Hizir

Egyszer volt, hol nem volt . . . Volt egyszer egy padisah. Ez a padisah egy
napon kihirdettette a városában:
Aki megtalálja és hozzám vezeti Hizirt, annak minden kívánságát teljesítem.
De vajon ki találhatna rá Hizirre? Senki még csak hírt sem hozott róla a
padisahnak.

Élt abban a városban egy szegény ember, akinek egész fészekalja gyereke

volt. Azt mondta ez az ember a feleségének:

— Asszony,

előbb-utóbb éhen halunk valamennyien. A legokosabb, ha elmegyek a

padisahhoz, s azt mondom neki, hogy én igenis

meg tudom találni Hizirt. Negyven nap haladékot kérek tőle

meg azt, hogy gyermekeimnek legyen mit enniük, míg

felcseperednek. Ha meg a negyven nap elmúltával

felköttet a padisah, mert nem tudtam betartani az ígéretemet,

hát sebaj! Legalább nektek meglesz a mindennapitok, legalább ti békében

élhettek.

Az

asszony nagyon szerette az urát. Le akarta beszélni

erről a tervről, de az ura makacsul kitartott mellette. Elment a

padisahhoz:

—

Nagy padisah, én meg fogom találni Hizirt. Csak negyven napot adj

nekem rá, s ígérd meg, hogy negyven napig gondoskodsz a

családomról.

A

padisah ráparancsolt csűreinek, raktárainak felügyelőjére,

hogy lássák el a szegény embert mindennel, amit csak kér.

A szegény ember negyven napon át hordta családjának a finomabbnál

finomabb ennivalókat, ruhákat, összehordott anynyit,

hogy a családja soha többé ne lásson szükséget.

A

padisah a negyvenegyedik napon meghagyta katonáinak, hogy vezessék

elébe a szegény embert.

—

Hol van Hizir? Rátaláltál? — így ripakodott rá, mikor ebbe

vezették.

—

Nem, felséges padisah — válaszolt a szegény ember, majd így

folytatta: — Megmondjam az igazat? Még csak nem is gondoltam

arra, hogy keressem Hizirt. Csak azért mondtam, hogy

megkeresem, mert a legnagyobb nyomorúságban voltam, s gondoltam,

így legalább negyven napon át el tudom látni a családomat.

A

padisah mellett ott állt három minisztere. Egyiket megkérdezte:

—

Mit csináljunk ezzel az emberrel, aki arra merészkedett, hogy becsapja

a padisahot?

—

Hasogassuk darabokra, s ahány porcikája, annyi henteskampóra

aggassuk.

A

szegény ember mellett e pillanatban megjelent egy gyermek.

A

miniszter válaszát hallva megszólalt:

—

Ki-ki a származása szerint…

A

padisah megkérdezte a második miniszterét, hogy mit kell tenni

azzal, aki fejedelmének hazudott:

—

Nyúzzuk meg elevenen, utána tömjük ki szalmával — válaszolt a

második miniszter. — Ez jó lecke lesz a világ számára, s ezentúl

senki sem merészeli becsapni a fejedelmet.

—

Ki-ki származása szerint — csendült fel újból a gyermek hangja.

A

padisah harmadik miniszterének is feltette a kérdést, az meg így

válaszolt:

—

Felség, ezt a szegény nincstelen fickót az éhség kényszerítette

arra, hogy hibázzon. Felséged méltósága és nagylelkűsége

nyilván úgy kívánja, hogy bocsátassék meg ennek a szegény embernek a

bűne.

A gyermek ismét megszólalt:

— Ki-ki a

származása szerint..;

A

padisah ekkor megkérdezte a gyermeket:

—

Voltaképpen ki vagy? Valahányszor a három miniszterem véleményét

kérdeztem, te mindegyikük válaszára megjegyezted: „Ki-ki a

származása szerint…” Mit jelentsenek e szavak?

—

Mindjárt megtudod, felséges padisah — mondta a gyermek.

—

Az első minisztered apja hentes. ítélete származására vall. A

második minisztered apja kárpitos volt: ez látszik ítéletén.

A harmadik minisztered miniszter fia, ítéletével bebizonyította, hogy

méltó rangjára és származására. Én pedig azért jöttem ide,

hogy ez a szegény ember meg ne szégyenüljön előtted: én

vagyok Hizir, akit keresel, s ez a te harmadik minisztered

a hozzád méltó tanácsadó . . .

Szólott s egy szempillantás alatt eltűnt. A padisah hiába küldte utána

tisztjeit, azok még csak nyomát sem lelték.

A

padisah rögtön lefejeztette a két miniszterét, a harmadikat

megtette legfőbb tanácsadójává. Mindenféle földi jóval

elhalmozta a szegény embert, aki nagy boldogan hazatért, s

ezentúl családjával együtt jólétben, békességben élt e földön.

BÉNLI-BÁRI, A MACSKA
T Ö R Ö K NÉPMESÉK
E U R Ó P A K Ö N Y V K I A DÓ
B U D A P E S T, 1 9 5 9