Itt a tavasz, itt a nyitás: Törökország a normalizálódás útjára lépett

Recep Tayyip Erdoğan elnök hétfőn este – a kabinet több órásülésezését követően – sajtótájékoztatót tartott, melyben összefoglalta a koronavírus miatt eddig érvényben lévő szigorú szabályok enyhítésére vonatkozó tudnivalókat.

A legfontosabb újdonság: a tartományokat négy kategóriába sorolták. Attól függően, hogy mennyi a fertőzöttek száma a lakosság számához viszonyítva, négy kockázati kategóriát alakítottak ki: piros – nagyon magas, narancs – magas, sárga – közepes, kék – alacsony kockázatú tartomány; és mindezt térképen is ábrázolták.
A besorolást – jelenlegi ismereteink szerint – kéthetente fogják felülbírálni.

A lefertőzöttebb tartományok: Edirne, Balıkesir, Burdur, Sakarya, Sinop, Samsun, Amasya, Tokat, Ordu, Giresun, Gümüşhane, Trabzon, Rize, Konya, Aksaray, Osmaniye, Adıyaman.

Forrás: hurriyet.com.tr

Az egész ország lélegzet-visszafojtva várta a híreket. Kinyithatnak az éttermek és kávézók? Megkezdődhet az iskolai oktatás?
A március 1. éjféltől érvénybe lépő új szabályok már tartományonként is eltérhetnek, sőt némelyiket a helyi kormányzó szigoríthatja az adott területre vonatkozóan.

Az általános szabályok röviden:
– továbbra is marad az este 21 és reggel 5 óra közötti kijárási tilalom,
– az eddig érvényben lépő teljes hétvégi kijárási tilalom szabályai változnak: a piros és narancs kategóriájú megyékben vasárnap továbbra sem szabad kimenni, az enyhébben fertőzött területeken feloldották a korlátozást, a kormányzók azonban hozhatnak egyedi döntést (Isztambul kormányzója kedden délelőtt már megerősítette a hírt: szombaton 5-21 óra között feloldották a korlátozást),
– a nagyon magas kockázatba sorolt (piros) tartományokban találhatók kivételével az éttermek és kávézók 7-19 óra között tarthatnak nyitva, de szigorúan 50%-os kapacitással, a kellő távolság fenntartásával,
– az uszodák 9-19 között működhetnek,
– esküvőket magas és nagyon magas kockázatú tartományokban 50 főig, sárga és kék megyében 100 főig rendezhetnek,
– a 21 év alattiak és a 65 év felettiek kijárási korlátozását az alacsony és közepes kockázatú megyékben eltörölték, ám a nagyobb mértékben fertőzött megyékben még szigorúbban lesznek a szabályok, melyről a kormányzók egyedileg döntenek.
Az oktatás területén tartományonként más-más szabályok lépnek életbe.

Általános szabály, hogy az óvodák kinyithatnak, a végzős évfolyamok (8. és 12. osztály) hetente meghatározott óraszámban járhatnak be az iskolákba. Beülhetnek továbbá a padba a kis létszámmal működő falusi iskolák osztályainak diákjai.

A köztes évfolyamok esetében: a magas és nagyon magas kockázatú tartományokban az alsó tagozatosok, a többi megyében minden évfolyam bemehet heti 2 napra az iskolába, 3 napig távoktatásban folytatják a munkát.

Nincs vége a harcnak. A tesztek számát emelni kívánják, a tartományok helyzetét folyamatosan vizsgálják. Szeretnék a védőoltások ütemezését gyorsítani (jelenleg a 60 felettieket oltják, eddig kb. 1 millió védőoltást adtak be).

Elkezdődött egy új szakasz, melyet „ellenőrzött normalizálódásként” emlegetnek a török sajtóban.

Erdem Éva – Türkinfo