Az első napok margójára

Nos, bőven van mit mondani. Ahhoz képest, hogy még csak kevés ideje vagyok Törökországban, könyvek tudnék írni az eddig történtekről. Egy héten belül voltam Isztambulban, Izmirben és Ankarában is. Ez utóbbi városban töltöm a csereévemet, és a fogadócsaládom is itt él.
Cankaya, ahol mi lakunk, Ankara egyik legszebb része. Ahogy kiteszem a lábam, máris boltok, kávézók, éttermek tömkelege vesz körül. Nem kell messzire menjek, hogy megkapjak mindent, amit keresek.

Mondhatjuk, hogy az utazásom nem indult túl jól. Amikor megérkeztem Izmirbe – az orientációs táborba- kiderült, hogy a bőröndöm elveszett. Szerintem van róla sejtésetek, hogy mi lehetett egy évre elkészített poggyászban. A kedvenc ruháimtól kezdve a gyógyszereimig minden benne volt. Teszem hozzá, a bőrönd azóta sincs meg…
De most egy időre van mindenből elég, hála a felkészült török boltoknak. Bár lehet, hogy már nem annyira felkészültek mióta kifosztottam őket.

Első nap a fogadócsaládnál: Izgatott voltam, ideges, boldog és szomorú egyszerre. Nem bírtam ki, hogy ne fakadjak sírva többször is egy nap. Nagyon nyomasztott a tudat, hogy ha törik, ha szakad nekem le kell húznom itt egy évet. Távol a szüleimtől, a családomtól, a barátaimtól. Ráadásul még kommunikálni sem tudok jól. Persze a nyelvtanulás csak idő kérdése.
Mielőtt idejöttem én már ugye tanultam törökül. Így nekem sokkal könnyebb volt minden. Az egésznek adott egy kezdőlöketet. Figyeltem, ahogy beszélgetnek és ki tudtam szűrni az ismerős szavakat. És igaz, hogy csak hete vagyok itt, mégis rengeteget fejlődtem már most. Nyilván tudtam, hogy ilyen erős nyelvi környezetben ezerszer egyszerűbb tanulni, de nem gondoltam volna, hogy ez ennyire gyorsan megy. Egyre többet értek abból, amit körülöttem mondanak, bár még a reagálással gondjaim vannak.

Folytatás

Forrás: memrisa.blogspot.hu