Demokratikus deficit vagy ideológiai fenyegetés? – Törökország és a nyugati stratégiai vakság

Az elmúlt években Törökország egyre gyakrabban jelenik meg a nyugati közbeszédben „problémás szövetségesként”: autoriter, kiszámíthatatlan, a Nyugattól eltávolodó hatalomként. Ez az értelmezés azonban félrevezető. Törökország nem ideológiai kihívó, nem rendszer-exportőr, és nem a nyugati rend megdöntésére törekszik. Sokkal inkább egy önálló civilizációs logika mentén működő regionális hatalom, amely a többpólusú világrendhez alkalmazkodva keresi helyét Európa és Ázsia határán. Ha a Nyugat továbbra is normatív kizárásként kezeli Ankarát, akkor nem Törökországot bünteti – hanem saját stratégiai mozgásterét szűkíti.

Ebben az összefüggésben a „Nyugat” nem földrajzi egységet jelent, hanem egy politikai-normatív közösséget: az euroatlanti intézményrendszerhez kötődő államok összességét, amelyek külpolitikájukban a liberális demokrácia normáit és a stratégiai együttműködés igényét egyszerre próbálják érvényesíteni.

Egy leegyszerűsített nyugati narratíva

A nyugati elemzések jelentős része a török belpolitikai fejleményeket – a jogállamiság visszaszorulását, a sajtószabadság korlátozását, az elnöki hatalom koncentrációját – közvetlenül összekapcsolja Ankara nemzetközi megbízhatatlanságával. Ebben az értelmezési keretben a demokratikus normáktól való eltérés automatikusan stratégiai kockázattá alakul. Ez a bináris gondolkodás morális, nem pedig stratégiai logikát követ, továbbá hidegháborús reflexeket tükröz egy alapvetően többpólusú világrendben.

Törökország nem ideológiai kihívó

A liberális demokráciák válságtüneteire adott politikai válaszok között valóban egyre gyakrabban jelennek meg populista és autoriter kormányzási formák, amelyek a demokratikus intézményeket formálisan fenntartják, tartalmilag azonban kiüresítik. E jelenség értelmezéséhez Juan Linz klasszikus tipológiája nyújt hasznos fogalmi keretet. Linz szerint a totalitárius rendszerek univerzális ideológiára, tömegmobilizációra és monista világnézetre épülnek, míg az autoriter rendszerek ezzel szemben a társadalom depolitizálására törekednek, korlátozott pluralizmust engednek, és gyakran tradicionális mentalitásokra támaszkodnak. Törökország egyértelműen az utóbbi kategóriába illeszkedik. Ebből az következik, hogy a török autoriterizmus elsősorban a török politikai közösség számára jelent kockázatot, nem pedig a nemzetközi rend számára.

Folytatás

Forrás: corvinak.hu