A török lélek – I.

Néhány megelevenedő gondolat Európa moszlim elözönlésének margójára

Mert ha minket is borzol a multikulti, akkor egy másik világból hagyományaival érkezőket mennyivel inkább?

1973-ban – egyik korábbi életemben, még az egykori Lipótmező orvosaként – írtam egy cikket az Ideggyógyászati Szemlébe a török elmegyógyászati kérdésekről[1]. A kórtani részekkel most nem foglalkoznék, de Európa moszlim elözönlésének és ezen belül a németországi törökök politikai tényezővé válásának fényében az talán értékes lehet, hogy akkori írásom bevezetéséül a lelki betegségek szempontjából alapvető fontosságú mohamedán-török társadalom és néphagyomány fontos jellemzőire igyekeztem – sajnos jelentéktelen hatásfokkal – időben felhívni a figyelmet. Pedig ezek számbavétele lehet csak az első lépés a kultúraközi összecsapások, a befogadott más hagyományú népességek körében a terrorizmusig súlyosbodó jelenségek megértéséhez és kezeléséhez. Arra hivatkoztam, hogy társadalom-embertani vizsgálatok eredményeként általában az történik, hogy J.C. Mitchell szerint az adott társadalomban tapasztaltakat mintegy lefordítjuk magunknak saját kultúránk nyelvére, s ezzel válik számunkra megérthetővé és kezelhetővé. Ezzel szemben a nyugati világ még ezt sem tette meg, csupán a saját „nyelvét”: világlátását erőltetve előbb a gyarmatokon, majd a gyarmatokról az anyaországba befogadottaknál. A „multikulturalizmus”-nak elnevezett felszínesség hibájába esett, hiszen nem lehet olyan embercsoportot magunkhoz venni, „integrálni” amelynek csak munkaereje érdekel, s világlátása idegen marad a honi lakosságétól.

Folytatás

Forrás: gondola.hu