Kovács Dalma: Óda az ankarai bevándorlási hivatalhoz I.

A Török Bürokrácia nem az, aki három évvel ezelőtt volt. Legalábbis a bevándorlási hivatal olyan fokú személyiségfejlődésen ment keresztül Ankarában, hogy nem győzöm kifejezni elragadtatásom. Pontosabb. Gyorsabb. Rendezettebb. Egyenesen profibb. Képzést kapott, vagy mi a fene történt?

Csapó egy

Három évvel ezelőtt reggel 4-kor eltaxiztam Ankara főkapitányságára, ahol fülkéje mellett délcegen ácsorogva várt rám egy rendőr. A kezembe nyomott egy papírfecnit. Rajta volt a sorszámom. Hogy mikorra? Hát nem hajnali 4-re. Kincsem birtokában fellélegezve hazamentem, és a délutáni órákban visszatértem.

Majd felrobbanva vettem tudomásul a helyszínen, hogy az én hajnali taxizás árán megszerzett papírfecnim szemrebbenés nélkül cserél gazdát és tűnik fel illetéktelen kezekben. Mit sunnyog itt ez az emberrengeteg? Tülekednek, óbégatnak, az ügyintéző ablakához ragadnak. Én eleinte türelmesen vártam a széken ücsörögve, de csakhamar rá kellett döbbennem, ez nem így működik. Az egyik köztisztviselő, akinek mindenki megy panaszkodni, vagy ha el van veszve, útbaigazítást kérni, azt merte mondani, hogy én ma már nem kerülök sorra, jöjjek vissza holnap. Akkor még nem tudtam, hogy nem kell a törökök nagy horderejű, határozott mondatait komolyan venni, hivatalos közegben meg aztán végképp nem…

Akkor és ott áttörtem magyarországi szocializálódásom burkán, a mellkasomban megkövesedett harag  felolvadt és a végtagjaimba áradt.

Reggel fél 4-kor síri csöndben kikecmeregtem a török állami lánykollégium áporodott szobájából, kérvényt írtam hajnalban a biztonságiaknak, hogy legyenek kedvesek kiengedni az épületből, és mindezek után délután hazaküldenek?? Az olvadt harag felélesztő erejével odafurakodtam a kis ablakhoz, úgy törtem előre az üvegablak szeméig, mintha az életemért küzdenék, és hiába taszított rajtam folyamatosan minden oldalról a tömeg, nem tágítottam. Beadtam a papírjaimat. Az üvegablak szeme mögött azt mondta nekem a férfi, hogy nem segíthet most, jöjjek vissza holnap. Rárivalltam. Mi az, hogy holnap?? Reggel idetaxiztam ezért a rohadt sorszámért, és akkor holnap?! Nem jövök vissza holnap, csinálja meg most! Mintha kimondtam volna a varázsszót, az ügyintéző elmosolyodott, irkált, firkált, pecsételt valamit, aztán azt mondta, hogy készen vagyunk. Készen vagyunk? Ennyi lett volna?

Ennyi volt. Aznap megtanultam a titkos varázsszót. Ettől fogva minden ügyemet így intéztem Törökországban. Az emberek nemjére csak leggyintve, ripakodva, veszekedve, élesen kritizálva, olykor mézesen alázatoskodva. Minden megoldható, csak nagyon kell akarni.

Csapó kettő

Egy évvel később, a tartózkodási engedélyem meghosszabbításakor már az egész rendszer megváltozott. Immáron nem a rendőrkapitányságra kellett mennem, hanem a bevándorlási hivatal különálló épületébe. Megszületett az online időpont-foglalási rendszer! Az idők folyamán annyi varázsszót tanultam meg, hogy egészen bátor lettem, a tartózkodási engedélyem lejárta után két hónappal jelentkeztem meghosszabbításra. Lejárt tartózkodási engedélyű egyének nem élhettek az online foglalás kiváltságával. Mi, lázadók, kígyózó sorban várakoztunk az új épület előtt, de határozottan emlékszem, hogy felkelt már a nap.

A késedelem miatt nem büntettek meg, de egy párszor visszahívtak a földön gubbasztani, dokumentumot pótolni. Az előző évhez viszonyítva összehasonlíthatatlanul könnyebben intéződött el minden.

Csapó három

Ezeket az élményeket jócskán elfelejtve, két év elteltével ismét nekivágtam a tartózkodási engedélyem meghosszabbításának. Az első randevúmra nem tudtam elmenni egy vizsgám miatt, a rendszer pedig nem adott lehetőséget az időpont megváltoztatására. Újra regisztráltam, és két héttel későbbre sikerült bejelentkeznem.

Első utam az okmányiroda török változatába vezetett. Be akartam jelenteni a lakcímemet, de mivel a tartózkodási engedélyem lejárt, a rendszer nem engedélyezett semmilyen eljárást. Jó, ez logikusan hangzik, de azért nem hittem el. Csak engedélyezi! Nem, nem engedélyezi. Biztos benne? Megmutatta nekem a képernyőt a köztisztviselő, ahol nagy nyomtatott betűkkel virított, hogy NINCS ENGEDÉLYEZVE. És ezzel a bevándorlási hivatalban is tisztában lesznek? Nem fogják nekem azt mondani, hogy miért nem jelentetted be a lakhelyed, mielőtt idejöttél volna? Nem, nem fogják, ugyanazt a rendszert használjuk. Nem baj, azért nagyon hálás lennék, ha írnának nekem egy hivatalos papírt arról, hogy mivel a tartózkodás engedélyem lejárt, nem engedélyezte a rendszer lakcímem bejelentését. Az irodavezető eleget tett kérésemnek, aláírta, lepecsételte a papírt, és még a telefonszámát is ráírta, szemrebbenés nélkül.

A pár nappal ezelőtt tapasztalt bevándorlási hivatal nem a három évvel ezelőtti volt, de még csak nem is a két évvel ezelőtti. Ez valami egészen más. A török rugalmasság és a nyugati pontosság tökéletes szintézise. Húsz perc alatt, minden várakozás nélkül elintéztem a tartózkodási engedélyt. Meg akartak büntetni a késedelem miatt, de fel tudtak tüntetni úgy a rendszerben, mintha két héttel ezelőtt jöttem volna, az első lefoglalt időpontomra.

Ha a rugalmasság, a – sokszor életünket megkönnyítő, máskor megnehezítő – nagyvonalúság egy precízen körberajzolt terepen működik, mennyire olajozottan megy minden!

Kovács Dalma – Türkinfo