Ady András: Az eufráteszi pajzs tigris változata?

Egy pillanatra térjünk vissza Erdoganhoz, mert ő is vissza akar térni, állandóan. Vagy legalább ott maradni, ahol valami jövőmorzsáját látja a régió-nagy Törökországról szóló nagy álomnak. Iraknak nem sikerül „őt” kitessékelnie Bashiqa-bázisról, amelyet a múlt decemberben úgy megerősítettek török katonasággal és tankokkal, ahogy azt Bagdad (rém)álmában sem képzelte. Mellesleg Bashiqa Moszul-közeli település, Moszul pedig – Erdogan szemléletében – ősi török föld, és mellesleg a török kiképzők régóta dolgoznak az iraki hadsereg (szunnita) kiképzésén és a KRG (iraki kurd autonóm területek) és a pesmerga csapatok trenírozásán.

Furcsa? Ez egy kimondottan kényszerházasság ízű török-kurd katonai kapcsolat, akkor is, ha csak a KRG egy része (a Barzani-vonal) elfogadható Ankara számára.

Erdogant tehát nem képes kitessékelni Bagdad, és kérdéses, hogy távol tudják-e tartani a törököket a moszuli ostromtól, amelytől mint szunnita regionális nyomásgyakorlási lehetőségtől nem hiszem, hogy végképp távol fog maradni Ankara.

Mindenesetre az anatóliai Erdogannak az anatóliai Konya városában az jutott erről eszébe, hogy ha Damaszkusz, miután állandóan feszültséget kelt (merthogy amúgy nyugi volna) a török katonák okán, még azt sem akarja, hogy Moszul ostromában részt vegyenek akkor ő a B vagy C tervhez kénytelen nyúlni. Melyek is ezek? Titok. Ám annyiban tán igaza van az államfőnek, hogy jobb bekalkulálni a Moszul utáni életbe a török faktort, mint kihagyni ezt a szunni vonalat egy mélyszunni város további érzelmi-hitbéli-politikai viszonyulásából, ahogy hiba lenne figyelmen kívül hagyni, hogy Törökországnak majdnem négyszáz kilométer közös határa van Irakkal.

Folytatás

Forrás: www.maszol.ro