Egy napon a kakukk jókedvűen repdesett ide-oda az ágak között, majd megült egy sziklán. Körülnézett, vadász sehol, hát fennhangon énekelni kezdett. Éhesen, magát alig vonszolva arra járt a róka, s ahogy felnézett és meglátta a kakukkot rögvest csorogni kezdett a nyála…
– Óh milyen jó ! Ha elkapnám ezt a madarat, rögtön visszatérne lábaimba az erő.
A róka lassan, alattomosan megközelítette a kakukkot:
– Óh, te szép kakukk, már sokszor hallottalak, nem tudok betelni az énekeddel.
A kakukk így válaszolt:
– Én folyton énekelek. Néha pihenek kicsit, aztán újra felszakad a lelkemből a dal.
Milyen kár, szépségem, hogy poros lenne a tollad, ha a földre szállnál. – mondta a róka. Mire a kakukk:
– Tulajdonképpen én le is szállhatok.
-No akkor mutasd meg!- kérte a ravaszdi…
A kakukk leszállt a földre, s egy pillanatra lehunyta a szemét. Több se kellett a rókának, nyakoncsípte a madarat. A kakukk felfogta a helyzetet, s így szólt:
– Róka apó, látom, jó vadász vagy. Ám amikor a zsákmányodat megeszed, szoktad-e dicsérni magad? Mondod-e, hogy bravó?
– Mondom bizony!
– Óh, akkor mondd most! Hadd halljam!
A róka elkiáltotta magát, hogy bravó, s amint kinyitotta a száját, a kakukk kirepült és felszállt a közeli sziklára. Pimaszul szólt onnan vissza:
– Róka apó, neked azt mondják óh, nekem azt, bravó!
Így menekült meg az okos madár a ravasz rókától.
Zarándokútra ment a róka Anatóliai török állatmesék – Fordította: Bartha Júlia