Kőnig Frigyes: Végvárak a Magyar Királyságban

Kőnig Frigyes Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora, gyermekkorában kötelezte el magát a középkori magyar várak, erődítmények világával. Azóta módszeresen bővítette ismereteit, és a szakterület kutatását szorosan összekapcsolta grafikusi és művészeti tevékenységével. 2001-ben bocsátotta közre Várak és erődítmények a Kárpát-medencében monumentális, mintegy másfél ezer vár ábrázolását és leírását tartalmazó kötetét. Legutóbb e tárgykörben megjelentetett munkája a végvárak világába kalauzolja az érdeklődőt.

A magyarországi végvárak rendszere az Oszmán Birodalommal folytatott élet-halál küzdelemmel függ össze. Ennek első korszakát az úgynevezett déli „kettős végvárrendszer” jelentette, amit Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás alakított ki, és 1521-ig eredményesen szűrték a fokozatosan erősödő oszmán támadásokat.

A második időszak a 16. században az ország három részre szakadásával veszi kezdetét. Ekkor a magyar királyi címet a Habsburg-dinasztia szerezte meg. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a fölényben lévő és folyamatosan támadó, újabb és újabb területeket bekebelező oszmán haderővel szemben létfontosságú egy megfelelő védelmi rendszer kiépítése. Ezt nagyban megnehezítette, hogy az ország belsejében a főúri és egyházi tulajdonban lévő várak erre a feladatra teljesen alkalmatlanok voltak. Így háborús körülmények között, nagy anyagi áldozatok, aprólékos szervezőmunka és persze politikai küzdelem mellett jött létre az Adriai-tengertől Erdélyig futó védelmi rendszer, amely egészen a 17. század végéig védelmezte a maradék országot. A török kiűzése után a karlócai béke megkötésével a végvárak feleslegessé váltak, egy részüket lerombolták, más várakat jelentősen átépítettek, az építőanyagot más épületekhez használták fel, vagy a környék lakosai hordták el hasonló célból. Így funkcióvesztés következtében az egykori végvárak megsemmisültek.

Ennek a korszaknak állít emléket Kőnig Frigyes könyve. Giulio Turco, II. Miksa „rendes építőmestere” 1571-ben készített rajzait alapul véve, régészeti eredmények felhasználásával rekonstruálta és rajzolta meg a dunántúli régió végvárait. A rajzokhoz az erősség történetét összegző, lényegre törő leírás társul. A kötet fontos forrás a korszakot tanulmányozó szakemberek és érdeklődők számára.

Forrás: www.gyorikonyvtar.hu