Gyorstalpaló a török fürdőhöz

womenhavingbathin232x300Miért építettek fürdőket a törökök?

Az iszlám vallás előírja az imádkozás előtti tisztálkodást, ezt azonban a dzsámik és a mecsetek (templomok) udvarában elhelyezett csorgókutaknál oldották meg. A fürdőépítések indoka inkább a muszlim hívők közösségének szolgálata lehetett, amely vallási szempontból kegyes cselekedetnek számított, és persze öregbítette az alapító hírnevét.

A fürdőalapításhoz ezek mellett kedvet csinálhatott az is, hogy bár a fürdőhasználat sokszor szinte ingyenes, vagy legalábbis nagyon olcsó volt, mégis bevételhez juttatta az alapítót, amelyet azután más kegyes cselekedetekre fordíthatott.

Tovább