Bekeményít a török parlament a közlekedési szankciók terén

Kép forrása: commons.wikimedia.com

Az új évet egy olyan törvényjavaslat megvitatásával kezdi a török parlament, amelynek értelmében új bírságokat és büntetéseket szabhatnak ki a közlekedésbiztonsági szabályok megsértőire.

A törvényjavaslat a közlekedéssel kapcsolatos jogsértések széles skáláját fedi le, a rendszámtáblák illegális módosításától a taxióra hiányáig. Szerepel bennük többek között az is, hogy azok a járművezetők, akik lakóövezetekben túllépik a sebességkorlátozást, akár 90 napos eltiltást is kaphatnak. (Törökországban a hivatalos adatok szerint a legtöbb baleset a gyorshajtás számlájára írható.) Aki a sürgősségi elsőbbséggel közlekedő járművek útját állja el, az 15 ezer lírás – nagyjából 115 ezer forintos – bírságra számíthat. Rosszabbul járnak, akik mentő, tűzoltó, rendőr haladását akadályozzák, az ő büntetésük már 46 ezer líra, ami mellé 30 napra felfüggeszthetik a vezetői engedélyüket is.

Valószínűleg a közlekedés közbeni kakaskodások gyakorisága vezetett ahhoz, hogy a közúti zaklatásokat is büntetni készülnek. Azok a sofőrök, akik másokat üldöznek, valamint azok, akik ilyen esetekben más sofőrök megtámadásának szándékával szállnak ki a járműből, 180 ezer líra pénzbírsággal sújthatók, és jogosítványukat 60 napra felfüggesztik. A közlekedésbiztonsági tisztviselők jogosultak lesznek 30 napra lefoglalni ezeknek a sofőröknek járművét is.

Azok a sofőrök, akik járművüket úgy alakítják át, hogy azok túlzott zajjal zavarják a többi közlekedőt, illetve a lakókat, azok 16 ezer líra pénzbírsággal lesznek sújthatók. A piros lámpán áthajtó és közlekedési balesetet okozó sofőrök jogosítványát 60 napra felfüggeszthetik, és a felfüggesztés feloldása előtt pszichiátriai vizsgálatnak vetik alá őket. A vezetés közben – vélhetően kézben tartott – mobiltelefonon beszélő sofőrök 5000 líra pénzbírsággal sújthatók.

Folytatás

Forrás: www.traffix.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here