K. Tengeri Dalma: Egy hely, ahol az asszonyok oldalvást ülik meg a traktort

Egy hely, ahol az asszonyok oldalvást ülik meg a traktort a földekről hazafelé zötyögve, mert az uruk ül a kormánynál. Egy hely, ahol a földeken hullajtott izzadságcseppeket bármikor van idő teával pótolni. Egy hely, ahol a kemény munka után jutalom jár: zajos, teát kevergetős ücsörgés a terasz szőnyeggel borított pamlagján, miközben a nappali forróságot lehűtő este kellemesen borzongatja a megfáradt végtagokat.

1000 méter magasságban járunk, valahol a Toros-hegység ölelésében egy nagyobbacska faluban, de járhatnánk sok-sok másikban is, amely hozzá hasonlóan tavasztól-őszig zsong az élettől, majd télire elnéptelenedik.

A délnyugat-törökországi tengerparti városokat sokan hagyják el a forró nyári hónapokra. Közülük nagyon sokan nem csak azért, mert megtehetik, hogy egy másik rezidenciát fenntartva elmeneküljenek a hőség elől, hanem azért, mert az őseiktől ezt az örökséget kapták: vándorolniuk kell. Míg korábban teveháton, tevekaravánnal költöztek a tavasz beköszöntével a lenti helyről a fentire, addig mostanra ez egészen modern keretek közt történik. Télen közel húzódnak a melegebb tengerparti vidékhez, nyáron pedig felmennek a Toros-hegységbe, hogy gazdaságukat arra a szezonra ismét felvirágoztassák, és növényeket termesszenek, jószágot tartsanak.

Van itt minden, ami csak kell, zamatos gyümölcsök, roppanós zöldségek, kukoricán felhizlalt tyúkocskák, aranysárga tojás. A sajt és a joghurt házi tejből készül, és mindenki tudja, mi a titka, hogyan kell a legtöbbet fogyasztott sajtfajtákat előállítani. Nem riadnak vissza a kenyérsütéstől, és vígan rakják meg a tüzet, hogy yufkát, azaz vékony lepénykenyeret süssenek a tűz fölé állított vasdobon. A szezon végének közeledtével akár százat is megsütnek, ami kiszáradva hosszú hónapokig eláll, majd fogyasztás előtt csak megspriccelik egy kis vízzel, és előállt a kenyér. Helyben őrölt lisztből.

Aki csak tud, dolgozik, az idősebbjei már csak a saját kertecskéjükben. Lételemük, hogy legyen legalább egy kis vetemény, maguknak és persze a gyerekeknek, akik távol élnek a nagyvárosokban. Ahol nincs házi tej és házi sajt, sem tűzrakóhely, pláne nem zamatos gyümölcs és roppanós zöldség. Akik, szerencsétlenek, nagyvárosi koszton élnek, hormonokkal telenyomott csirkét esznek és omega3-mal dúsított tojásból sütik a rántottát a vasárnapi reggelihez.

És ezek a gyerekek jönnek, amikor csak tudnak. És hozzák az unokákat, akik őrjöngve ismerkednek mindennel, aminek az a neve, hogy anyatermészet.

Béke van. Forró nappalok, ház körüli tennivalók, kapálás, locsolás. Majd érkezik az est, a vacsora. Lehet, hogy épp a kertben szedett zöldbabból, de az is lehet, hogy a kert mellett felnőtt csirkéből. Az unokák két pofára tömik az ételt, majd ájultan dőlnek az ágyba. Az anyatermészettel még ők sem bírnak el.

Mi pedig kint ülünk a teraszon. Ott, valamelyik szőnyeggel borított pamlagon, ahol kényelmesen ki is lehet nyújtózni. A szamovárban pöcörög a tea, a csilingelés betölti a levegőt. A tücskök hangosan ciripelnek, míg a csillagok mindentől fényesebben ragyognak. A sötétben megjelenik a szomszéd és a neje, ők is valamelyik pamlagra telepednek. A tea máris a kezükben gőzölög, a hegyvidéki est csendjébe egyre hangosabban hasít a jókedv.

Csillognak a szemek, és borzong a bőrünk, amikor a napközben elhullajtott izzadságcseppeket pótolja a forrón elfogyasztott nedű…

Élet a yaylán

1 of 34

K. Tengeri Dalma – Türkinfo