Budjács András várnagy önfeláldozó cselekedete

A mikusóczi Budjács család címerében látható ábrázolás Magyarország címeres könyve (Budapest, 1913) leírása szerint kék pajzsban balról egy kettévágott emberi láb, a vágás alatt láncos rabbilincs, amely előtt arany nyelű balta látható. A pajzs felső részében jobbról egy félhold, balról egy hatágú arany csillag helyezkedik el. Sisakdísz egy arany oroszlán, a takarók (foszlányok) színe vörös-arany. Vajon milyen eseményre utalnak a fő motívum bizarr elemei?

Nagy Iván, a 19. század ismert családtörténésze, aki Magyarország családai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal című tizenkét kötetes munkájával (Pest, 1857–1865) a ge­nea­lógia tudományának emblematikus alakjává vált, érdekes magyarázattal szolgált a levágott lábra, a lábbilincsre és a baltára vonatkozóan. Szerinte ezek Budjács Andrásnak, a felvidéki Oroszlánkő várnagyának és a vár Oroszlánkövi (Oroszlánkeöi) nevű urának meghökkentő történetére emlékeztetnek. Nagy Iván forrásként Némethy Pál Bugyács András emléke című írására hivatkozott, amelyet a kassai Felső Magyar-Országi Minerva közölt 1832-ben.

Az 1825-től negyedévenként megjelenő kassai időszaki lap Kazinczy Ferenc kezdeményezésére, gróf Dessewffy József támogatásával indult. Kazinczy és Dessewffy már régóta elégedetlen volt „a német kaptára verődött” Tudományos Gyűjteménnyel, s tulajdonképpen evvel (illetve a romantikus beállítottságú Aurórával) szemben hozták létre a Felső Magyar-Országi Minervát. Idővel ez az orgánum sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket (1836-ban kilehelte lelkét), de itt-ott helyet adott olyan érdekes történeteknek is, mint amilyet Némethy Pál nehézkes nyelvezetű stílusával papírra vetett.

Fogság és szökés

Az írás Budjács (Bugyács) András történetét a mohácsi vészt követő (Nagy Iván szerint azt megelőző) időkre tette, hiszen ezzel a mondattal indított: „Mohácsi veszedelem elvonúlt egünkön.” Az 1526 novemberében megkoronázott új király, Szapolyai János hívására ekkor sok „hazafi” csatlakozott seregéhez. Köztük volt Oroszlánkő ura, Oroszlánkövi (Némethynél keresztnév nélkül), akit hűséges várnagya, Budjács András és fegyveres csapata kísért. Az írás szerint Oroszlánkövi és emberei útközben portyázó törökökbe botlottak, akikkel összecsaptak. Az ádáz küzdelemben sok török elesett, de a magyarokkal szembeni túlerő végül felülkerekedett. Oroszlánkövi és Budjács sebesülten rogyott a földre, mire társaik halottnak hitték őket, és megfutamodtak. A törökök ezután mindkettőjüket elfogták és magukkal hurcolták.

A várúr megmaradt emberei (uruk halálhírével) visszatértek Oroszlánkő várába. A törökök Oroszlánkövit és Budjácsot török földre, a pasájuk (Ahmed) elé vitték. A pasa a két sebesült gondozását zsidó orvosára bízta, akinek a keze alatt valóban fölgyógyultak. Fogvatartóik megpróbálták iszlám hitre téríteni őket, de ez a kísérlet megtört a foglyok ellenállásán. A pasa ekkor „egy lánczra verette mind kettőjüket, s legkeményebb rabszolgai munkára hajtatta őket”.

Oroszlánkövi nehezen viselte a szigorú fogságot, és egyre többször sóhajtozott otthon hagyott szerettei után. Budjács együttérzett urával, és szívesen segített volna a szökésben, de erre sokáig nem nyílt alkalom. Azután ez a pillanat is elérkezett. Egyik nap munka után Budjács megpillantott egy elhagyott bárdot. „Egy estve őrizet nélkül térvén az egymáshoz bilincselt vitézek tömlöczeik­be, megpillant Bugyács a puszta szegletben egy éles bárdat. Kétségkívül vallamellyik szabad munkás felejtette műszerét itten.” A várnagy az értékes szerszámot a ruhája alá rejtette, majd a tömlöcben a földre szórt szalmával betakarta.

A hős várnagy

Egyik éjjel a két fogoly elhatározta, hogy megszöknek. Budjács hatalmas csapásokkal próbálta elvágni a lábukra erősített láncot, de minden erőlködése hiábavaló volt. Látva Oroszlánkövi kétségbeesését, hirtelen elhatározással nem a láncot, hanem saját lábszárát vagdosta a fejszével. Levágott lábáról már le tudta venni a bilincset, s ezzel lehetővé tette urának a szökést. Oroszlánkövi rémült aggodalommal, megrendülten fogadta szolgája önfeláldozását. Nem akarta magára hagyni, de a hűséges Budjács felszólította a menekülésre. Oroszlánkövi szomorúan s abban a meggyőződésben távozott, hogy a várnagy nem fogja túlélni a súlyos sérülést. Észrevétlenül kiszökött a tömlöcből. „Használta üldöztetés nélkül az éjjelt, napszürkűletekor erdőbe rejtezett, elég nyomorogva csillapítgatta éhségét vad gyümöltsökkel.”

Folytatás >>>

Forrás: Magyar Hírlap