Isztambul egy újabb kerülete, ismét az európai oldalon: Şişli!
Şişli történelme nem túl kimerítő: nem történt ott az égvilágon semmi.
Mondjuk ez nem teljesen igaz. De mivel nagyrészt lakatlan vidék volt egészen a XIX. századik, nem igazán sok mindenről lehet beszámolni. Akkoriban még bőven volt hely, és az emberek inkább a Boszporusz partjára költöztek, mint fel a dombra.
A helyi lakosság leginkább a gyümölcsfákat és szőlőket jelentette. No meg az őket gondozókat. Itt is igaz volt, mint Isztambul összes peremkerületében, hogy a hely ideális volt azoknak, akik közel akartak maradni a városhoz, de nem akartak a szultán szeme előtt lenni. Így kedvelt volt a görögöknek és az örményeknek. Csak éppen fel kellett mászni a dobra!
Ezért is a kerületre az igazi lendületet az hozta, amikor megépült a Taksim-Şişli villamosvonal. Beyoğlu után ez volt a második kerület, ahol villany és földgáz is volt.
Előtte tehát főleg kertek voltak errefele. És laktanyák. Szintén igaz rájuk, hogy se nem túl közel, se nem túl távol. Ahol ha esetleg felrobban valami lőszerraktár, akkor maximum a közeli gyümölcsfák lelki nyugalmát zavarja meg.
Apropó gyümölcsök! Rengeteg gyümölcsfa volt Şişli-ben. És ugye minden magyar tudja, mire jó a gyümölcs: pálinkát főzni!
Folytatás >>>
CyberMacs – Isztambul kalandok