Keletről nyugatra, majd még egy lendülettel Isztambulba

Többen kérdeztétek az elmúlt időszakban, hogy milyen volt Isztambulba költözni, miben más ez, mint délnyugaton Fethiye vagy délkeleten Diyarbakır.

A teljes magyarázathoz az is hozzátartozik majd, hogy én egy kisvárosban nőttem fel, és a tanulmányaim, majd később a munkavégzés során teljesen elkerültem Budapestet. Nekem annak idején, ha nagy ritkán megfordultam Pesten, akkor az szörnyen lármás, nyüzsgős, forgalmas, lüktető (nagy)városnak tűnt. A közlekedés borzasztó, az autósok türelmetlenek, a gyalogosok fapofával közlekednek, minden személytelen és zsúfolt.

Hát ehhez képest most itt vagyok egyrészt Törökországban, másrészt Isztambulban, nem hazudok, amikor azt mondom, hogy Isztambulból Budapestre érkezni olyan, mintha “falura” érkeznék, minden sokkal lassabb, komótosabb, rendezettebb, hűvösebb, a tempó teljes egészében más. Az első órákban, még mielőtt átállnék az ottani ritmusra, elképedve emlékszem vissza a Budapesttel kapcsolatos korábbi érzéseimre és teszem mellé a mostaniakat.