Az anatóliai zsidóság 2 500 éves története

Az 1400-as években, a spanyol rekonkviszta idején több zsidó is érkezett az Oszmán Birodalomba. Anatóliai, trákiai történelmük azonban nem ekkor kezdődött, hanem visszanyúlik egészen az időszámításunk előtti időkre.

Évszázadokkal azelőtt, hogy a törökök megérkeztek Anatóliába, zsidók éltek ott. Ekkor III. Antiokhosz (i. e. 223-187) volt az uralkodó, aki a Földközi-tenger medencéjének keleti részét tartotta ellenőrzés alatt. I. e. 167-ben IV. Antiokhosz követte őt a trónon, aki megtiltotta a zsidóknak, hogy vallásukat gyakorolják. I. e. 164 decemberében lázadás tört ki Jeruzsálemben, ez volt a Makkabeus-lázadás. A király ezután engedélyezte a zsidóknak, hogy a birodalmában éljenek, és megengedte számukra azt is, hogy saját szokásaikat kövessék. Napjainkban a zsidók ezt a győzelmet ünneplik a hanuka alkalmával, amely idén december 24-e és január 1-je közé esik.

A legkorábbi emlék arra vonatkozóan, hogy a zsidók Anatóliában éltek, az i. e. V. századra vezethető vissza. Már ekkor, vagyis III. Antiokhosz uralkodása előtt volt zsinagóga Szardeiszben, Anatólia délnyugati részén. A római korban a különböző lázadások ellenére is védelem alatt álltak, és a történelmi kutatások azt mutatják, hogy így volt ez a bizánci korban is. Mindez megváltozott, amikor Jusztiniánusz császár (i. sz. 527-565) került hatalomra, ő egységes vallást akart az egész birodalomban. Csakhogy különböző intézkedéseivel nem pusztán a keresztény irányzatok között súlyosbította az ellentéteket, de összetűzésbe került a zsidókkal, a pogányokkal és az eretnekekkel is. Erről A. A. Vasilijev A Bizánci Császárság története című könyvében olvashatunk bővebben.

„A zsidók és rokonaik, a palesztin szamaritánusok nem tudtak megegyezni a kormánnyal, fellázadtak. A lázadásnak kegyetlen megtorlás vetett véget. Sok zsinagógát leromboltak, az épen maradtakban pedig tilos volt héberül olvasni az Ószövetséget. A polgári jogokat korlátozták” – mondta Vasilijev.

A zsidóüldözés az i. sz. VI. században kezdődött. A bizánci vezetés magára hagyta a zsidókat. A negyedik keresztes hadjárat lezárásaként 1204-ben elfoglalták Konstantinápolyt. A keresztesek különösen ellenségesen bántak a zsidókkal, sokkal jobban érdekelte őket a vagyonuk és üzleti tevékenységük, mint hogy keresztény hitre térítsék őket. Konstantinápoly 1261-es visszafoglalása után a bizánci vezetés toleránsabb volt a zsidósággal, de csak a birodalom meghatározott részén élhettek, ott, ahol nem keverednek a lakosság többi részével.

A zsidóság az oszmán időkben

Amikor az oszmán törökök a XIII. században hatalomra kerültek, kapcsolatba léptek a zsidókkal. Több zsidó család is élt ekkor Konyában, Bursában és a Balkánon is, ahol zsinagógákat építettek maguknak. 1326-ban Bursa volt az első oszmán főváros, majd 1365-ben Edirne meghódításával a törökök oda tették át székhelyüket. Azután is, hogy Isztambul lett a főváros, a zsidók nagy számban maradtak Edirnében. 1907-ben tűz ütött ki a városban, és 13 zsinagóga leégett. Ezt követően egyetlen nagy zsinagógát építettek a helyére, melynek felújítása jelenleg is tart.

Hogy mennyi zsidó élt Konstantinápolyban az oszmán hódítás idején, nem ismert, de valószínűleg, aki tehette, még az ostrom előtt elhagyta a várost. Hódító Mehmed szultán azzal próbálta meg ösztönözni őket a visszatérésre, hogy 100 szegény családot költöztetett át Görögország macedóniai régiójából, Kasztória városából. Ő nevezte ki Bursa főrabbiját (hahambaşı), hogy gondoskodjon az isztambuli zsidó közösségről, és hogy elrendezze a viszályt az ortodox pátriárkával. A szultán nyilatkozatot adott ki, amelyben kitért arra, hogy az Isten megparancsolta neki: vigyázzon Ábrahám próféta és Jákob leszármazottaira, a zsidókra, lássa el őket élelemmel és vigye őket biztonságos helyre. Ha tehát visszatérnek Isztambulba, békében élhetnek a fügefa és szőlő árnyékában, ahol szabadon kereskedhetnek, és lenne saját tulajdonuk.

1492-ben már kb. 150 000 zsidó élt az Oszmán Birodalomban. Ugyan néhányan elmenekültek Európába, de sokan választották a török területeket, ahol II. Bajazid szultán fogadta őket.

Stanford J. Shaw Az Oszmán Birodalom és a modern Törökország története című művében így ír: „Körülményeik javulásában bízva nagyszámú zsidó emigrált Spanyolországból az Oszmán Birodalomba a keresztény hódítások idején. A zsidóüldözés miatt Lengyelországból, Ausztriából és Csehországból is szép számban érkeztek, magukkal hozva a felhalmozott tőkét és a kereskedelemben szerzett jártasságukat. Később, a XVI. század végén tekintélyes támogatásra és befolyásra tettek szert a szultánok között.”

A zsidó közösség központja Balatban, az Aranyszarv-öbölben volt, innen terjeszkedtek tovább Eminönübe. A közösségnek 50 000 tagja és 44 zsinagógája volt.

A XVII. században a neves világutazó, történetíró, Evlija Cselebi arról számolt be, hogy a zsidók elsősorban ékszerkészítéssel, orvostudománnyal, textiliparral, sajtkészítéssel, pénzügyekkel és vendéglátással foglalkoztak. Mehmed szultán orvosa, Jacopo de Gaeta eredetileg zsidó volt, de áttért az iszlámra, később a pasa címet is megkapta. Az Oszmán Birodalom első nyomdáját egy zsidó testvérpár alapította 1493-ban. A XVI. században a portugál származású Joseph Nasi rendkívüli befolyásra tett szert a diplomácia területén, először I. (Nagy vagy Dicsőséges) Szulejmán, majd utóda, II. Szelim szultán uralkodása idején. Megkapta Naxos hercege címet, nagy szerepe volt a velencei háború kirobbantásában, melynek végén a törökök elfoglalták Ciprust.

Bizonyos mértékben azonban korlátozták őket, meghatározott ruhát kellett viselniük, nem hordhattak fegyvert és nem szolgálhattak a hadseregben. Az 1839-ben kiadott Gülhane-rendelet értelmében a birodalom valamennyi polgára egyenlőnek számított. A törökországi zsidók aktívan részt vettek a közéletben, bár befolyásuk fokozatosan csökkent a XIX. és a XX. században. Az 1877–78-as és az 1908-as parlamentnek 7, majd az 1920-ban létrejött Nagy Nemzetgyűlésnek 8 zsidó tagja volt. Az I. világháborúban saját dandárban harcoltak.

Forrás: Hürriyet Daily News

Fordította: Kollár Kata – Türkinfo