Isztambul Eyüp kerületében van Európa első és a világ legnagyobb „élő” múzeuma, ahol a látogatók a kiállítás részévé válhatnak.
A Vialand Bevásárlóközpontban található élő múzeum (Canlı Müze) Európa első és a világ legnagyobb háromdimenziós alkotásokat bemutató múzeuma. Ezek nem történelmi emlékek, nemzeti kincsek vagy mesterművek, de a látogatók – kicsik és nagyok egyaránt – szívesen mennek el, hogy megnézzék a 2014. március óta látogatható, színes és időnként bizarr kiállítási tárgyakat.
A háromdimenziós művészeti ág Japánból származik, onnan terjedt el a Távol-Keleten, és szerzett később világhírnevet.
Más múzeumokkal ellentétben, ahol „fényképezni tilos”, „a kiállított tárgyakat megfogni tilos”, itt minden fotózható és a látogatók akár bele is mászhatnak az alkotásokba.
A tárlaton több mint 100 3D-s kiállítási tárgy látható, a festmények közül néhány híres festők (Picasso, Van Gogh, Monet) műveinek reprodukciója, de akadnak történelmi témájú alkotások is.
A sziklákról készült festmények, a vadállatokat ábrázoló alkotások és az Amerikai Egyesült Államok korábbi elnökét, Barack Obamát életre keltő művek a látogatók kedvencei.
Legalább 1,5 óra kell ahhoz, hogy a 3 000 m2-en elterülő múzeumot bejárjuk, de ha a kiállítási tárgyakkal fényképezkedni is akarunk, több órát el lehet bent tölteni.
Elérhetőségei:
cím: Vialand, Yeşilpınar Mah., Yeşilpınar Bölge Park İçi Yolu, 3
telefon: +90 (0212) 379 1930
nyitva tartás: minden nap 10:00–22:00
Forrás: Hürriyet Daily News
Képek forrása: I Love Istanbul facebook oldala
Kollár Kata – Türkinfo