A Szombat Anyái mozgalom 1995 óta minden hétvégén az isztambuli Galatasaray téren tart tüntetést, hogy a kilencvenes években különös körülmények között eltűnt civilek ügyeit végre komolyan vegyék a hatóságok. Nemrégiben hétszázadik alkalommal gyűltek össze, a rendőrség viszont erőszakkal feloszlatta a tömeget. Az érintettek állítják, ez nem rettenti el őket attól, hogy addig folytassák huszonhárom éves küzdelmüket, míg igazságot nem szolgáltatnak nekik.
– Szőke, tedd el azt a fényképezőgépet – kiabált rám egy rendőrnő. Én viszont előbb levegőhöz szerettem volna jutni, ami a hatalmas könnygázfelhőben nem volt éppen könnyű feladat. Közben egy idős nő jelent meg mellettem, hóna alatt több palack vízzel.
– Tessék, gyermekem – nyújtotta át az egyiket. Meg sem köszönhettem, ő már a többi fuldoklóról gondoskodott. Egy kicsivel arrébb rendőrnők sorakoztak fel az újabb rohamra. Az egyik közeli kapualjból intettek nekem, hogy menjek hozzájuk, bár sokan vannak ott, de szorítanak helyet. Éppen hogy elfértem. Mellettem egy néni nagyot sóhajtott, majd kurdul annyit mondott, hogy „ezeknek semmi sem szent, még a gyász sem.”
A modern Törökország történelmének egyik legsötétebb időszakában, a kilencvenes években sorozatban váltották egymást a kormányok, iszlamista és kommunista terrorszervezetek támadtak, és összeomlóban volt a gazdaság. Sorra tűntek el az ellenzéki politikai aktivisták.
1995-ben történt, hogy a kurdokkal rokon azaz kisebbséghez tartozó Hasan Ocak az egyik nap nem ment haza. Édesanyja, Emine a fia keresésébe kezdett. Hasant hónapok múlva egy erdőben, eltemetve találták meg, testét a felismerhetetlenségig megcsonkították, s feltehetőleg megfojtották. A hatóságok nem voltak hajlandók nyomozást indítani az ügyben. A Szombat Anyái mozgalom ekkor jött létre. Az ötlet nem volt új. A nyolcvanas évek argentin katonai diktatúrájában hetente tüntettek az anyák az eltűnt gyermekeikért. Megvolt a minta.
Folytatás >>>
Forrás: 168ora.hu