Egy anya létfenntartásért folytatott küzdelme

szegenyekA törökországi Konya városában élő Suzan Bulut két éve vált el és él külön férjétől. Azóta egyedül gondoskodik 10 gyermekéről. A család egy kunyhóban él. Az édesanya megélhetésüket kidobott papír gyűjtéséből fedezi.

2 éve vált el, és azóta megpróbál egyedül gondoskodni családjáról. Az előző lakásából költöznie kellett, mert az életveszélyes volt, így azt le kellett bontani. Jelenleg családjával együtt egy fával és kartonnal szigetelt építményben  él.

Bulut elmondta, a tél közeledtével nehéz napok várnak rájuk. Reggel 5-kor indul papírt gyűjteni. Háromszor járja körbe ugyanazt a környéket. Így legfeljebb 18-20  lírát keres, vagy annyit se.  Ez arra elég, hogy élelemmel lássa el 10 gyerekét.

szegenyek2Bulut szívesen elfogadja az adakozni kívánók segítségét. „Saját erőmből keresek pénzt. Nem koldulok senkitől. Csak egy lakásra vágyom, ahol biztonságban érezhetjük magunkat. Most esténként félelemben térünk nyugovóra, mert mindenféle ember van errefelé. Van köztük kábítószeres, veszélyes, rossz szándékú.

Velünk szemben lakik a testvérem. Amikor az előző otthonunkat lebontották, ő is segített felépíteni ezt a mostani kunyhót. A szomszéd segít ki villannyal és vízzel.  Ebben a tákolmányban van a nappali, fürdő, wc is egyben.”

sabah.com

Fordította: Kiran Katalin – Türkinfo