Eladói nyomásra lehet számítani a következő napokban a török líra piacán, miután ma Tayyip Erdogan elnök úgy döntött, meneszti a török jegybank elnökét.
Két nappal azt követően döntött így a török elnök a Reuters szerint, hogy Naci Agbal vezetésével a török jegybank kamatot emelt az infláció és a líra gyengülésének megfékezése érdekében. 2019 júliusa óta ez már a harmadik alkalom, hogy az alacsony kamatokat sürgető Erdogan a jegybankelnök lecseréléséről dönt.

A kevesebb mint 5 hónapja kinevezett Agbal agresszív kamatemelést volt kénytelen végrehajtani az elmúlt időszakban: az irányadó ráta mára 875 bázisponttal 19%-ra emelkedett (csütörtökön 200 bázispontos emelés történt), ami bár a legmagasabb a nagy országok körében, elemzők szemében hozzájárult a jegybank hitelességének visszanyeréséhez.
Az új jegybankelnök Sahap Kavcioglu, a török kormánypárt korábbi parlamenti képviselője, egyúttal korábbi bankár, a magas kamatszint kritikusa lesz, aki múlt hónapban egy újságcikkében azt írta, a kamatemelések nem oldják meg a gazdasági problémákat, sőt, közvetett módon hozzájárulnak az infláció növekedéséhez.