el. Az ország területe az elmúlt évezredek során viharos történelmi eseményeknek volt a színhelye, népek jöttek és mentek, lábnyomaikat mostanáig megcsodálhatjuk a fennmaradt építészeti emlékeikben. Bár közel sem jártam be az ország egészét, de van néhány számomra szembeötlő különbség a „nyugati és keleti” vidék között. A macskakörmöt nem véletlenül használtam, mert nem is olyan egyszerű a kettőt élesen elválasztani egymástól.

A közlekedési sajátosságokat és az abból fakadó különbségeket már egy korábbi írásomban boncolgattam. Ismételni tudom magam, ahogy kelet felé haladunk, a káosz érzése fokozódik bennünk. Higgyétek el, ezzel nem csak én vagyok így külső szemlélőként, hanem azok a törökök is, akik nyugatról vetődnek ide. Önder nem egyszer fakadt ki, hogy ez még neki is sok.

Nem csak a közlekedés hőmérséklete változó, hanem a konyhájuk is. Azokon a részeken, melyeket nem mos tenger, teljesen másra rendezkedtek be, a kedvencük a marhahús vagy a birkahús. Érdekes módon a csirke nem tartozik a hús fogalma alá, törökül a hús „et”, de csirke nem értendő alatta, az csak „piliç” (csirke). Vannak olyan területek, ahol észveszejtő mennyiségben fogyasztják a húsokat, ott elképzelhetetlen az étel anélkül. Keleten nem bánnak szűkmarkúan a fűszerekkel sem, mindenből jó sokat és ha lehet, akkor legyen erős.

Nem meséltem még a nyári felfedezésemet. Mivel itt, délkeleten kezdtem a törökországi életemet, számomra ezek az ételek (és fűszerek) váltak mindennapossá, megszokottá. A saját főztömön kívül mindenhol ezt találni. Az idei nyaralás alkalmával megálltunk az otthontól távol, egy Antalyához közeli kisvárosban ebédelni és köftét, azaz fasírtot rendeltünk. Nem hiszitek el, de ízetlennek találtam! Nem volt annak semmi baja, de annyira az itteni ízek váltak normálissá, hogy az ottani kevésbé fűszeresnek nem éreztem az ízét. A család megdöbbenve konstatálta, hogy a délkeleti lét eldeformálta az ízlésemet. Ez persze csak vicc, de tény, hogy bárhová megyünk innen a jövőben, számomra egy darabig ez lesz az alap, a kiindulópont a török konyhát illetőleg.

Írás közben jövök rá, hogy tényleg nagyon nehéz általánosan szólni nyugatról és keletről. Hiszen egy régió megjelenését és életszemléletét nagyban befolyásolja az, hogy kik és hol lakják. Biztosan Ti is tudjátok, hogy keleten-délkeleten nagy létszámban megtalálható a kurd kisebbség. Más egy olyan város, ahol ők vannak többségben és megint más, ahol a törökök. A jelen politikai történések tükrében nehéz elfogulatlanul szólni, igyekszem mégis így tenni. Amit én látok a két szememmel az az, hogy a kurdok laktak területek sokkal konzervatívabbak (vallásosabbak), a nők túlnyomó többsége itt viseli a fejkendőt. A kölykök az utcákon portyáznak, sok esetben lehetünk közvetlen tanúi ilyen-olyan (sokszor durvább) tüntetéseknek, megmozdulásoknak. Sajnos a tisztaság nem tartozik a fő erényeik közé, a városokban mindenfelé halomban áll a szemét. Bár temérdek építészeti örökséggel rendelkeznek, ezek értékét nem igazán ismerik fel és előfordul, hogy csak az enyészetnek vannak kitéve. Más, főleg törökök lakta keleti-délkeleti városokban rendezett kép fogadott minket, felújított épületek, parkok, korhű óvárosok, pezsgő élet mindenfelé.

A nyugati rész nekem mindig olybá tűnik, mint egy másik ország. A modernizációs folyamatok azt a vidéket inkább elérték, az európai hatás erősen érezhető. Az ottani városok olyanok, mint bármelyik európai. Az emberek kevésbé konzervatívok, más az öltözködésük (kevesebben hordanak fejkendőt). A települések tiszták, ahol lehet, igyekeznek élni a turizmusban rejlő lehetőségekkel. A kultúra nem elérhetetlen, széles palettáról válogathat a szórakozni vágyó érdeklődő. Minél inkább turistaövezetről van szó, a különbség annál égbekiáltóbb. A népszerű idegenforgalmi központok átalakulóban vannak az odaözönlő turisták igényeinek megfelelően. Időnként úgy érzi az ember, hogy ez nem is Törökország, hanem egy sztenderdizált övezet, ahol a külföldi látogatónak a leghaloványabb képe sem tud kialakulni az országról magáról. A ló másik oldala :S.

Isztambul, hát az pedig maga egy kis ország, 15 millió körüli lakosával másfélszer akkora, mint egész Magyarország. Ott tényleg minden megtalálható, minden megtörténhet és mindenféle népekkel össze lehet futni. Cybermacs isztambuli blogja igazi kalandsorozat. A mérete újra és újra megdöbbent. Legutóbb autóval voltunk ott, a GPS csak lazán „menj tovább 13 km-t…fordulj jobbra majd menj tovább 5 km-t…tarts balra és menj tovább 4 km-t… stb., stb.” még hosszan.

Külső szemlélőként érdekes látni a különbségeket: közlekedés, konyha, lakosok, vallásosság, Európához való közelség. Csak futólag érintettem a legfontosabbakat, azonban a kép ettől sokkal de sokkal összetettebb…

TéDé