Kovács Dalma: Kurvák és hazafiak

Tegnap este 11 körül Taksimba mentünk sétálni.

Utunk legelején transzvesztita kurvákba botlottunk. Némelyikük iszonyat jól nézett ki. Alig hittem el, hogy ez a bögyös szexbomba valamikor férfi volt. Taksimtól pár utcányira jártunk, teljesen a központban.

Meglepően sok kocsi állt meg a lányoknak.. fiúknak(?). Mellettük elhaladva az egyikük csücsörített nekem, rebesgette a pilláit. Mikor egy sötét színű kocsi, két fiatal férfival lelassított az egyik legdögösebb-bögyösebb előtt, szemérmetlenül bámulni kezdtem őket. Még sosem láttam transzvesztita kurva felcsípést. A barátom idegesen elrángatott a tett helyszínéről. „Ne bámulj ilyen feltűnően, bajba keversz minket!”

A Maçka parkban lyukadtunk ki. És tényleg, mintha csak a magyarból eredne a neve, nagyszabású macskagyűlések helyszíne. Deák tér hangulat fogott el. Szabadfelfogású emberek heverésznek a füvön. Söröznek, beszélgetnek, cigiznek, szívnak, laza ruhákban járkálnak, csókolóznak, kéz a kézben mászkálnak…

Felkanyarodtunk egy Taksimba vezető nagy útra. Nemsokkal később luxusszállodák gyűrűjében találtuk magunkat. Fekete burkába burkolózott arab nők, bevásárlószatyrokkal igyekeztek egy hotelbejárat felé.

Tovább sétálunk. A Taksim térre nyíló kis utcácskákban járunk. Egy oszmán korból való cipőfényező bácsi elejtette a cipőkeféjét. Nem vette észre, már továbbhaladt. A barátom felkapta és utánavitte. Hálásan köszöngette a cipőfényező, nyomban le is vágta magát székecskéjére: „Gyere bátyám, áldás, bőség legyen rajtad, megérdemled!” A barátom szerényen visszakozott, nekem meg egy kicsit elolvadt a szívem. Visszanéztem a teli szájjal nevető cipőfényező bácsira. Még mindig a székecskéjén ült és minket várt.

A kávézókból arab zene szűrődik ki. Körbenézek a vendégeken. Mindenki arab. A török feliratok mindegyike alatt ott az arab is.

Megérkeztünk a Taksim térre. Hatalmas kivetítő előtt török zászlót lengető tömeg ácsorog. A messzebb szorultak összekötik a demokrácia-éjszakázást a piknikkel. A füvön üldögélnek. Fejükön Recep Tayyip Erdoğan felirat, kezükben török zászló. Víz és tea árusok tologatják körbe-körbe taligájukat. Az óriás kivetítő irányából üvöltő hang zengi be a teret. „… ők a mi hősi halottaink. Az égben megtalálták méltó jutalmukat. Drága testvéreink, ne féljetek a haláltól! A hazáért, Allahért…”

Motoros libasor indult meg előttünk. Fékevesztett dudálások közepette, kurjongatva, „Allahu ekber”-t üvöltve haladt a díszmenet. A motorokat általában férfiak vezették, hátul fedett vagy fedetlen nők félig felállva kurjongattak és lengették a török zászlót. A rendőrök mosolyogva tapsolták az attrakciót.

Mi is elindultunk a motorosok irányába, az Istiklal sugárút felé. Itt már úgy tombolt az örömmámor, hogy néhány nő és gyerek kétségbeesetten fogta be a fülét. Éjfél tájékán Isztambul Váci utcája zsongott az emberektől. „Régen nem lehetett itt mozdulni a  turistáktól, számoltuk a törököket” – emlékszik vissza barátom a régi szép időkre. Hát most sem lehet mozdulni, csak az emberek cserélődtek ki.

Az Istiklal sugárúton sétálva pár fős férficsoport megrészegülve ordítja az „Allahu ekber”-t. Ahogy haladnak, egyre többen csatlakoznak hozzájuk, ünnepli őket a tömeg.

A jobb oldalamon két gépfegyveres, golyóálló mellényes rendőr áll. Egy fedett hajú anyuka lelkesen terelgeti kisfiát a gépfegyveres mellé. „Menjél kicsim, pózolj a rendőr bácsival!” Bár félénken indul el, a kicsi megy és pózol. A rendőr bácsi feljebb tartja a gépfegyverét, pont a gyerek irányába szegeződik, a föld felé. Ő még jobban nevet a kamerába, mint a gyerek.

Az utcán akarva-akaratlan egyre több emberrel ütközöm össze. Nem érzem magam biztonságban, le akarok térni egy mellékutcára.

Bekanyarodtunk az első mellékutcába. Összenyomódott szórakozóhelyek előtt úgy ültek és söröztek az emberek, mint a heringek. Dübörög az élőzene az egyik bárból, de a mellette pár centire lévő nem hagyja magát, túl akarja dübörögni szomszédját. Nem tudom eldönteni, hogy ki melyiket hallgatja, összefolynak a hangok. Alig tudunk átvágni a tömegen. Az ajtónálló hostessek minket is kedvesen, olykor erőszakosan invitálnak a heringpartiba. „Higgyétek el, pont két helyünk van!” – fejezik ki nekünk peace jeleket mutogatva.

Nagy nehezen átpréseltük magunkat a bulihalmokon. Ismét kurvákba ütközünk, még mindig többségben a transzvesztita, de már akad néhány „hagyományos” is. Részegek, drogosok, az utca szélén terpeszedő járókelőkre sandító török bácsik, minden boldog s boldogtalan egy helyen.

Hazafelé sétálva megint a téren találjuk magunkat. Megjelent a nagyszínpadon egy hoca, a Koránból olvas fel, arra kéri a tömeget, hogy nézzen az égre. A tömeg az égre néz, én a nagykivetítőn keresztül a tömegre. A török zászló között feltűnik pár arab is.

Egy szőke hajú kislány piros alapon fehér félholdba és csillagba burkolózva, kezében török zászlóval, fején „A nemzeti halottak nem halnak meg!” felirattal mosolyog édesapja kamerájába, a Taksim tér közepén.

Újra átvágunk a teret övező kis utcákon. Néhány állampolgár, belefáradva a demokrácia-ügyeletbe, levonva a török zászlót, fáradtan ballag hazafelé.

A transzvesztita kurvák viszont még mindig akcióban. Ők a környék legkitartóbbjai.

Mi közben megéheztünk, betértünk egy köftéshez. Pangott a hely, de a pincér kedvesen fogadott minket. Nem sokkal később kiderült, hogy ő a tulaj, oroszországi tatár a neje, van egy 2,5 éves kislánya, hat hónapja nyitotta ezt a helyet. Imád főzni, olyannyira, hogy a felesége a bőségre panaszkodik. Nem akar elhízni az ínyenc falatok miatt. Kommunikáció karon végzett, benne van a média szektorban is, két lábon áll. Többször járt Thaiföldön, evett már gulyáslevest, méghozzá Isztambulban, magyar séf kezéből.

Nem beszél ez a köftemester semmi másról, csak a gasztronómiáról.

„Egy nép leszünk! Testvérek leszünk! Mindannyian Törökország leszünk!” – ordítja a török miniszterelnök másnap a fülembe, élőközvetítésen keresztül, Isztambul egy központi teréről.

Ma tele volt a kedvenc kurd vendéglőnk, de egy demokrácia menetből hazafelé tartó fejkendős lány belement, hogy leüljünk mellé. Az utóbbi időben megkérdőjelezte eddigi politikai nézeteit, mert rájött, hogy a vallást lehet rosszra is használni. Megdöbbent. Ő ezt el se tudta volna képzelni régebben. Nem így nőtt fel.

A török nép meg van részegülve. Néhányan a hittől, mások az alkoholtól. Van, aki nővé operálja a testét és félmeztelenül eladja az utcán. Mások születésük óta nők és ezt lepelbe bugyolálva hirdetik a nagyvilágban.

A demokrácia-ügyeletet tartó ismerőseim fénykorukat éli, fürdőznek az örömmámorban.

Sok barátom viszont rövid időn belül elhagyja az országot. Kérdezem én, miért. Azt mondják, gyere át az ázsiai oldalról az európaira és majd megérted miért.

Tegnap este 11 körül Taksimba mentünk sétálni.

Kovács Dalma – Türkinfo