Evet, Hayır, Belki – She Said Maybe egy új romantikus vígjáték, amely a párkapcsolati döntések hullámzását mutatja be könnyed és humoros formában. A történet középpontjában egy fiatal nő áll, aki a szerelem és a karrier között próbál egyensúlyozni, miközben körülötte mindenki más is beleszól az életébe – barátok, család, sőt még a véletlen is.
A film több látványos helyszínen játszódik:
Hamburg, Németország – innen indul a történet, hiszen Mavi itt nőtt fel és itt él a film elején.
Isztambul, Törökország – a cselekmény nagy része itt bontakozik ki, lenyűgöző palotákban, elegáns épületekben és a város jellegzetes utcáin.
Kappadókia, Törökország – a film néhány jelenete ebben a különleges, természet alkotta környezetben játszódik, híres sziklaalakzataival és romantikus hangulatával.
Az Igen, Nem, Talán nem csupán egy romantikus háromszög története, hanem az ember egyik legősibb kérdését is boncolgatja: hová tartozunk valójában. A film két várost állít szembe egymással, amelyek szimbolikus jelentést kapnak. Hamburg a rendezett, modern, kiszámítható élet színtere, amelyhez Mavi hozzászokott, míg Isztambul a hagyományok, a család és a kiszámíthatatlan fordulatok pezsgő világát jeleníti meg. A cselekmény középpontjában azok a humoros, megható és néha szürreális helyzetek állnak, amelyek Mavi útkeresését kísérik a két világ határán.
A film 2025. szeptember 19-től a Netflixen.
Erdem Éva – Türkinfo
Előzetes német nyelven, török felirattal. A kép forrása: Netflix