Az embermentő Törökország

Az isztambuli menedék – Törökország a vészkorszakban címmel a Corvina Kiadó gondozásában megjelent Flesch István újságírónak, a Magyar Távirati Iroda nyugalmazott munkatársának Törökországgal foglalkozó harmadik könyve.

Az Atatürk és kora, valamint A Török Köztársaság története című munkája után a szerző ezúttal Törökország embermentő tevékenységét dolgozta föl. Magyarországon alig ismert kalandos, fordulatos életpályákat mutat be a nácik németországi hatalomátvételétől a II. világháború végéig terjedő időszakból.

Musztafa Kemál Atatürk, a török köztársaság első elnöke 1933-tól befogadott országába német, majd osztrák és cseh egyetemekről „faji” és politikai okokból elüldözött több száz értelmiségit. E jótéteményével Törökország megmentette az odamenekült orvosok, színházi emberek, művészek, zenészek, tanárok, köztük három magyar tudós életét. Később a török államvezetés – levonva a következtetést az első világháborús hadba lépés tragikus következményeiből – a második világháború alatt semlegességet fogadott, s ez kedvező feltételeket teremtett további embermentő tevékenységéhez. Berlinnek ugyanis érdeke fűződött ahhoz, hogy Ankara semleges is maradjon, s ne csatlakozzék a szövetségesekhez.

Az embermentés kezdete egybeesett Atatürknek azzal a tervével, hogy megreformálja az egyetemi oktatást, így az isztambuli egyetemet is. Az államfő ezért közvetítők útján kapcsolatba lépett egy svájci pedagógiaprofesszorral, és felkérte arra, hogy a helyszínen mérje föl a török oktatás állapotát. A Németországban élő Schwartz Fülöp magyar patológus eközben már megszervezte az állásukból eltávolított német tudósok szükségközösségét, majd később kiutaztatását Törökországba.

Ő maga 1933 közepén Isztambulban találkozott a török közoktatásügyi miniszterrel. Elébe tárta menekülttársai névjegyzékét. Sokan közülük már világhírűek voltak. A miniszterrel való első találkozóján sikerült kieszközölnie 33 álláshelyet. Ez a szám később több százra emelkedett az isztambuli és az ankarai egyetemen. Schwartz Fülöp – sok német értelmiségi mellett – még két magyar tudóst közvetített ki Isztambulba: Péterfi Tibor orvosbiológust és Schwarz András Bertalan jogtörténészt, a papirológia tudományának egyik legelismertebb művelőjét.

A menekültek között volt Ernst Reuter szociáldemokrata gazdasági szakember, Berlin későbbi polgármestere – aki 1935 és 1946 között élt Törökországban. Rudolf Nissen német sebészprofesszor már menekültként, 1938 februárjában érkezett Isztambulból Budapestre, hogy megoperálja Babits Mihályt. A nagy költő orvosát fogadta Horthy Miklós kormányzó és Teleki Pál, a tragikus végű későbbi kormányfő.

Isztambulban talált menedékre az osztrák kommunista Margarete Schütte-Lihotzky asszony, később hazája ünnepelt építésze, Carl Ebert német rendező, intendáns, a török állami opera és balett megalapítója, Eduard Zuckmayer zenész, zenepedagógus, az ankarai zenetanári akadémia létrehozója – aki 1936-tól haláláig, 1972-ig Ankarában élt -, Paul Hindemith zeneszerző, zenepedagógus, az ankarai konzervatórium megalapítója.

Az embermentésben török diplomaták is kivették részüket, köztük Behics Erkin, aki 1928 és 1939 között követ volt Magyarországon, majd párizsi nagykövetként sok török állampolgárságú zsidót segített a meneküléshez. Selahattin Ülkümen rodoszi főkonzulként a német megszállás idején 50 török zsidót mentett meg a szigeten. Ülkümen a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet Világ Igaza kitüntetésének eddigi egyetlen muszlim birtokosa. Isztambulban nemzetközi, valamint zsidó és keresztény jótékonysági szervezetek segítették az üldözött európaiakat, hogy eljussanak Palesztinába.

Flesch István az Ünnepi Könyvhéten, vasárnap délután 4 órától a Vörösmarty téren dedikálja új könyvét a Corvina Kiadó sátránál.

Forrás: http://mult-kor.hu, 2010. június 1.