Álszakértők szolgálatban

nogradi…avagy lehet-e egy magyarországi menekülttáborból hadifogolytábor?

Ha van olyan szakma, amelynek az értéke rekordidő alatt esett a nullára Magyarországon, az kétség­telenül a „biztonságpolitikai szakértő”. A kvótákról szóló népszavazási kampány ugyanis az elmúlt hónapokban olyan lehetőséget adott az önmagukat szakértőknek tartó, ám a tudományos életben sehol nem jegyzett „szakembereknek”, amelyre nem volt példa: kampányrendezvények sztárjai voltak, máskor pedig teleharsogták a médiát nem kifejezetten kiérlelt gondolataikkal.

Aki egy kicsit is foglalkozik korunk biztonsági kihívásaival, pontosan tudja: olyan, hogy biztonságpolitikai szakértő, általános érvénnyel, tulajdonképpen nem is létezik, hiszen lehetetlen egyszerre érteni Dél-Szudán, Suriname és Jemen biztonsági helyzetéhez, a migrációhoz, valamint a körúti robbantó személyiségrajzához. Nem véletlen, hogy akik valóban értenek egy területhez, inkább régió­ra szűkítik a vizsgálataikat, és nem egy kalap alatt szakértik meg a világegyetem biztonsági állapotát. Az igazi szakértők pontosan tudják, hogy ha a világ minden témájában nyilatkoznának, azzal éppen önmagukat tennék hiteltelenné. A mi szakértőinket viszont korántsem zavarták efféle aggályok, így időnként egészen döbbenetes kijelentéseket tettek.

Folytatás

Forrás: mno.hu