Isztambul egyetlen női mentősofőrje jön, hogy megmentsen

Törökország egyetlen női mentősofőrje, Birgül Kuyucuoǧlu, a nyüzsgő nagyvárosban, Isztambulban él. Sikerült legyőznie azokat az akadályokat, amelyekkel fiatal nőként kellett szembenéznie azért, hogy elérje célját és életeket menthessen.

A 23 éves mentős az Anadolu Ajansı török hírügynökségnek adott interjúban arról beszélt, hogy gyermekkori álma volt – apja tiltása ellenére -, hogy mentőautó-vezető és mentőápoló legyen. Miután Isztambulba költözött, gyorsan alkalmazkodott a városi forgalomhoz és végül sikerült az álmát is valóra váltani három évvel később, a 112 Sürgősségi Segélyhívó Kartal Elsősegély Állomásán.

Mentőautó-sofőrnek lenni stresszes dolog bárhol a világon, mert az életmentés súlyos felelőssége nehezedik az emberre, de az egyetlennek lenni a város 15 milliós lakosságából még tovább nehezíti a helyzetet.

Kuyucuoǧlu azonban nap mint nap további kihívásokkal is kénytelen megküzdeni szakmája férfiközpontúsága és a nőkkel szembeni fenntartások következtében. Egy átlagos napon a második otthonának tartott mentőállomáson tartózkodik, mindig készen arra, hogy a riasztást követő 90 másodperc után már úton legyen. A nappali műszakkal nincs semmi baja, de az éjszakai műszak eléggé problémás.

„Időnként félünk a betegek rokonaitól” – mondja. A mentősöknek gyakran kell szembenézniük a dühös hozzátartozókkal, akik meg is fenyegetik őket. Szerinte a páciensek rokonai gyakran vádolják őket azzal, hogy későn érkeznek, még akkor is, ha a riasztás után percekkel már a betegnél vannak. Ez a helyzet azonban akkor még rosszabb, ha a mentőcsapat minden tagja nő, ami rendszeresen előfordul. Gyakran rendőri kíséret mellett kénytelenek a pácienseket kórházba vinni.

Előfordul, hogy a csapatnak különleges helyzeteket kell megoldania, mint például az olyan kórosan túlsúlyos beteg elszállítása, akit három mentős sem tud felemelni.

„Amikor segítséget kérünk a hozzátartozóktól, ilyeneket mondanak nekünk: „Három nő jött?”, „Nem volt senki más, ki fog vezetni?”, „Ki az orvos és ki vezeti a mentőautót?” – mondja.

„Gyakran nem tudod, mi vár rád a helyszínen, nem tudod, hogy valaki fegyvert fog-e rád, vagy kedvesen fogadnak. Megpróbálunk óvatosak lenni, általában rendőrökkel dolgozunk együtt” – mondja.

Azonban nemcsak a rokonok okoznak fejfájást Kuyucuoǧlu számára. Női sofőrnek és különösen női mentőautó-sofőrnek lenni Isztambulban, kemény munka. Arról beszélt, hogy a város férfi sofőrjei zavarják a női járművezetőket és ez még rosszabb lesz, amikor a mentőautó volánja mögött őt látják.

„Megrémülnek” – mondja a férfi sofőrökről.

„A mi feladatunk, hogy életeket mentsünk. A férfi sofőrök nemcsak nekünk ártanak ezzel, hanem a pácienseknek is.”

Kuyucuoǧlu arról is beszélt, hogy sokan feleslegesen hívják a segélyvonalat, olyan tüneteket mondanak be, amivel kénytelenek őket kórházba szállítani, de valójában nincs semmi bajuk, csak valakivel ott akarnak találkozni.

„Amíg mi erre fecséreljük az időnket, valaki akár meg is halhat, nem tudunk rajta segíteni a téves riasztás miatt, pedig ő is egy ember anyja, apja, gyereke vagy testvére” – tette még hozzá.

Forrás: Daily Sabah

Kollár Kata – Türkinfo