Egy magyar gyerek levele az elsőkönyves Ayşe Dündar kötetében

Azzal kezdem könyvajánlómat, hogy elmondom milyen nehéz helyzete van egy elsőkönyves írónak. Szerintem.

Ugyan én nem írok könyvet, de mire beszereztem ezt a kötetet, el tudom képzelni. Első fontos lépés: létrejött egy könyv – az író megírta, valaki hajlandó volt kiadni. Második fontos lépés: az olvasó hírt kapott róla. Ez esetben szerencsére így történt, én pedig azért találtam rá, mert az egyik novella címében megtalálható a macar, azaz magyar szó. Idegen országban élő magyar ugrik erre a szóra, főleg, ha egy könyvben jelenik meg címként.

Elkezdtem keresni internetes könyvárus oldalakon, de mindenhol azt az eredményt kaptam: nincs készleten. Könyvesboltban járva rákérdeztem kapható-e: az elsőben nem volt, a hálózatuk másik üzletében igen: 4 darab van belőle. Török – irodalom – novellák feliratú polcon kezdtük keresni két eladóval, de a sok száz könyv között nem leltük. Szerencsére utunkba esett egy másik könyvesbolt is, ahol ugyan szintén nem ment könnyen, de rátalált az eladó. Már csak fizetnem kellett és hazavinnem.

A kötet címe: Gökbilimcinin Saylangozu – A csillagász csigája. Amint tehettem azonnal elolvastam a Macar Çocuktan Mektup (Levél egy magyar gyerektől) című novellát, hiszen ezért kezdtem keresni a könyvet. Szerencse, hogy ezt a címet külön kiemelték a kötetben szereplő 12 novella közül. Ennek oka, hogy Ayşe Dündar ezzel az írásával nyerte el a 2019. évi Fakir Baykurt Öykü Yarışması (Fakir Baykurt Novellaverseny) fődíját, melyet Isztambul Sarıyer kerülete tűz ki minden évben. Ez már előrevetíti, hogy értékes írás.

Ahogy a cím ígéri, valóban egy gyermek levelét olvashatjuk. Bevezetésként megtudjuk, hogy ez a gyermek Nazım Hikmet zsebébe rakta a levelet. Később a levélben azt is leírja Ferenc, a gyermek, hogy tanára azt a feladatot adta diákjainak, hogy írjanak levelet egy Moszkvában élő barátjuknak. 1954-et írunk. A Moszkvába címzett leveleket a diákok képviselői adták át a költőnek, hogy vigye azokat magával.

Egyikük kezében azonban egy második levél is lapul, melyet Nazım Hikmet fiának, Memednek címeztek. De miért? Honnan ismeri? Hogyan tehette a levelet a költő zsebébe? Egyáltalán volt a híres költőnek fia? És a legfontosabb: megkapta a levelet?

Nem ismerte a magyar kisfiú Memedet, csak elképzelte barátságukat. Elképzelte barátja arcát – és sajátját is – amikor már huszonévesek, és megfordul utánuk minden lány budapesti sétájuk során.

Nazım Hikmet többször is járt Magyarországon: először 1952 júliusában, majd 1953-ban és 1954-ben. 1955-ben legalább ötször volt Budapesten, majd utolsó látogatására 1956 májusában került sor. Így nem elképzelhetetlen, hogy egy magyar kisfiú egy levelet tett a zsebébe.

Nazim Hikmetnek valóban volt egy Mehmet Nazım nevű fia. A költőnek a fiú édesanyjával – Münevver Andaç nevű hölggyel – akkor volt szerelmi kapcsolata, miután 1950-ben kijött a börtönből. Nem voltak házasok, és a kisfiú – édesanyjával együtt – három hónapos korában elhagyta Törökországot.

Hogy Nazim Hikmetnek valóban volt egy fia, a költő Várnában írt verse is megerősíti, mely arról szól, hogy átkiabál neki a Fekete-tengeren.

Karşı yaka memleket, sesleniyorum Varna’dan, işitiyor musun?
Memet! Memet!
Karadeniz akıyor durmadan, deli hasret, deli hasret, oğlum, sana sesleniyorum, işitiyor musun?
Memet! Memet!

A túlparton van a hazám, kiáltok Várnából, szeretnéd?
Memet! Memet!
A Fekete-tenger hullámzik megállás nélkül, őrült vágyakozással, őrült vágyakozással, hozzád szólok, szeretnéd?
Memet! Memet!

Megkaphatta-e volna a fiú ezt a levelet apjától? Nem valószínű, hiszen nem tartották a kapcsolatot. Mehmet festőművész lett, 2018-ban elhunyt Párizsban, és soha nem említette apja nevét a nyilvánosság előtt.

Ez azonban cseppet sem von le a novella értékéből. Öröm olvasni, ahogy az írónő úgy ad korrajzot, mintha egy kisgyermek gondolatai lennének. Remekül írja le a Dunát, ahogy az a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig folyik, és hogy mit jelent a folyó Budapestnek. Ferenc focista szeretne lenni, amikor felnő. Az írónő elvisz minket egy focizó fiúcsapathoz, mert mi a legfontosabb a srácoknak: rúgni a labdát. Ugyan nem olvasta – a törökül is elérhető – Pál utcai fiúkat, mégis kiválóan mutatja be a grund hangulatát. Hosszasan ír Puskásról, az Aranycsapatról és a 6:3-ról mint a korszak egyik legfontosabb eseményéről.

Nem tudni, hogy Ayşe Dündar írónőnek köze van-e Magyarországhoz, annyi azonban bizonyos, hogy rengeteget olvas. Ő maga meséli el rövid életrajzában, melyet a kötet is tartalmaz, hogy mióta elvégezte az egyetemet gyógyszerészként dolgozik. A munkáját imádja, és előbb olvasással, majd írással tette színesebbé napjait. Úgy tartja: a szavak is gyógyítják az embert.

Nemrégen olvastam valahol: ha nincs időnk regényt olvasni, olvassunk novellákat, mert így rövid idő alatt, egy fárasztó nap után, elalvás előtt is elvarázsolhat minket egy-egy rövid, de teljes történet. Úgy érzem ezzel a kötettel rákaptam én is a novellákra.

Erdem Éva – Türkinfo