Istanbul Eurasia marathon – Jó, hogy mertem nagyot álmodni

Sokszor voltam már Isztambulban, a „kötelező” látnivalókat többször is megnéztem. Ezért mostanában igyekszem valami olyan programhoz kötni az utazásomat, ami kicsit egyedibbé teszi. Egy szép tavaszi napon ráleltem az Istanbul Eurasia Marathon oldalára. Rögtön tudtam, nekem ott a helyem. Átfuthatok Ázsiából Európába.

Ez valóban egy kihagyhatatlan élmény, hiszen lehetőségem nyílik lábammal érinteni a Boszporusz-hidat. Azt a hidat, melyet eddig csak kellő alázattal fotóztam! Csodálattal nézem minden alkalommal, és megszámlálhatatlan képet készítettem róla, nappal, éjjel, hajnalban. E büszke híd hatalmas erőt képvisel, hiszen összefog két kontinenst. Tekintélyt parancsoló, de éjszaka megmutatja nekünk lágyabb arcát, elkápráztat fényeivel, és közben hagyja, hogy körülölelje őt Isztambul.

Nem tartozom azok közé, akik megszállottan futnak. Sőt még csak heti rendszerességgel sem futok. De arra gondoltam, van idő felkészülni, és természetesen itt is van kísérő verseny több kategóriában. Én a 10 km-es futásra neveztem. Izgalommal készültem, nagyon vártam az utazás napját. A rajtcsomagot, mely a rajtszámot, pólót, táskát, chipet tartalmazta, a Sinan Erdem sportarénában lehetett átvenni. Minden távot külön szín jelölt: a 10 km-est zöld, a 15 km-est kék, a 42,5-t piros. A sportközpontban óriási volt a zsongás. A világ minden részéről érkeztek profi és amatőr futók. Elképesztően hatalmas előkészület és pontos szervezés kell egy ekkora metropoliszba megszervezni egy futóversenyt. Isztambulban, ahol mindig hatalmas a forgalom, szinte a hajnalt kivéve, soha nem látni üres utakat. Most két hidat is lezártak, mert a Boszporusz és a Galata-hídon is átvezetett a futás. Már napokkal a futás előtt sok helyen kivetítő táblákon tudatták az emberekkel, mikor hol lesz forgalomkorlátozás.

Vasárnap reggel korán keltünk. Ilyenkor novemberben a reggelek kicsit hűvösebbek, a nap sugarai már gyengébben simogatnak. De nem gondolom, hogy fázott volna bárki is. A szállodákban mindenhol odafigyeltek arra , hogy már reggel öttől lehessen reggelizni. Mikor lementem, megdöbbenve tapasztaltam, hogy tele az étterem, a mi szállodánkban is sok lelkes futó szállt meg. A város több pontjáról indítottak buszokat a starthelyre. Szerencsénkre mi az egyik ilyen ponthoz közel voltunk, így 5 perc gyaloglás után sorba álltunk a buszoknál. Megszámlálhatatlanul sokan voltunk. Útközben jó volt hallani magyarul beszélő embereket, köszöntünk egymásnak és sok sikert kívántunk. A buszok percenként érkeztek. A város nagy része már le volt zárva, hamar odaértünk a starthoz. Mikor mindenki megérkezett a rajthelyre, a buszok leparkoltak, majd feliratokat helyeztek el rajtuk, és átváltoztak ruhatárrá. Ide pakoltuk a csomagjainkat, melyet a célba szállítottak. Szín és sorszám szerint voltak megkülönböztetve, így minden futó könnyen megtalálta a táskáját, mikor célba ért.

Izgatottan vártuk a rajtot, a tömeg egyre csak nőtt körülöttünk. A futáson 20.000-en indultunk, a gyalogláson 120.000 ember vett részt. Az ősz kegyes volt hozzánk, és a nap melegével segített nekünk. Mire a rajtra került a sor, már a napfényben fürdőztünk. Még egy-két gyors, mosolygós fotó, háttérben a Boszporusz, valamint a „Start” felirat. Mikor eldördült a pisztoly, egyszerre indult meg a tömeg. Hatalmas taps kísérte az indulást. A profik gyors lépésekkel megelőztek minket, „hétvégi” futókat. Mi lassan futottunk, a hídon megálltunk fotózni. Páran a híd széléhez mentünk, mert ott érezhető volt, ahogy a lábunk alatt lengett a híd. Azt az élményt át kell élni, elmesélni nem lehet, ahogy ott áll az ember és körbenéz. Valami csodálatos! A sétálók között voltak, akik piknikeztek és a hídon reggeliztek. Sokan jöttek babakocsival, görkorcsolyával és tandem kerékpárral. Az útvonal több pontján lehetett hűsítőhöz jutni, itt hangos zene fogadott mindenkit. Futás közben sokan biztattak bennünket, a színes lépcsőknél kisebb torlódás alakult ki, mert mindenki megállt fotót készíteni. A novemberi napsütésben igazán jólesett, mikor árnyékba értünk. Nagyon jó érzés volt látni, hogy mindenki biztatta a másikat, és hogy mennyire nem számított, ki milyen nyelven beszél, egy mosoly, egy pár üdvözlő szó mindenkinek jutott.

Volt, hogy emelkedőn vezetett az út, de aztán egy igen hosszú lejtő következett , majd sík terepen futottunk tovább. Hamar elment az idő, hiszen folyamatosan volt mit nézni, és próbáltam néha fotózni is. De nem tagadom, megkönnyebbültem, mikor megláttam a Galata-tornyot, mert onnan már csak a hídon kellett átfutni, és előttem volt a cél. A célba érve a chip leolvasásával máris bekerültek az adataink a rendszerbe, elkészítették az oklevelet, benne a megadott névvel és időeredménnyel. Majd mindenki kapott egy érmet és egy csomagot, mely gyümölcsöt, csokoládét, üdítőt tartalmazott. Ezután jöhetett az édes pihenés, leheveredni a fűbe, nézni a kék eget. Képzeletben megveregettem a vállamat, hiszen legyőztem önmagamat! Amit futás közben láttam, átéltem, azt egy fotó sem tudja visszaadni. A szemünk ,a lelkünk, a szívünk készíti a legjobb fotókat. Nagyon örülök, hogy mertem nagyot álmodni,és igazán szerencsés vagyok, mert ott lehettem.

Találkozunk 2014. november 16-án… Már lehet nevezni!

2013-11-23
Rékasi Ica- Turkinfo