Koray Avcı a 2010-es évek egyik nagy felfedezettje, a török popzenei piac csillaga. Teltházas koncertjeit, a sorra megjelenő dalait látva egyértelmű: nem egydalos sztár. Érdemes rá figyelni, érdemes őt hallgatni, megismerni. Története olyan, akárcsak egy modern tündérmese: tehetsége révén megtalálta az utat a sikerhez.
Ankarában született, ám minden róla szóló írás kiemeli, hogy származási helyének Erzincan tartomány Tercan települését tartja. A születése időpontja – érdekes módon – nem ennyire egyértelmű: vannak források, ahol 1990. január 1., máshol 1984. január 1. szerepel. Gyermekkorától kezdve érdeklődött mind a zene, mind a festészet iránt.
A fővárosban ugyan többször színpadra lépett zenészként, ám családja a tanulás, sőt a tudományos pálya irányába terelte őt. 2008-ban felvételt nyert a muğlai egyetem fizika szakára.
2010-ben – barátjával, Osman Arslannal – jelentkezett a TV8 Yetenek Sizsiniz Türkiye (Törökország – Ti vagytok a tehetségek) című tehetségkutató műsorba egy show-val, de csak a második körig jutottak.
Az igazi változást az hozta az életében, hogy egyszerűen leült egy utcazenész, gitáros barátja mellé énekelni. Amikor az iskola befejezése után visszaköltözött a fővárosba, a korábbi helyeken nem kapott fellépési lehetőséget. Így – egy másik gitáros barátjával – az utcákon és a tömegközlekedési eszközökön énekelt.
2012-ben egy ilyen utcai bemutatóját rögzítette telefonjával egy fiatal járókelő, aki fel is töltötte azt egy, a YouTube-hoz hasonló megosztóra, és hatalmas sikere lett. Így Koray Avcı is elkezdett saját videókat rögzíteni és megosztani, melyek egyre nagyobb sikert arattak.
Ezután persze sorra érkeztek a koncertfelkérések, belföldről és külföldről egyaránt. Erőteljes és őszinte előadási stílusának köszönhetően széles rajongótáborra tett szert. Ekkor már 180 koncertet adott évente, és ma is ő az egyik legtöbbet koncertező török előadó.
A Dokuz Sekiz Müzik nevű társasággal karöltve lemezkiadásról döntöttek. Első albumának címe: Aşk İle (Szerelemmel), mely 2015. augusztus 28-án jelent meg. A lemezen híres szerzők műveit énekelte el, ám – Köksal Fındık szerzőtársával együtt – 4 vadonatúj szerzeményt is készítettek.
Megjelenését követően a lemez rögtön a slágerlisták élére került, és sokáig tartotta is helyét. A Sen (Te) című dalhoz készült videóklipet 135 millióan látták, jelenlegi nézettsége 200 millió feletti.
Ezután sorban jöttek az albumok és a sikerek. A Második stúdióalbuma a Sonra Dersin ki (Később azt mondod – 2016), a harmadik a Senin İçin Değer (Érted megéri – 2018), majd 2019-ben két újabb felvételt adott ki óriási sikerrel.
Koray Avcınak sajátos stílusa van: saját, vagy általa tisztelt szerzők dalait, verseit is előadja sokszor akusztikus stílusban, beszélgetős (verselős) formában. Nézzék meg az egyik kedvencemet!
A 2020-as pandémia időszakában egy újabb stúdióalbumon dolgozott, mely augusztusban került nyilvánosságra minden internetes fórumon (itt Önök is meghallgathatják – YouTube, Spotify). Az album címe Seni Çok Özlüyorum (Nagyon hiányzol), és a címadó mű egy vers.
Az új album első videóklipje is elkészült, mely egy Sezen Aksu-dal újrahangolt előadása, címe: Gidiyorum (Megyek).
Megjelenését követően azonnal a nézettségi listák előkelő helyére ugrott, így találtam rá magam is az új albumra. Úgy gondoltam, itt az ideje megismertetni olvasóinkkal is Koray Avcıt. Hallgassák! Élvezzék zenéjét, hangját!
Az információk és képek forrása a művész hivatalos oldala: korayavci.com.tr
Erdem Éva – Türkinfo