Egy szelet ankarai történelem: Balázs mester és a Kavaklıdere

Nincs olyan török vagy az elmúlt években török mulatságban résztvevő idegen, aki nem hallotta volna ezt a nótát:

„Ankara’nın Bağları Da
Büklüm Büklüm Yolları
Ne Zaman Sarhoş Oldun Da
Kaldıramıyon Kolları”

Szavaim igazolására elmesélek egy személyes történetet. Budapesten házasítottuk ki török unokahúgunkat. A menyasszony és családja nagyon szereti a várost. A vőlegény először járt ott. A török nagykövetségen lezajlott szertartás után utunk a közeli Hősök terére vezetett. Remek fényképek készültek a vidám társaságról. A hangulat olyan jó volt, hogy rákezdtek a híres mulatósra: „Ankara’nın Bağları Da Büklüm Büklüm Yolları”. Nem telt el sok idő és egy arra járó, fiatalokból álló turistacsapat énekelve hozzánk csapódott, és máris kisebb török lakodalom kerekedett a budapesti téren.

Engem mindig ez az első két sor érdekelt: Ankara szőlőhegyei és kanyargós útjai? A mai, 5 és fél milliós lakosságú fővárost ismerő ember el sem tudja képzelni, hogy szőlőhegyeken, kanyargós utakon spiccesen sétálgasson.

Pedig a főváros egyik legforgalmasabb kerületében, Çankayában, nevezetesen Kavaklıderében, ahol ma a Tunalı Hilmi főút forgalma dübörög, ahol a Sheraton Hotel és a Karum Kereskedelmi Központ található, néhány évtizede még szőlősorok futottak.

Bár a dalnak és a Kavaklıdere boroknak egymáshoz nincs köze, az azonban tény, hogy gyönyörű, hosszan elnyúló szőlősorok voltak egykor Ankarában, és erről dal is születhetett.

Ha pedig hozzáteszem, hogy az első borok készítésében egy magyar mester tudása és kezének munkája is benne van, talán azok kíváncsiságát is felkeltem, akik nem borivók.

A céget 1929-ben alapították, ám a borkészítés Ankarában – magyaroknak és olaszoknak köszönhetően – valamivel korábban kezdődött. Mindkét történet főszereplője egy magyar férfi: Balázs mester.

Sokszor írtunk már arról, hogy a mai Ankara legszebb épületeinek nagy része magyar mesterek keze által épült. Az első építészmérnöki csapat 1924. május 27-én érkezett meg, és ünnepélyes keretek között fogadták őket. Ankarában kezdték meg munkájukat, majd szerte az országban dolgoztak.

Az építkezéseket a német Holzmann cég irányította, vezetője egy Zaggerber nevű úr volt, akinek feltűnt, hogy a magyar és olasz mesterek úgy 3 havonta szabadságra mennek. Ez gondot okozott a munkaszervezésben, ezért megtudakolta, mi ennek az oka. A válasz: a magyaroknak és az olaszoknak nagyon hiányzott az otthonukban megszokott bor, amit bizony Ankarában nem találhattak meg.

Herr Zaggerber Isztambulból akart hordószámra bort hozatni, ám egy baleset miatt azok soha nem érkeztek meg az új fővárosig, így nem talált már más megoldást, mint hogy saját maga termelje meg a szükséges italt.

A munkára jelentkezett egy magyar, Balázs mester. Balázs elmondta, hogy ő remek boroshordókat tud építeni, ezt tette otthonában, Magyarországon is, de nem tud jó bort készíteni. Így Balázs mestert Németországba küldték pár hónapra, hogy azt is tanulja ki.

Ezután készültek el az első ankarai borok, és láss csodát, az építkezésben részt vevő munkások már nem utaztak állandóan haza. Ráadásul Herr Zaggerber évekig folytatta tevékenységét, sőt még pénzt is keresett vele.

Ezt a történetet később Uğurlu Tunalı – Tunalı Hilmi parlamenti képviselő unokája és a borászat alapítóinak gyermeke – mesélte el az Ankara történelmét lejegyzőnek. Ezzel érkezünk el a mese második feléhez és ismerkedhetünk meg a Kavaklıdere borászati társaságot megalapító családdal. A történetben azonban ismét felbukkan Balázs mester neve is.

Sevda Tunalı – a fent említett Tunalı Hilmi lánya – és férje, Cenap And Ankarában éltek. A férfi egy nagy török banknál dolgozott, befektetésként vásárolt szőlőket Kavaklıdere kerületben. Egy nap, amikor a telekre tartott, meghallotta egy külföldi és egy török sofőr veszekedését. Mivel németül és magyarul is beszélt, a külföldi segítségére sietett. Ez a külföldi a mi Balázs mesterünk, aki bemutatkozott Andnak és elmondta, mit csinál arrafelé. A véletlen találkozás végül a Kavaklıdere Bortársaság megalapítását, illetve a mester segítségével a termelés beindítását jelentette.

Az első évben 28 ezer liter bor termeltek, és 1500 líra veszteség keletkezett, ám ma már  19,5 millió liter mennyiségben 66 féle bort állítanak elő.

Igazi családi vállalkozás volt ez: a lánytestvér, Sevda Tunalı, a férje, Cenap And és a fiútestvér, İnsan Tunalı közös munkájának eredménye. Nem csak termeltek a kerületben, hanem villákat építettek és le is telepedtek. Gyermekeik nem voltak, így két fiút fogadtak örökbe: a Sevda és Cenap And házaspár fia Metint (Çavdar), az İnsan és Nerime Tunalı házaspár İsmailt (Uğurlu).

Hamarosan családi tragédiák sora hátráltatta a növekedést. Egy agyvérzés miatt İnsan Tunalı (1953), majd közlekedési balesetben Sevda Tunalı (1958) is hirtelen elhunyt. Cenap And politikai pályára lépett, fiuk, Metin And művész – számtalan könyv szerzője, a török díszítőművészetek kutatója, színművészeti szakember – lett. A borászat az özvegy Nerime Tunalıra és fiára maradt.

Egy ideig így működött tovább a társaság, ám lassan körülölelte a város, nem tudott növekedni. Az új idők újabb cégirányítási változásokat is hoztak: Mehmet Başman (Cevza And testvére) vette át a vezetést, és egészen 2016-os halálig munkájával szolgálta a céget. Ma is fiai – Ali Başman és Murat Başman – és unokái – Cevza és Aslı – irányítanak.

Az alapításkor használt területet eladták, majd Ankara egy másik részén, Akyurtban kezdtek gazdálkodni 50 hektáron. A 80-as években 20 hektárnyi szőlőt telepítettek, 40 ezer hektoliter kapacitású üzemet építettek. Mára hatalmas szakértőgárdával 650 hektár területen termelnek nemcsak Ankarában, hanem Belső-Anatóliában és az Égei-övezetben is.

Ahogy egy ilyen gyökerekkel rendelkező cégtől szinte elvárható, a társaság és a családoktatási és kulturális eseményeket, alapítványokat támogat. Ezek egy része a borról szól: borászatot, borkultúrát és ahhoz kapcsolódóan sok mást (pl: szalvétahajtogatási technikát,gasztronómiát) oktatnak iskolában, könyvekben és magazinokban (Karaf Magazin).

A család nevéhez fűződik továbbá a Sevda-Cenap And Müzik Vakıf nevű zenei alapítvány, mely ankarai fesztiválokat, gyermekkórust szponzorál immár a harmadik nemzedék óta.

Ha levesznek a polcról egy üveg Kavaklıdere bort, majd kitöltik a borospohárba, jusson eszükbe, hogy abban a kehelyben Balázs mester és a magyar bor öröksége is benne van!

Erdem Éva – Türkinfo