A török elnök emberére talált, Imamoglu bevitt egy gyomrost Erdogannak

Érzelmes pillanat lehetett Ekrem Imamoglu számára, amikor a vasárnap megismételt isztambuli főpolgármesteri választás hadjáratának elején a kampánybuszra felrohant egy 13 éves kisfiú, és azt kiabálta: „Minden rendben lesz.” Az ellenzék jelöltje elmosolyodott, és a csapatához fordulva közölte, megvan a kampányszlogen. A biztatásra és a reményre az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) jelöltjének és szavazóinak is szükségük volt, hiszen semmi sem garantálta a győzelmet, miután a március végi választáson aratott első győzelmét a választási bizottság elvette tőle, és új szavazást rendelt el.

A siker valahogy mégis benne volt a levegőben, a felmérések is egyre nagyobb előnyt mutattak ki a 49 éves Imamoglu számára. Aki végül meggyőző többséggel, a voksok több mint 54 százalékával – közel 800 ezer szavazattal – verte meg ellenfelét, Binali Yildirim volt kormányfőt, aki el is ismerte a vereségét, és gratulált a riválisának. Vagyis az ellenzék közös jelöltje jóval nagyobb arányban nyert, mint március 31-én, amikor mindössze 13 ezer vokssal kapott többet (az alábbi videón az Imamoglu győzelmi ünneplése látható).

Imamoglu, ahogy az első, a má­­sodik kampányban is a szeretet, az összefogás, a pozitív üzenetek erejével, a rágalmakra mosolyogva reagáló taktikával hatékony fegyvert talált az arrogáns hatalommal szemben. „Mindenkit megölelek, azokat is, akik elutasítanak minket” – mondta az utcákon kampányoló Imamoglu (portréját ebben a cikkben olvashatja). A nyitott és mindenkit partnernek tekintő hozzáállás a jelek szerint kedvező fogadtatásra talált a lakosság majd ötödét adó, 15 milliós városban, mi­­után az egész nemzetet az utóbbi néhány évben terrortámadások sora, puccskísérlet, ideológiai ellentét, menekültáradat és a szomszédos Szíria polgárháborúja a végletekig megosztotta.

A politikai nehézsúlyú Yildirim – akit a posztra személyesen Tayyip Erdogan elnök szemelt ki – a második kampányban igyekezett lemásolni riválisa módszereit. Erdogan is hátrébb lépett, és nem ismételgette a tavaszi kampányban hangoztatott nacionalista beszédeit. Céljuk az volt, hogy a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) a márciusi választáson távol maradt több százezer hívét az urnákhoz csábítsák. De vissza­ütött a választás megismétlése, amit sokan a török demokrácia egyik utolsó intézményének az alá­ásásaként értékeltek. Ráadásul a türelmüket vesztett AKP-vezetők az utóbbi hetekben újrakezdték a populista acsarkodást: görögnek, terroristának és gülenistának beállítva Imamoglut.

Az üzleti életből érkezett és Isztambul egyik kerületének, a közép­osztály által lakott Beylikdüzünek a polgármestereként már bizonyított Imamoglu esélyét kétségkívül az is növelte, hogy az ellenzék egységes maradt mögötte. Különösen a balközép és kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) tartott ki mellette. Holott Erdogan mindent bevetett. Az állami hírügynökség beszámolója szerint a szeparatista Kurd Munkapárt (PKK) börtönben lévő alapítója, Abdullah Öcalan állítólag választási semlegességre szólította fel a HDP-t, és ezzel gyakorlatilag a kurdokat. Öcalannak megengedték, hogy 2011 óta először ügyvédet fogadjon. Sőt Yildirim elzarándokolt a keleti Diyarbakirba, a kurdok lakta térség központjába, ahol kurd nyelven üdvözölte a helybélieket.

Ezeknek a gesztusoknak azonban csak korlátozott hatásuk volt a választásra. Isztambul 4 milliós kurd közösségének konzervatív része AKP-szavazó, vagy az volt, és nem igazán hatotta meg őket a kétszínű közeledés. Még emlékeznek arra, hogy Erdogan a kurdokkal folytatott béketárgyalások után 2014-től hirtelen ultranacionalista politikára váltott, beavatkozott a szíriai polgárháborúba, hogy az ottani kurdokat gyengítse. Így hát Yildirim vereségének egyik oka, hogy a kurdok többsége vagy nem ment el szavazni, vagy nem rá adta a voksát. Erdogan AKP-jának 2018 óta a parlamentben csak a Nacionalista Akciópárttal (MHP) együtt van többsége, így hát kudarcot vallott az a taktika, hogy egyszerre nyerje meg a szélsőségeseket és a kurdokat.

Nem kedvezett Yildirimnek az sem, hogy a gazdaság egyre rosszabb állapotban van. A túlfűtött növekedés miatt óriási az állami és a vállalati eladósodás, Isztambulban számos nagy építkezés leállt. Az infláció 20 százalék, a munkanélküliség nő, a líra az utóbbi évben elvesztette értékének a harmadát, csak az érvénytelenített márciusi választás után 8 százalékot zuhant. A piacok reformokra várnak, amelyekre a tavalyi parlamenti és az idei önkormányzati választások miatt a kormány eddig nem volt hajlandó.

Aki megnyeri Isztambult, az megnyeri Törökországot is – hangoztatta korábban Erdogan, aki a 16 éve tartó hatalmának eddigi legnagyobb választási pofonját szenvedte el. Az AKP és elődjei negyedszázada irányítják a várost, amely a török GDP harmadát adja. Erdogan is Isztambul főpolgármestereként kezdte politikai pályafutását az 1990-es években, ezért is volt olyan fontos számára, hogy Ankara elvesztése után legalább a megapolisz az AKP befolyása alatt maradjon.

Több elemző máris arról beszél, hogy Imamoglu diadala Erdogan országlása végének a kezdetét jelenti. Sokan az elnök kihívóját látják Isztambul megválasztott polgármesterében a 2023-ban esedékes elnökválasztáson. Sőt olyan hangok is hallhatók, hogy előrehozott parlamenti választás is lehetséges. Bár ez egyelőre túlzásnak tűnhet, és az is tény, hogy Erdogan a legnagyobb hatalmú török vezető a köztársaság alapítója, Kemal Atatürk óta, az AKP soraiban máris észlelhetők a hajszálrepedések.

Ahmet Davutoglu volt kormányfő új párt alapítására készül. Erdogan 2016-ban félreállított egykori külpolitikai stratégája új vezetésről, új jövőképről, új államról beszélt, hogy – mint mondta – a legfontosabb értékeket átadják a következő nemzedéknek. Semmi sem veszélyesebb, mint a csendes társadalom – hangoztatja Davutoglu, aki a politikai iszlám reformjának platformján áll. Erdogan két másik egykori meghatározó embere, Abdullah Gül volt elnök és Ali Babacan egykori gazdasági miniszter, a 2000-es évek török gazdasági csodájának atyja Nyugat-barát programon dolgozik, ezt képviselő párt jelenleg nincs a török politikai palettán.

Kérdés, hogyan reagál a vereségre Erdogan, aki egyre zsarnokibb módon kormányoz. Az utóbbi jó néhány évben 1400 civil szervezetet, 175 sajtóorgánumot zártak be, 130 ezer közalkalmazottat bocsátottak el, több tízezret zártak börtönbe. Leginkább azzal a váddal, hogy az amerikai száműzetésben élő és terrorizmussal vádolt Fethullah Gülen vallásvezető titkos mozgalmának a tagjai. Erdogan a tavaly bevezetett elnöki rendszerben pedig szinte korlátlan hatalmat élvez. Így sokak számára már az is meglepő, hogy „hagyták” Imamoglut győzni, akinek Yildirim és maga Erdogan is gratulált.

A választási manipuláció amúgy nem áll távol az AKP-tól. Már azzal, hogy Isztambul évtizedeken át iszlamista irányítás alatt állt, az AKP cégek hálózatát ellenőrzi a közbeszerzések révén. Imamoglu a márciusi megválasztása, majd az eredmény érvénytelenítése közti rövid polgármesteri ténykedése során máris korrupt és pazarló városvezetésről számolt be. A város privatizált komptársasága például törölte a hétvégi járatait Bursából, ahonnan sok ellenzéki isztambuli igyekezett vissza vasárnap délután a hétvégi pihenéséből, hogy szavazhasson.

A választás ennél durvább manipulálására azonban most nem került sor, holott például a prezidenciális rendszert hajszállal jóváhagyó 2017-es népszavazáson a le nem bélyegzett voksokat is elfogadták. A 2014-es ankarai polgármesteri választás voksainak a számlálása pedig hirtelen megállt, amikor úgy tűnt, veszít az AKP, majd amikor folytatódott, a párt megint előnyben volt. Akkor a választási bizottság elutasította az újraszámlálást.

Kétségtelen, hogy az AKP ellen­­őrzi immár a bíróságokat és a választási bizottságokat, ami főként a kisebb településeken, falvakban ad nagyobb teret a manipulálásra. Isztambul lakosságának fele ellenzéki, ahol az ellenzéki pártok, mozgalmak, szervezetek és a megmaradt független média árgus szemekkel figyelt, így a durva csalást az AKP nem kockáztatta meg. Vagy nem is akarta, hiszen már önmagában az is óriási hitelvesztést jelentett volna, ha Yildirim megnyeri az egyszer már elvesztett választást.

Keresztes Imre – HVG