Csíp, de nélküle ízetlen lenne – isztambuli élmények

Régi kék, új kék, régi szultánok, új szultánok, régi mecsetek, új mecsetek, régi tornyok, új toronyházak, régi hajó, új hajó, régi paloták, új paloták, régi érzések, új érzetek, régi szagok, új illatok vettek körbe Isztambulban, az állandó mozgás és színek városában.

Jártam a híres látnivalókat, felfedeztem a kevésbé emlegetett helyeket is, voltam utazó, író és egy a sok közül. Nem állítom, hogy ez a hely tetszett legjobban az eddig látottak közül, de állítom, hogy hatása életreszóló lesz.
A város és rétegei

Képzelj el egy kettévágott vöröshagymát! Középen az osztódástól állandóan megfiatalodó pikkelylevél van, amelyet idősebb, húsos levelek vesznek körbe és nagyon idős száraz levelek védenek.

A hagyma lelke nem csíp, a „tapasztalt” idős levelek azonban egyre csípősebbek.

Jó helyen jársz, mert ez nem egy kertészeti blog! Ez egy útleírás lesz Isztambulról, a félbevágott hagymáról, amely annyira csíp, hogy kicsordul a könnyed, és annyira hiányozna az életedből, hogy nélküle ízetlennek éreznéd.

Miért? A rétegei miatt. Az egymáshoz dörgölődző, hol jobban, hol kevésbé csípős rétegei miatt.

Vonzottak ezek a rétegek már régóta. A történelem iránti rajongásom mellett egy megmagyarázhatatlan kíváncsiság is volt bennem. Kevés olyan hely lehet a világon, ahol ilyen nagy történelmi változások nyomára bukkanhat az utazó. A görögök és rómaiak, a szultánok, a köztársaságpártiak, a kettészakadt kereszténység és az iszlám évszázados vívódásai Európa és Ázsia határán – úgy képzeltem, hogy ezen előzmények összegyúrva adják ki Isztambul lényegét. Jól képzeltem? Talán igen, talán nem. Talán az írás végére kiderül, ahogy az is, hogyan ajánlom bejárni ezt az óriási várost.

Érzések, megfigyelések, történetek következnek most, amelyekkel az inspirálás a célom. A végén azonban egy gyűjteményt is kaphatsz, kipróbált linkekkel, helyekkel, élményekkel.
Működik? Működik. – Érkezés Isztambulba

Elfogadtuk a szálloda transzferszolgáltatását, amellyel a repülőtértől egyenesen a Sultanahmet negyedbe juthattunk. Nem a kényelem az, amiért ennek örültem, hanem az, ahogy belecsöppenhettem a szervezés török interpretációjába. Kéttucatnyi tábla között ott volt a szálloda által megküldött számmal jelölt tábla, mellette egy férfi két telefonnal a kezében. – Szalai? – kérdezte tökéletes kiejtéssel, talán adhatnának órákat a németeknek, akik még mindig nem képesek kiejteni rendesen – Várjanak ott! – utasított kedvesen, s láttam, hogy zöldre váltott a nevünk a telefonján futó applikációban. Vártunk. S figyeltük, ahogy ide-oda irányítják az embereket, kiabálják a neveket, a férfi és felbukkanó társai. Voltunk vagy százan ott, mire meghallottuk a nevünket. Átadott egy másik férfinak, akinek szintén ott villogtunk a telefonján húsz másik névvel együtt. Lifthez vitt, felmentünk, lementünk, átmentünk. – Várjanak – utasított kedvesen és eltűnt. Vártunk. Újabb férfi jött. – Szalai? – Igen. – Jöjjenek. Átmentünk autók, padkák, járdák között és hopplá, már autóban is voltunk. Elképzeltem, hogyan szervezték volna ezt meg a németek. Nem kiabálással, de még csak nem is applikációval a telefonon, egy egyszerű Salai – z nélkül, mert annak ugye nincs értelme szerintük, ha úgyis Szalainak ejtjük – feliratú táblával.

Miért írtam le ezt a kis szösszenetet itt? Mert szépen bemutatta azt, amit akkor még nem tudtam. Isztambulban szükség van a szervezésre, amelyben a törökök – eddig fogalmam sem volt róla, de – nagyon jók. Lehet, hogy nem minden szabályos négyszög, de minden a talpára esik.

S ettől a reptéri órától kezdve, minden működött: a szálloda, az előre megvásárolt jegyek (amelyeket nem a fizetés után azonnal, hanem a lefoglalt időpont előtt egy nappal kaptunk meg), a nagy nyelvi nehézséggel (ők nem tudtak angolul, mi nem tudtunk törökül) lefoglalt szilveszteri vacsora, a tömegközlekedés, az internet és a hívástól számított fél percen belül előttünk álló taxi.

Folytatás

Forrás: bangotunde.com