Erasmusi diákok levelei: Beszámoló, az Isztambul Bogazici Egyetemről

IMG_0102Az uniós Erasmus programnak köszönhetően kaptam egy féléves ösztöndíjat Törökország legjobb egyetemére a Bogazicibe. Isztambulba február elsején elindultam, az olcsóság és a rugalmasság kedvéért a vonatos megoldást választottam. Mivel a török kolesz félévre 2000 euróba került, ráadásul szesz-, és vendégtilalom van, ezért interneten próbáltam szállást szerezni, főleg nyelvi nehézségek miatt kevés sikerrel.Viszont hospitality clubon keresztül megismertem egy török srácot, aki felajánlotta, hogy segít nekünk szállást szerezni, és addig alhatok nála. Egy nappal később csatlakozott hozzám másik két magyar erasmusos lány, akikkel még Magyarországon találkoztam. Mivel egyetemeink a város két másik végén volt, ezért Fatihba, a nindzsagettóba (itt a legmagasabb a feketébe öltözött nők koncentrációja) költöztünk egy háromszobás lakásba, havi 500 euróért. Eleinte volt egy török, meg egy kurd lakótársunk, de a fizetési megpróbáltatások miatt hamar elköltöztek.Az egyetemem gyönyörű helyen fekszik, de igazából nem tudtam kiélvezni, illetve nem találtam hozzá pajtást (sztem én voltam a leglustább külföldi tanuló az egyetemen). Főleg a szociológia tanszékről vettem fel tárgyakat, így én voltam az egyedüli külföldi az órákon. Elvileg ez nem probléma, mivel itt a törökök is angolul tanulnak, kifejezetten tiltva van órákon a török nyelv. Remek török emberekkel ismerkedtem, rengeteget tanultam tőlük. A szociális élet nem volt túl aktív a város nagysága miatt, nehezen lehetett összeszervezni programokat. Viszont az egyetemen volt egy törökökből álló diákszervezet, amely rengeteg programot szervezett: hetente volt turkish conversation club, ami remek lehetőség lett volna a többi cserediákkal való találkozáshoz. Ezen kívül több városnéző isztambuli és vidéki programot szerveztek Edirnébe, Izmirbe, Dél-Kelet Törökországba, Kapadokkiába. Bár állami egyetem volt, minden dolgozó roppant felelősségteljesen végezte a munkáját, ez nem csak a diákoknak, de a tanároknak is álomhely. De persze voltak akadályok: roppant nehéz és időigényes, a diákbérlet, diákigazolvány beszerzése a mobiltelefon regisztrálása.

Általában hivatalos helyeken nem tudnak angolul, bár néha meglepő helyen bukkannak elő angol vagy magyar nyelvtudású személyek (temetőőr, dönerárus, zöldséges). Bár azt gondoltam, egy mediterrán országba jövök, de februárban még havazott. Az árak kerületenként változóak, Budapestnél még mindig olcsóbb (kivéve kenyér, csoki) természetesen a döner (sztem olyan, mint a gyros, csak szósz nélkül) jóval olcsóbb, ruhák, internethasználat szintén. Az egyetemen volt menza, bár az csak a megfelelő tápanyagok bevitelére elegendő, meglepően olcsón. A tömegközlekedés kiválóan meg van oldva, éjszaka minibuszokkal lehet utazni, de érdemes igénybe venni a taxikat is, mert nem túl drágák, és hatan is lehet benne utazni. A múzeumokat csak török diákigazolvánnyal lehet ingyenesen bejutni, de erre kell várni egy hónapot. Érdemes meglátogatni teaházakat, fürdőket, helyi kis éttermeket. Könnyű kialakítani törzsvendégi státuszt, párszavas török szókinccsel is már meg lehet nyerni a helyieket. Szinte rajonganak a külföldiekért, nekem legalább 15 percembe telt végigmenni az utcánkban, mert mindenki megállított beszélgetni. Ahol nincsenek árak kiírva ott érdemes alkudni, főleg nagy tétel esetén, és érdemes volt hivatkozni arra, hogy Bogazicis diák vagyok.

Nem ajánlatos a csapvízből inni, bár mi csak a harmadik hónaptól kezdve tértünk át a palackos változatára. Amúgy az utcán nyugodtan lehet enni-inni, még kagylót, vagy kokorecet (magyar fordításban seggszendvics: marha végbél kenyérben) is. Amúgy ott nem buktam annyira a török kajára, de most már hiányzik. Voltak rossz élmények is, pl. a marhafaggyúból készült mézzel töltött süti. A közlekedésnél eleinte figyelni kell arra, hogy nagyon ritkán adják meg az elsőbbséget a gyalogosoknak, de könnyen fel lehet venni a ritmust. Az autóvezetést is kipróbáltam, és gyorsan meg lehetett szokni a folyamatosan az úttestre ugráló embereket. A közbiztonság kiváló, azt leszámítva, hogy elkövettünk egy elemi hibát; éjszakánként nem zártuk az ajtót, így egy besurranó tolvaj ellopta szobatársaim értékeit. Már korábban felvettük a kapcsolatot a magyar nagykövetséggel, akik roppant segítőkészek voltak, és gyakran szerveztek kulturális eseményeket. Négy hónap alatt legalább 15 vendégünk volt, ők hozták az alkohol utánpótlást. Galatasaray szurkoló lettem, így meglátogattam egy focimeccset, leugrottunk Izmirbe, tavaszi szünetbe benéztem Ciprusra, a balkont se fogom elfelejteni, ahol órákat beszéltünk. Amíg kint voltunk, csak egy terrorcselekmény történt, felrobbantottak egy autót a külvárosban, nomeg a törökök lerohanták Irakot, meg majdnem leszázalékolták a kormányt, meg a török lírát.

Mindenkinek tudom ajánlani Isztambult hosszabb, vagy rövidtávra. Lakótársaimmal írtunk blogot, akit érdekel, annak elküldöm, vagy ha valaki tanulna kint, szívesen segítek neki. Eyvallah !
A levelet az interneten találtuk, szerzője ismeretlen. 2008-as levél.

RELATED ARTICLESMORE FROM AUTHOR