Jó taktikus-e a világesemények sodrában is új hadjáratra készülő török államfő?

            Első próbálkozásuk eredménytelen volt. Svédország és Finnország hármuk tárgyalásán nem tudta kimozdítani Törökországot jövendő NATO-tagságukat ellenző álláspontjáról, s így ki sem tudták tűzni a következő egyeztetés-békítés következő fordulóját.

            Szemtől szemben tapasztalhatták, hogy az egyre izmosodóbb Boszporusz-parti hatalom – saját szavai szerint – csak abban az esetben adja döntően szükséges szavazatát NATO-ba való felvételükhöz, ha teljesítik feltételeit: felszámolják e két északi országba befogadott „PKK-terroristák akadálytalan és korlátlan vendégeskedését”, és megszüntetik fegyverembargójukat, amellyel a szíriai kurdok ellen sorozatban indított területfoglaló hadjáratai miatt sújtották Törökországot. Ezért egyelőre alighanem halasztást szenved Stockholm és Helsinki NATO-csatlakozása.

            A török vezetés ez esetben is határozottan lépett fel, ami tükrözi országának a térség határain túlmutatóan növekvő nemzetközi befolyását, egyben kétségtelenül tekintélyét is. Mindenekelőtt azonban lefegyverzően határtalan önbizalmát. Ankara büszkélkedhet azzal, hogy széles körben méltányolták és méltányolják, hogy következetesen közvetíteni igyekszik a hadban álló felek között a orosz-ukrán háborúban. Újabban pedig szintén felajánlotta szolgálatait az orosz blokád alatt álló ukrán kikötőkben felhalmozott ukrán gabonakészletek kimentésében-kihajóztatásában, ami a világélelmezés sürgető szempontjából is elismerten jelentős vállalkozás. Jól észrevehetően a Kaukázusban is eljár a térségbeli békés fejlődés és – természetesen az energiahordozók csővezetéken történő zavartalan áthaladásának biztosítása – így az örmény–azeri viszály végleges elsimítása érdekében. Legutóbb – Oroszországgal együtt – szerepe volt a két kaukázusi köztársaság fegyveres konfliktusának elrendezésében. Mindettől nem elkülöníthető, hogy hosszú idő után bizalmas formában és óvatosan felújult a török–örmény tárgyalásos közeledési folyamat.

            Csak egyvalami rekedt meg látszólag véglegesen, ám súlyos következményeiben annál fájdalmasabban: a török–kurd béketeremtő folyamat, amelynek korábban reménykeltő része volt a Kurdisztán Munkáspárt fegyveres felkelőivel, a PKK-val éveken át folytatott magas politikai szintű tárgyalások titkos és eredményes menete és az időleges fegyverszünet. Amióta azonban a Török Köztársaság elnöke – tisztázatlan hátterű véres merényletekre hivatkozva – egyoldalúan és önkényesen érvénytelennek nyilvánította a már közvetlenül sikeresen befejezésükig vitt tárgyalásokat, lassan kirajzolódott Recep Tayyip Erdoğan nem is leplezett törekvése: az egész országban népszerű demokratikus kurd politikai mozgalom és parlamenti pártja, a HDP minden úton-módon való lejáratása, a közvélemény szemében való összemosása a határokon inneni és túli kurd PKK terroristának minősített lázadóival. Végső célja utóbbi teljes felszámolása, előbbinek pedig a politikai életből való kiszorítása. Ehhez egyaránt igénybe veszi a médiapropagandát, valamint katonai, politikai-parlamenti és jogi-igazságügyi eszközeit. És törvényen kívülieket is…

            Törökország azonban azzal, hogy egyelőre kerékkötője az északiak NATO-csatlakozásának – méghozzá ottani „kurd terroristák jelenlétére” hivatkozva és ezek eltávolítását követelve – akarva-akaratlanul is még élesebben világított rá a török társadalom egyik legvitatottabb, legégetőbb kérdésére, a török kormány által tagadott megoldatlansága miatt elmérgesedő belső kurd problémára.

            A nemzetközi média általában csak találgat Ankara valódi szándékai felől. Mint a tekintélyes The New York Times A NATO számára Törökország bomlasztó szövetséges című cikkében írta, elemzők többsége szerint a török államfő nem akarja végleg megakadályozni a két ország felvételét, de fel akarja hívni a figyelmet saját biztonsági problémáira, és ettől hazai politikai előnyöket remél a jövő évi választások előtt. „Nyugati diplomaták azt jövendölik, hogy Recep Tayyip Erdoğan elnök, aki ugyanolyan akadékoskodó tagja a NATO-nak, mint amennyire Orbán Viktor az Európai Uniónak, engedményeket akar kicsikarni a szövetségesektől, végül azonban mégiscsak beadja majd a derekát” – olvasható.

            A részben az Egyesült Arab Emírségek pénzén működő és ellenzéki emigráns török újságírók által szerkesztett Ahval (Események) című internetes portál úgy véli, hogy Erdoğan csak új játszmába kezdett. Ennek a tétje azonban valójában nem Svédország és Finnország NATO-tagságának késleltetése, hanem az, hogy az otthoni súlyosbodó gazdasági környezetben megszilárdítsa a maga helyzetét a hazai politikai térben, s rávegye Washingtont arra, hogy engedélyezze számára oroszországi hadiipari bevásárlása miatt eddig visszatartott új korszerű vadászgépek beszerzését. „Igazában az északiakkal szemben előadott feltételeivel Biden elnök kormányzatát szólította meg. Óhatatlanul szüksége van ugyanis politikai megjelenésének, arculatának javítására, hogy Biden komolyan vegye őt. Ezért játszmájához mind jobban emeli a tétet”.

            Az Ahval főszerkesztője,Yavuz Baydar, aki vezető publicistaként annak idején dolgozott a legtekintélyesebb török lapok szerkesztőségeiben, majd az elnöki kormányzat jelenlegi rendszerével való szembefordulása és a meghiúsult katonai hatalomátvétel kísérlet után, 2016-ban távozni kényszerült az országból. A sajtószabadság és demokrácia szószólójaként ismert újságírót, akit külföldön is magas szakmai kitüntetésekre méltattak, megvádolták „a puccsot a háttérből szervező fethullahisták-gülenisták támogatásával”. Baydar Svédországban végzett egyetemet, ezért jól ismeri az ottani viszonyokat is. A skandináv országban emigráns és politikai körökben aggodalom tapasztalható amiatt, hogy a „mindenáron NATO-ba igyekvő Stockholm” esetleg hajlik rájuk nézve hátrányos kompromisszumra, engedményekre. Jóllehet Svédország a nyolcvanas években az elsők között minősítette a PKK-t terrorszervezetnek, napjainkban széles körű politikai és társadalmi támogatás nyilvánul meg a kurd ügy iránt, s ebbe beleértendők törvényhozók is a parlamenti patkó mindkét oldalán – olvasható a Stockholmi Egyetem Török Tanulmányok Intézete vezetőjének, Paul Levinnek a tanulmányában.

            A hetvenes évek óta mintegy százezer törökországi, iráni és iraki kurdot fogadtak be, akik immáron második hazájuknak tekintik Svédországot. A szociáldemokrata kormányok a nemzetközi szolidaritás jegyében cselekedtek, felkarolták a politikai másként gondolkodókat, az elnyomás alól menekülőket és az emberi jogokért küzdőket, menedéket biztosítva számukra. A Dagens Nyheter című svéd napilap Ne essünk bele Erdoğan csapdájába! címmel közölte a kulturális-művészeti élet 17 prominens személyiségének e tárgyban megjelentetett közös cikkét.

            Svédországban élő emigráns újságírók, köztük a kurd Levent Kenéz és Abdullah Bozkurt, aki annak idején a korábban Erdoğan-barát, majd vele szembeforduló Fethullah Gülen muzulmán török prédikátor által támogatott Zaman (Idő) című napilap főszerkesztője volt, attól tartanak, hogy teljesítik a kiadatásuk iránti török követelést.

            Mindeközben Törökországban szinte szállóigévé vált a török elnök erős nyugtalanságot keltő egyik kijelentése, amellyel – mint a Hürriyet (Szabadság) írta – az ukrajnai háború közepette Szíriára újra ráterelte a figyelmet. Azerbajdzsáni baráti látogatásáról hazatérő Erdoğan ugyanis újságírók kérdéseire válaszolva azt találta mondani, hogy „egy éjszaka váratlanul lecsapunk majd rájuk!”. Mármint az észak-szíriai terroristákra, közöttük a „PKK-val egy gyékényen áruló” kurd YPG népvédelmi erőire, amelyek az Iszlám Állam ellen felsorakozott nemzetközi koalíció tagjaként az USA szövetségesi védelmét élvezik. A határon átnyúló tervezett támadás idejéről az államfő sejtelmesen hallgatott, de közölte, hogy 30 kilométeres biztonsági övezetet kívánnak létrehozni szíriai oldalon a török határ védelmére. Megfigyelők szerint Ankara ennek az immáron sorrendben negyediknek szánt ilyen szíriai hadjáratnak a bejelentésével, főként ennek időzítésével mintegy nyomatékot kívánt adni annak az elszántságának hogy sehol sem tűri meg törökellenes terrorszervezetek és kapcsolt részeik jelenlétét, tevékenységét bárhol is a világon – még Skandináviában sem.

            A Hürriyet tudósítása szerint Erdoğan sajnálattal állapította meg, hogy az „Egyesült Államokkal az élen a nemzetközi koalíció többi tagjai is nagy mennyiségű fegyvert, felszerelést és hadianyagot szállítanak e terrorszervezeteknek, egyedül az USA több ezer tehergépkocsit adományozott. Ha az USA nem teljesíti kötelességét a terrorizmus elleni harcban, azért mi még tudunk vigyázni magunkra. És senkitől sem kérünk engedélyt e harcunk folytatásához, új szíriai támadás megindításához” – jelentette ki. Ezzel arra célzott, hogy Washington figyelmeztette Ankarát arra, hogy beharangozott hadműveletével veszélyeztetheti a térségben állomásozó amerikai katonák életét. Inkább arról szólott, hogy Törökország a terroristákkal mindenütt megfizetteti „katona hősei áldozatát”. Észak-Irakot is beszámítva, ahol változatlanul hadművetek folynak a felkelők fészkeinek felszámolására, legutóbb összesen „több mint száz terroristát semlegesítettünk, tettünk ártalmatlanná – mondotta. Ebben a tevékenységünkben továbbra sem lankadunk, mivel a terrorizmust és a terroristákat gyökerestül kell kitépni” – jelentette ki. A török sajtó legutóbb két katona hősi haláláról és temetéséről számolt be. A PKK hírügynöksége, a kurd ANF viszont 13 török katona elestéről, saját megfogalmazásában, „megbüntetéséről” adott hírt.            

            A sarkos megfogalmazásairól ismert Bülent Mumay isztambuli újságíró újabb cikkében ez alkalommal is kíméletlenül fogalmaz: Recep Tayyip Erdoğan valamiféle álomvilágban él. Egyszerűen hálátlannak bélyegzi mindazokat, akik a hatalmas infláció viszonyai közepette a szegénységre és a drágulásra panaszkodnak, és azt sem mulasztja el, hogy rózsás képet fessen a helyzetről. „Népünk jóléte a múltban soha nem látott módon nőtt” – állította. Ám a népen feltehetően saját környezetét értette, mert a lakosság már régen elfelejthette a jólét szó jelentését. Most azonban, hogy újraválasszák, a leghangosabb húrokba csap. Továbbra is börtönbe vettet ellenzékieket, és nemzetközi válságot idéz elő hatalma megtartása végett. Svédország és Finnország NATO-csatlakozásának akadályozásával vissza akar nyerni hozzá hűtlenné vált szavazókat, és új híveket is szeretne toborozni a világiak táborában a nacionalista vérmérsékletűek közül.

            „Mert hiszen az az állítása, amely szerint Európában megtűrik a PKK-t, nem egészen megalapozatlan. Jóllehet a több ezer ember haláláért felelős PKK megtalálható a terrorszervezetek névjegyzékében, európai országokban a szervezet adományokat gyűjt és toborzást folytat” – írja a török publicista. 

            Az újságíró a nacionalista-konzervatív iszlámbarát köröknek tetsző kormányintézkedések közé sorolja, hogy Eskişehirben betiltották a tervezett zenefesztivált, „megakadályozandó az erkölcsi fertő elhatalmasodását” az egyeteméről is híres városban ”. De Ankarában is lemondtak egy popkoncertet, „nehogy terjedhessen a homoszexualitás”. Bár már „nem valláserkölcsi alapon”, de elhallgattattak kurd nyelven éneklőket is.

            (Törökországban nagy port vert fel, hogy a Cumhuriyet (Köztársaság) című ellenzéki-baloldali lap tudósítása szerint egy muzulmán imám Allah parancsára hivatkozva azt kívánta, hogy száradjon le a kezük azoknak, akik HDP-t támogató szavazatot dobnak be az urnába. Az öltözékéről „lebernyeges hodzsaként” ismert, igazi nevén Ahmet Mahmut Ünlü, akit korábban vallási uszításért többször bíróság elé állítottak, de mindannyiszor felmentettek, ezt az átkot most egy „videós csevegésben” mondta ki.)

            Bülent Mumay hírlapíró Erdoğan még mindig szeretne Putyinnal fagylaltozni című cikkében, amelyet a két vezető közös fagylaltozását ábrázoló régebbi fénykép illusztrált, hangsúlyozza, hogy a „NATO-ban most vétózó török elnök” semmiképpen sem akarja elrontani viszonyát Oroszországgal, nem óhajtja, hogy „bármi beárnyékolja boldogságukat”.

            A bíróság azonban egy év szabadságvesztésre ítélt egy török újságírót, mert „Erdoğan fagylaltot nyal” szöveggel kísérte az államfő Putyinnal felvett közös fényképét, amelyen egymás mellett állva fagylalttölcsért tartanak a kezükben…

Flesch István – Türkinfo