A jó énekesnőt onnan lehet felismerni, hogy nem riszálja magát

Hol van Kozluk?

– teszi fel a kérdést az egyik fejezet címében Hatice Meryem, amelynek tisztázása a magyar olvasók számára valószínűleg nem haszontalan. Kozluk Isztambul külterületének egyik negyede, amelynek bádogházai egy éjszaka alatt bújtak ki a földből, és ahol az abszolút szenzációt az jelenti, hogy hosszú évek után végre megnyitnak egy bevásárlóközpontot, ahol ugyan nincs akkora választék, mint egy isztambuli plázában, de legalább jóval olcsóbb annál.

Kozluk bádogházait olyan emberek lakják, akik számára egy-egy hétköznapi tárgy még óriási jelentőséggel bír: talán nehéz innen elképzelni, hogy egy háztartás legfényesebb ékessége egy részletre vett jénai tál, ami még a szomszédok csodálatát is képes kivívni. Kozluk lakói nem élnek anyagi jólétben, és kicsit olyan is ez a város, mint a purgatórium: ez már nem az elmaradott vidék, de még nem is a török modern nagyváros. Ebből a purgatóriumból pedig továbblépni akkora mutatvány, hogy a legtöbben egész életükben várnak az erre alkalmas pillanatra – de hiába.

Kozlukban a nők sokkal erősebbnek tűnnek, mint a férfiak. A férfiak elveszett, tétova fickóknak látszanak, akik sok mindenre nem alkalmasak, de arra biztosan nem, hogy igazi családfőként viselkedjenek. Akiknek pedig családjuk sincs, azoknak a kilátásai még rosszabbak:

Munka sehol. Pénz sehol. Olyan, aki szeretné őket, vagy akit szeretnének, sehol. Senki, akire várnának, akinek lesnék az érkezését vagy aki hiányozna. Csak annyira tellett, hogy bepiáljanak, beszívjanak, beseggeljenek, elázzanak. (…) Fontos dolgokról nem beszélgettek, nem kerültek szóba a kormány elhibázott döntései, sem a világot fenyegető környezeti katasztrófa, sem az Európai Unió, sem a hol emelkedő, hol eső, hol a napot a legmagasabb értékkel záró tőzsdeárfolyamok. Leginkább a fociról beszélgettek.

A kozluki nők sokkal talpraesettebbek,

mint a férfiak és a vallásos háttér mellett ezért is lehet az, hogy a férjek és fiúk képtelenek túllépni azon a népszerű elméleten, miszerint „minden nő kurva” (és így például az a jó énekesnő, aki nem riszálja magát) és attól tartanak, ha ők nem vállalják az erkölcsi felügyeletet (akár az önbíráskodás árán is), akkor Kozluk egyből Szodomává változna. A nőkben pedig ez frusztrációt szül: a regény talán egyik legmegkapóbb része az, ahol a tinédzserlány Elmas, a regény egyik főszereplője felsorolja saját bűnlajstromát, aminek túlkapásai nemcsak az életkori sajátosságokból következnek, hanem a környezet merevségéből is.

Folytatás >>>

Forrás: librarius.hu