Endrei Judit: „Nem kedvelem a rongyrázós stílust”

Az utazás az élete. Vajon ismert emberként hogyan fogadják egy turistacsoportban?

Ha valaki népszerű, általában a világ olyan helyein pihen, ami kevésbé ismert a magyar turisták körében. ­Endrei Judit azonban nem talál abban semmi kivetnivalót, ha egy turistacsoport tagjaként utazik. Az sem zavarja, ha közös fotót kér valaki, esetleg beszédbe elegyednek vele. Legutóbb is így vágott neki a tíznapos törökországi körútnak. „Nincs negatív tapasztalatom, ezúttal is mindössze ketten szólítottak meg. Szerintem ilyenkor az emberek többsége tiszteletben tartja, hogy civilként utazom. Smink nélkül, kopott tornacipőben és a legkényelmesebb farmeremben, pamutpólóimban talán nehezebben is ismernek meg. Egyébként sem szeretem a rongyrázós stílust. Ezúttal sem csalódtam, egyedül azt sajnálom, hogy a török gasztronómiából nem sokat élvezhettem, mert nem olyan ételeket szolgáltak fel. Baklavát azért szerencsére mindenhol kaptunk, így legalább nem éheztem” – jegyzi meg mosolyogva a műsorvezető. Judit egyébként mindennap sokat gyalogol, így a felszaladt kilókat is hamar ledolgozza majd.

A lányaival ritkán utazik együtt
„Egyrészt azért, mert ők elsősorban tengerpartmániások, másrészt felnőttek, és régóta a maguk útját járják. A mama már nem finanszírozza őket, ráadásul mindketten új munkahelyeken dolgoznak, így ezen a nyáron most ebbe kell belefektetniük az energiájukat. Az élet ilyen, annak idején nekem is volt ilyen korszakom, ellenben most több jut az élvezetekre. Így az utazásra.”

„Idegenvezetést is tanultam”
Az utazáshoz olykor jókora fantázia is kell. Például Epheszoszban, ahol egyetlen megmaradt oszlop alapján képzelte el, milyen is lehetett a hatalmas Artemisz-templom. De Kappadókia elragadó sziklaképződményei, ókori és középkori emlékei is hatalmas élményt jelentettek. Isztambulban pedig megmagyarázhatatlan érzés kerítette a hatalmába. „Különös, mennyire otthonosan éreztem ott magam. Erre a körútra most inkább befizettünk, biztonságosabb is, és most is profi idegenvezetőnk volt. Szégyenkezve vallom be, de egy ideje amúgy sem cipelek már magammal többkilós úti könyveket, inkább csak lapokat, amiről felolvasom a tudnivalókat a testvéremnek, Erikának, aki hosszú évek óta állandó útitársam. Pedig a középiskola után még én is idegenvezetőnek tanultam – meséli Judit, aki nem tagadja, negyven fokban meglehetős kihívást jelentett, hogy az egyébként sűrű program minden helyszínét megcsodálja. Antalyában szükségét is érezte egy láblógatós napnak. – Amíg a csoport hajókirándulásra indult, mi Erikával inkább a parton maradtunk, így végre úszhattam a tengerben is.”

„Össze­szorult a gyomrom”
Kalandokban természetesen ezúttal sem volt hiány. „Pergamonban lepergett előttem az életem, mert szélben szálltunk be abba a felvonóba, ami egy kötélpályán himbálózva vitt fel a fellegvárhoz. Végig azt mondogattam magamban, hogy velem nem történhet meg, hogy leszakadjon, de a látvány mindenért kárpótolt. A lelkem, az idegszálaim kisimultak, ez az, amiért utazom, hiszen olyan szabadságérzetet ad, amit sehol máshol nem kapok meg. Csak a visszaútnál jutottak eszembe az itthoni feladataim. Összeszorult a gyomrom, mi mindent hagytam hátra ezekért az élményekért. De segít, hogy már azt is tudom, legközelebb Marokkóba megyek.”

Forrás: story.hu