Hogyan lett kopasz Keloğlan?

Vajon elgondolkoztatok-e már azon, hogy lett kopasz Keloğlan?
Egy időben neki is dús haja volt ám, de lustasága miatt elveszítette. Hogy hogyan? Hallgassátok csak meg…

Egy szép napon arra kérte Keloğlant édesanyja, hogy menjen el az erdőbe rőzsét szedni.
Keloğlan azonban ahelyett, hogy azt válszolta volna az édesanyjának, hogy jól van anyám, máris indulok, zsörtölődni kezdett: – Miért nem hagynak soha békén? Állandóan csak a munka, és a munka….
-Anyám, te dolgoztál áltó életedben és mit értél el vele?
– Hagyj, ne zavarj! Most álmodozom.
Keloğlan anyja ezt hallva úgy feldühödött, hogy fogta a botját és ütötte vágta fiát ahol csak tudta.
Keloğlan látta, hogy ez már félig se tréfa, felugrott és úgy eliszkolt, mintha ott se lett volna. Szegény öregasszony utána iramodott ugyan, bár tudta, hogy nem sok esélye van arra, hogy utolérje fiát. Végül kifulladva megállt, rázta a botját, szitkozódott, majd térdre esve imádkozni kezdett:
– Ó, drága jó Istenem! Soha nem lesz ebből a fattyúból semmi. Adj nekem jó egeszséget, hogy nehogy erre a csirkefogóra szoruljak egy napon!

Keloğlan anyja haragja elől az erdőbe menekült. Épp mikor egy álmodozásra alkalmas fa árnyékot talált magának, arra lett figyelmes, hogy a madárcsapdából, amit akkor állított fel, amikor legutóbb az erdőben járt, rikoltozás hallatszik.
Ahogy Keloğlan a madárcsapdához közeledett, nyitva maradt a csodálkozástól a szája.
A rabul ejtett madár olyan gyönyörű volt, mintha a paradicsomból pottyant volna oda. Szárnya tollai a szivárvány ragyogó színeiben pompáztak. Szomorú és elkeserdett volt szerencsétlen. Szabadulni szeretett volna a fogságából minden áron.
Ahogy megpillantotta Keloğlant, könyörögni kezdett:
-Hé, te ember fia! Kérlek, szabadíts ki innen és én cserébe megígérem, ha kiszabadítasz, teljesítem egy kívánságodat.
-Ugyan már! Ha ilyen varázserőd lenne, akkor először is magadat szabadítanád ki – gúnyolódott a madárral Keloğlan.
-De én csak mások kívánságait tudom teljesíteni – felelte erre a madár.

Keloğlan ugyan egy percig sem hitt a madárnak, de megsajnálta és kiszabadította.
– Na, mutasd meg, mit tudsz!- mondta madárnak.- Én nem elégszem ám meg egy kívánsággal. Azt szeretném, hogy bármikor, amikor csak akarom, teljesüljön a kívánságom.
– Rendben. Akkor a hajad minden egyes szálát kívánság szállá változtatom. Amikor kívánni szeretnél valamit, csak húzz ki egyet és a kivánságod azonnal teljesülni fog. De jól vigyázz, mert a kihúzott hajszálak helyébe nem nő ki majd új, ezért jól fontold meg, mit kívánsz. – felelte a madár majd tovaszállt.

Keloğlan majd kibújt a bőréből boldogságában. Gondolta, ki is próbálja, valóban igazat mondott-e a madár. Kihúzott egy hajszálát, új ruhákat, új sapkákat kívánt magának, majd szélnek eresztette. Egy pillanat alatt csodaszép új öltözetben pompázott. Boldog és elégedett volt amikor arra gondolt, hogy soha többé nem kell ezek után dolgoznia és az anyja sem fog ezentúl zsörtölödni. Fogta magát és gyorsan hazaszaladt, hogy minél előbb elmesélhesse anyjának a történteket. Édesanyja nem ismert a fiára amikor meglátta.
– Vége a nehéz napoknak anyám. Nem kell tovább küszködnöd. Ezentúl a fiad, akit eddig nem kedveltél, majd tejben-vajban fog füröszteni, meglátod.

Keloğlan csak tépkedte a haját szép sorjában. Először egy csodálatos házat, majd bútorokat, szolgákat, terülj- terülj asztalkámat, ékszereket és hasonló földi jókat kívánt. Nem dolgozott, csak lustálkodva ültőhelyéből a haját egyenként tépkedve intézte dolgait.
Szegény asszony egyáltalán nem örült ennek a gazdagságnak. Aggodalommal figyelte fiát, aki még lustább, még nemtörődömebb lett, mint valaha. Próbálta fiát meggyőzni ugyan, de szavai Keloğlan egyik fülén be a másikon meg ki…

Valóban nem nőttek új hajszálak Keloğlan fején, de őt már az sem érdekelte.
– Ó, még mindig van egy csomó hajszálam. Majd egyszer azt kívánom, hogy minden hajszálam nőjön vissza és kész. – gondolta.
Teltek múltak a napok és már csak egy hajszál maradt Keloğlan fején. Mikor azt is kitépte, azt kívánta, hogy nőjön ki minden egyes hajszála újra, de csak várt és várt és nem történt semmi. Ekkor jutott az eszébe az, amit a madár mondott, de már sajnos késő volt. Hiába siránkozott.
Minden orvoshoz elment, minden krémet kipróbált, de mindhiába. Szép lassan felemésztette vagyonát is, majd ott állt újra egy fillér nélkül, kopaszon. Ekkor értette meg azt, hogy az ember csak akkor ér el valamit, ha keményen megdolgozik érte.

Keloğlan a lustasága miatt nagy árat fizetett. Elvesztette összes hajszálát. De ez jó lecke is volt a számára. Soha többé nem bántotta meg édesanyját, szorgalmasan dolgozott és jó érzéssel töltötte el szorgalma. Mindamellett megbecsülték az emberek, édesanyja szép imákkal áldotta meg. És megtanulta, hogy aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli…

Fordította: Betty Gün