togg
Beárazta legelső modelljét a Togg márkanéven működő török elektromosautó-gyártó vállalat, és megnyitotta az online előrendelést is a honlapján a T10X elektromos SUV-ra. Két hét alatt 177.467 példányra adták le a foglalást az érdeklődők, de idén mindössze 20.000 villanyautó kiszállítását tervezi a cég – eredetileg 12.000 darab volt a cél, de a nagy érdeklődésre való tekintettel megemelte a tervezett darabszámot a Togg. Sajtóértesülések szerint sorsolás dönt majd arról, ki kaphatja meg a járművét az év végéig.
A T10X belépő szintű változata adókkal együtt 953.000 török líránál kezdődik, ami nagyjából 17,4 millió forintnak felel meg. Az alapmodell 160 kW-os villanymotorral és 52,4 kWh-s akkumulátorral rendelkezik, a motor a hátsó tengelyt hajtja. Hatótávolsága 314 kilométer.
Az autó elérhető 88,5 kWh-s akkumulátorral is, amivel a hatótávolsága akár 523 kilométerre is nőhet. Ennek indulóára 1,215 millió líra, átszámítva körülbelül 22,2 millió forint. Ez a változat október végétől összkerékhajtással is választható lesz 320 kW-os duplamotoros hajtáslánccal.
A maximális töltési teljesítmény 180 kW DC hálózaton a CCS csatlakozón keresztül, így alig fél óra alatt feltölthető az aksi 20 és 80%-os töltöttségi szint között. A fedélzeti töltő teljesítménye 11 kW. Az akkumulátorok tekintetében a Togg együttműködik a Farasis Energy kínai cellagyártó céggel. 2021-ben a két vállalat megalapította a Siro akkumulátorgyártó vegyesvállalatot, amely 2022 augusztusában kezdte meg az akkumulátorok tesztgyártását.
Forrás: villanyautosok.hu