Előbukkant Zalaegerszeg török kori városfala a Batthyány utcában

Pezzetta Umberto fotója

2001. február 9-én munkába kezdett egy markológép a Batthyány utca keleti oldalán, a 11-17. szám alatt. A földmunka nyomán előbukkant Zalaegerszeg török kori városfala. A Zalai Hírlap másnapi száma tudósított a történtekről.

„A régészek, élükön dr. Vándor Lászlóval, persze árgus szemekkel figyelték a fejleményeket, hiszen tudásuk szerint itt húzódott a város pereme. De arra ők sem mertek volna fogadni, hogy ezt a historikus feltételezést már az első napon visszaigazolják a leletek. Mégis így történt, a felbukkanó cölöpök igazolták a szakemberek reményeit. – Óriási élmény, most végre jól érzem magam, mint Zalaegerszeg értékeivel foglalkozó régész, hiszen végre sikerült egy látványos és rendkívüli leletet produkálni – mondja dr. Vándor László. – Kitűnő állapotban vannak az ötszáz éves mocsárban konzervált cölöpök, boldog vagyok, kívánhat-e többet egy régész? Korábban is feltételezték, hogy itt kell húzódnia az egerszegi városfalnak, a vár felépítéséről a korabeli metszetek és a levéltári források alapján eddig is sokat tudtak. Létezett egy belső vár a mai megyei bíróság területén, amit cölöpökből vert fal kerített. Védelmi célokat szolgált ez a rendszer, s ennek maradványai bukkantak most elő.” (részlet Magyar Hajnalka tudósításából)

Folytatás

Forrás: www.zaol.hu