
A dél-koreai Hyundai 2026 augusztusától elektromos autók gyártását is megkezdi törökországi üzemében, az isztmiti gyárban. A döntés része annak a stratégiának, amellyel a vállalat közelebb kívánja hozni az elektromos modelleket az európai vásárlókhoz – miközben máris visszafogja a hagyományos, belső égésű motorral szerelt autók termelését.
Török sajtóértesülések szerint a Hyundai már 2024-ben csökkentette az isztmiti gyárban készülő benzines járművek számát 245 ezerről 190 ezer darabra, hogy helyet adjon az elektromos járműgyártásnak. Bár a hivatalos típus még nem ismert, sokan arra számítanak, hogy az újonnan bemutatott Hyundai Inster lesz az első helyben gyártott villanyautó. Emellett a nagyobb méretű Ioniq 9 bevezetését is tervezik a török piacon 2025 végéig.
A Hyundai már korábban megrendelt 550 ezer elektromos motormagot a dél-koreai Posco beszállítótól – ezek nagy részét az isztmiti gyár fogja feldolgozni 2034-ig. A lépés hosszú távú elköteleződést jelez a törökországi elektromos autógyártás iránt.
A gyár – amelyet korábban a Kibar Holdinggal közösen üzemeltettek Hyundai Assan Automotive néven – már 2020 óta teljes mértékben a Hyundai tulajdonában van, és nemrég a Hyundai Motor Türkiye névre keresztelték.
Európai exportközpont lehet Törökország
A török gyártás 85 százalékát jelenleg is Európába exportálják, így logikus lépés, hogy a Hyundai közelebb viszi az elektromos autógyártást az európai piacokhoz. Bár a Kona Electric gyártása már most is Európában (a cseh Nosovicében) zajlik, a legtöbb Ioniq-modell és az új Inster továbbra is Dél-Koreából érkezik – egyelőre.
A törökországi elektromosautó-gyártás révén a Hyundai csökkentheti szállítási idejét, és jobban reagálhat az EU-s piaci és szabályozási változásokra – írja az electrive.com.
Forrás: autopro.hu