A fejedelem és a pasa – diplomáciai illemtan a török hódoltság korában

Bethlen Gábor meglehetősen szokatlan formulát választott abban az üzenetében, amelyet 1616-ban küldött Tholdalagi Mihályon keresztül Kádizáde Ali budai pasának: „én is, amint illik, nagy engedelmességgel kezét, köntösét őnagyságának követem által akarván csókolni, nagy hálaadással köszönöm az őnagysága maga jó ígéretit.” A kéz, illetve a köntös megcsókolása fontos részét képezte az oszmán diplomáciai protokollnak: a Konstantinápolyba érkező diplomaták számára a szultánnál lezajló audiencia elhagyhatatlan pontja volt, amikor a követet két oldalról megragadta két kapudzsi, a szultán elé vezette, és szinte erőszakkal kényszerítette ki a tiszteletteljes aktust.

Kármán Gábor: Kézcsók a pasának? Erdélyi követek Budán című tanulmánya a Történelmi Szemle 2014/4. számában jelent meg, és teljes terjedelmében az alábbi linkre kattintva olvasható.

Ez általában megrázó élményt jelentett a diplomaták számára, ezért sokan – elsősorban a Lengyel–Litván Unió képviselői – igyekeztek kihagyni jelentéseikből, bár a meglátogatott uralkodók kezének megcsókolása az európai diplomáciai protokollnak is megszokott eleme volt. Az oszmán oldal számára mindazonáltal az aktus a ceremónia egyik leglényegesebb részét jelentette.

Jellemző, hogy időnként az egész követjárást pars pro toto csak erre az egyetlen elemre történő utalással foglalták össze: „Az német követek őhatalmasságának [a szultánnak] kezet csókoltak, indulófélben vannak.” A szultánnál alacsonyabb rangú oszmán tisztségviselőkkel fenntartott kapcsolatokra vonatkozó forrásokban azonban ez a formula ismeretlen, és egy európai típusú protokollból nem is következne: nem lévén sem fejedelmi, sem egyházi személy, a budai pasa el sem várhatta volna, hogy a hozzá érkező követek megcsókolják a kezét.

Éppen fordítva: az erdélyi fejedelem, mint saját uralma alatt álló területtel rendelkező princeps, az európai nemzetközi társadalomban nyilvánvalóan magasabb rangúnak számított, mint a szuverén jogokkal nem bíró, pusztán tartományi kormányzóként funkcionáló budai beglerbég. A kutatás azonban nemrégiben felhívta a figyelmet arra, hogy a szultán adófizetőinek nemcsak egy, hanem több nemzetközi társadalomban – saját, minden résztvevő által elfogadott és követett szabályrendszerrel rendelkező közösségben – kellett megtalálnia a helyét; az egyes közösségek belső hierarchiái pedig markánsan eltérhettek egymástól.

Folytatás

Forrás: mult-kor.hu