A dzsihádisták “átkeresztelnek” egy ostromlott kurd várost – Mekkora Erdoğan tekintélyvesztése? – Flesch István

Az Iszlám Állam (IS) hadereje készül észak-szíriai győzelmére. Mindenekelőtt Kobanê bevételére. A városnak ez a kurd neve, de mivel arabok is lakják, van arab neve is: Ain al-Arab, vagyis Arab Forrás. A vallási fanatikusoknak azonban ez már nem felel meg, mert fegyveres erejük mind “nemzetközibb”, embereiket mindenhonnan toborozzák. Így most elérkezettnek látták az időt, hogy találóbb nevet adjanak az ostromlott településnek: legyen – mondták – Ain al-Iszlam, vagyis Iszlám Forrás. Ez még nem teljesen hivatalos, csak amolyan hirtelen ötlet volt, amely a gyors előrenyomulás közben pattant ki e vallási megszállottak egyikének fejéből. De a vérgőzös fekete lobogósok hiába veszik szájukra úton-útfélen az “iszlám szent nevét”, a muzulmán világ tekintélyes vallási jogtudósai elfogadhatatlannak tartják bármi nevű hivatkozásukat a hatalmas iszlám hitére, melyet jámbor hívők százmilliói őszinte áhítattal vallanak. Ezért ha Kobanê helyzete nem lenne oly tragikus, kurd lakosságának szenvedései pedig oly szívszorítóan fájdalmasak, valakinek tán még gúnyolódásra is kedve támadhatna a kegyetlen eszelősök említett helyiségnév-változtatásának hallatán.

De most Kobanêban utcai harcok folynak, a korszerűen felfegyverzett martalócok házról házra törnek előre. A kurdok hősiesen, de lényegesen kisebb tűzerővel védekeznek az ellenség mind fojtogatóbb gyűrűjében. A városban küzdő kurd Népi Védelmi Egységek (YPG) sajtóközpontjának jelentése szerint egy fegyveres fiatalasszony a rátámadó IS- harcosokról körülfogva inkább felrobbantotta magát, semhogy fogságba kerülve lefejezzék, mint korábban több társát. Arîn Mirkan kurd katonanőt, két kisgyermek anyját önfeláldozó tettéért hősként ünneplik, fényképei bejárják a vidéket. A több nyelven sugárzó kurd hírügynökség, a Fırat (Eufrátesz) ismertette a törökországi PKK-val testvérszervezetet alkotó YPG közleményét Mirkan haláláról, akinek ez csak harci neve volt, eredetileg Dilar Gencxemîsnek hívták. Vele együtt – megközelítőleg azonos időpontban – még 14 bajtársa esett el október 5-én. Az esetet megerősítette a Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja Londonban. A szinte már teljesen reménytelen ellenállás mégis erősödik, a kurd harcosok 24 óra leforgása alatt állítólag 89 betolakodó ellenséget tettek ártalmatlanná.

Kobanê ostromát a szír-török határ török oldalán sok ezer kurd menekült figyeli lélegzet- visszafojtva. Sokan távcsővel kémlelik a láthatárt, a robbanások nyomán felcsapó füstoszlopokat. Már minden pillanatban számolniuk kell azzal, hogy szülővárosuk az Iszlám Állam kezére jut. “Csata Kobanê birtokáért – a halál nézőközönsége” című tudósításában a Der Spiegel közvetlen közelről számol be az eseményekről. Isztambuli tudósítója, a pakisztáni-indiai származású Hasnain Kazim megszólaltatott több menekültet Suruç török határvárosban. Ha “felszabadító” szövetséges harci gépek közeledő hangját hallják, örömujjongásban törnek ki, és V-t formázó két ujjukkal a győzelem jelét mutatják. Egy Abdul nevű, húszéves kurd, aki otthon nemrégiben még órásként dolgozott, elmondta, hogy szülei az Iszlám Állam fanatikusainak közeledtére már korábban átmenekültek a határon. Ő azonban maradt és harcolt.

“Csak régi fegyvereink voltak – mesélte – , az ellenség azonban korszerű fegyverekkel ellátva nyomult előre. Védelmeztünk minden egyes házat, minden egyes utcát, egészen addig, amíg ki nem fogytunk a töltényből. Mégis néha sikerült visszafoglalni elvesztett területet. Három nappal ezelőtt azonban egy kurd YPG-parancsnok magához szólított, s azt mondta: Még fiatal vagy a halálra. Menj a szüleidhez Törökországba. Ezért jöttem el” – mondta Abdul. Most egy dombról figyel. De ez is veszélyes, mert legutóbb eltévedt lövedékek csapódtak be, és többeket megsebesítettek. Az is előfordul emellett, hogy a török rendőrség könnygázt lő a tömegbe, ha úgy ítéli meg, hogy túl sokan gyűltek össze…”Arra vágyom, hogy visszamehessek Kobanêba harcolni – jelenti ki Abdul. Mert egyébként senki nem segít a kurdoknak a városban, az Egyesült Államok is csak félszívvel hajt végre légitámadásokat, és ráadásul ritkán is”. Egy törökországi kurd diák Batman városából, Erkan is szeretne a helyszínen segíteni szíriai kurd testvéreinek. Fel is kerekedett, hátizsákjába belegyömöszölte a legszükségesebb dogokat, ruhadarabokat, egy könyvet meg egy kis csokoládét. El is indult, a török katonák azonban feltartóztatták, nem engedték át. “Ezek egy gyékényen árulnak az Iszlám Állammal” – állítja Erkan. S ezzel a véleményével nem áll egyedül.

A “halál nézőközönsége” a törökországi dombokról elkeseredetten figyeli, hogy Kobanêban egyre több épület ormára tűzik ki az IS fekete lobogóját. Menekültek mesélték, hogy a városban és a környező falvakban már szinte nincsenek is civilek. Állandóan csatazaj hallatszik, géppuskasorozatok, robbanások. “Az a szörnyű, hogy mindannyiszor tudjuk, most meghalt vagy megsebesült valaki, de nem tehetünk semmit” – mondja egy másik ember. “Mi vagyunk a halál nézőközönsége”. És mindannyian sejtik, hogy az Egyesült Államok már feladta a várost.

Kobanêból azonban sebesültek még érkeznek, és szállítanak a határon túlra halottakat is. A sebesülteket kórházakban ápolják, az elesetteket halottasházba viszik, és később koporsókban átadják a hozzátartozóknak. Egyedül egy szerdai napon húsz halottat hoztak át Kobanêból. “Ennél azonban sokkal több ott a halott – mondja egy harcos, aki kijutott a városból. De az ott maga a pokol, elképzelhetetlen, ami ott történik, mozogni is alig lehet, nemhogy sebesülteket és halottakat kihozni”.

A kurdok nagy részének tapasztalatai szerint a török kormány és általában a nyugati katonai szövetség, elsősorban az Egyesült Államok vezetése megengedhetetlen tétlenséget és közömbösséget tanúsít a Kobanê térségében zajló események, az Iszlám Állam hadseregének térnyerése és a hősiesen kitartó kurd ellenállók elvérzése láttán. Ezekben a napokban emiatt egész Törökországban súlyos feszültség támadt. Országszerte tiltakozó megmozdulások robbantak ki, előfordultak véres összecsapások a tüntetők és a rendőrség, illetőleg különböző szemben álló politikai csoportosulások között. A veszélyesen elharapódzó erőszakcselekményekre válaszul erélyes hatósági fellépés következett, sok helyütt kijárási tilalmat rendeltek el. Politikai megfigyelőkben felrémlett egy újabb kurd lázadás rémképe, kiváltképp az után, hogy a médiákban megjelentek a zavargások és következményeinek filmkockái és fényképei. Az eddigi országos összesítés, Efkan Ala belügyminiszter bejelentése szerint október 7. és 10.- között az ország 35 tartományában 37 ember lelte halálát, 351 megsérült. “Vandalizmus vádjával” őrizetbe vettek 1 024 személyt, 58-as le is tartóztattak. Közlése szerint a keleti Bingöl tartományban öt terroristával végeztek, miután megtámadtak és megöltek két rendőrtisztet, egyet pedig súlyosan megsebesítettek. Diyarbakırban elfogtak terrorista támadókat.

Az erőszak legtöbb áldozatát más jelentések szerint különben is Diyarbakırban szedte, itt tízen vesztették életüket, 45-en megsérültek De szintén ostromállapotszerű viszonyok uralkodtak Van, Batman, Siirt, Muş, Mardin, Şanliurfa, Bitlis, Adıyaman, Hakkari, Tunceli és Şırnak kelet-törökországi városokban is. Isztambulban megsérült harminc ember, közöttük nyolc rendőr, 98 tüntetőt letartóztattak. Ankarában barikádokat építettek arcukat elkendőző tiltakozók, mielőtt a karhatalom szétkergette volna őket. De a nyugat-törökországi nagyvárosok közül hasonló események színtere volt Izmir, Antakya, Osmaniye, Antalya, Eskişehir, Denizli és Kocaeli. Az égő benzines palackokat hajigálók ellen a rendőrök könnygázt és vízágyút vetettek be.

A Diyarbakırban tomboló véres erőszakcselekmények során fegyvert fogtak egymásra, és tűzharcot vívtak a PKK (Kurdisztáni Munkáspárt) és az Iszlám Államot támogató muzulmán szélsőségesekből álló Hizbullah terrorszervezet emberei. Utóbbi, amely nem azonos a libanoni Hezbollahhal, a kilencvenes években főként azáltal vált hírhedtté, hogy segédkezett a török katonaság PKK elleni hadjáratában, és megkínzott PKK-foglyokat. Legújabb kurd jelentések szerint a délkelet-törökországi határváros közelében török katonák tüzet nyitottak tüntetőkre. A felvonuló tömeg – a Fırat hírügynökség közlése szerint – “az ellen tiltakozott, hogy az Iszlám Állam banditái a török állam segítségével ostromoljál Kobanêt”. A célzott lövések megöltek egy 13 éves kisfiút, és megsebesítettek 13 másik embert.

Sok ezer kurd tüntető ment az utcákra Nyugat-Európában is, tiltakozva az Iszlám Állam általános támadása és Kobanê cserbenhagyása ellen. Brüsszelben a kurdok behatoltak az Európai Parlament épületébe, hogy ily módon adjanak nyomatékot követelésüknek: erélyes nemzetközi fellépéssel állítsák meg a vallási fanatikusok haderejét. A hollandii Hágában is szerveztek tüntetéseket. Németországban Stuttgart, Mannheim, Karlsruhe, München és Celle volt békés megmozdulások színhelye. Hamburgban a felvonulás azonban erőszakba torkollt, szalafisták támadták meg a kurdokat. Hatalmas megmozdulást terveznek Düsseldorfban.

A halálos áldozatokkal járó törökországi zavargások miatt ülést tartott a török nemzetbiztonsági tanács. Az ülésen részt vett a vezérkari főnök is . Ahmet Davutoǧlu miniszterelnök ezen kijelentette, hogy kormánya változatlanul el van szánva arra, hogy végigviszi a török-kurd békefolyamatot. Ezt a folyamatot azonban nem vethetjük oda, nem áldozhatjuk fel a vandalizmusnak, a folyamat kedvéért nem tehetünk engedményt az erőszaknak – mondta.

A török kormányt azonban szemlátomást megrázta az egész országra kiterjedő tiltakozó mozgalom, a kurdok ilyen mérvű eltökéltségére nem számított. Ez abból is látszott, hogy a kormánytagok eleinte nem is beszéltek egyöntetűen a kurd problémáról, főképpen nem a békefolyamat másik részeséről, a PKK-ról, s csak később “rendezték” soraikat vagy “egyeztették” mondanivalójukat. Ezt az “egyenetlenséget” a török sajtó is észrevette, és sajátságosnak vélte. A kormányfő “mérsékelt” állásfoglalását fentebb már idéztük. İsmet Yılmaz nemzetvédelmi miniszter pedig kijelentette: a kurd-török békefolyamatra “nem hat ki hátrányosan” az a parlamenti meghatalmazás, amely lehetővé teszi, hogy szükség esetén a szíriai határon túl is folytassanak török hadműveleteket, illetőleg hogy elhárítsák iraki és szíriai terrorszervezetek Törökország ellen irányuló támadásait.

Ettől azonban nagyon eltérően nyilatkozott Taner Yıldız energiaügyi miniszter: “A mi szemünkben az Iszlám Állam és a PKK azonos. Mindkettő szedett-vedett népség, amely arra törekszik, hogy aláássa az országok politikai stabilitását és erkölcsi-emberi tartását. Ezért lehetetlen az egyiket a másikkal szemben előnyben részesíteni, inkább a PKK-t választani az IS-szel szemben. Törökország ellene van mindkettőnek.”

Ez feltűnően egybecsengett az államelnök szavaival: “Számunkra a PKK ugyanaz, mint az Iszlám Állam. Hiba azt gondolni, hogy különböznek egymástól-“ Erdoğan ezzel azoknak a kurd politikusoknak, közöttük ÁKK-képviselőknek akart visszavágni, akik elítélik a török kormányt, amiért sorsukra hagyja a kurdokat Kobanêban.

“Hát nem érdekes? Ilyesmit sem a külügyminiszter, sem pedig a védelmi miniszter nem mondott, hanem az elnökhöz hasonlóan csak az energetikai miniszter”? – jegyezte meg Murat Yetkin török publicista

A tüntetőkre vonatkozóan a török vezetők érdekes gondolat kimondását bízták az állatorvos végzettségű Mehdi Eker közélelmezési, mezőgazdasági és állattenyésztési miniszterre. Ő azzal vádolta az engedély nélkül gyülekező tiltakozókat, hogy a “zűrzavarkeltők lobbijaként meg akarták mérgezni a békefolyamat légkörét, magukból kivetkőzve ezt a célt követték. De mi ennek gátat szabunk.” Tehát akkor mégiscsak a PKK-val való békefolyamat hívei vagyunk? – kérdezzük most mi is.

A kormány fontosnak tartotta azt is, hogy a Anadolu Ajansi hivatalos hírügynökség méltó tálalásban ismertesse azt a hírt, amely szerint “a kurd-török békefolyamat keretében tett erőfeszítéseiért az Európai Bizottság ország jelentésében megdicsérte Törökországot.” Megszólalt a hosszú ideje hallgató Bölcsek Bizottsága is, amely annak idején a kormány kezdeményezésére a békefolyamat fogadtatását volt hivatott tanulmányozni országszerte.. A bizottság most “józanságra” intett a megmozdulásokkal kapcsolatban.

Az Egyesült Államok a nyilvánosság előtt tartózkodik Törökország bírálatától utóbbi “benemavatkozási politikája” miatt. A New York Timesnak azonban a washingtoni kormány egyik képviselője – nevének elhallgatását kérve – kijelentette a Kobanê körüli helyzetre utalva: határaiktól alig egy mérföldnyire csak a törökök tudnák megakadályozni a vérfürdőt. Folyamatosan a szíriai humanitárius katasztrófán sopánkodva keresnek valamilyen ürügyet, hogy ne kelljen cselekedniük. Egy NATO-tag nem viselkedhet így, amikor határaitól egy kőhajításnyira valósággal feltárul maga a pokol. Washington kerüli, hogy nyíltan felszólítsa Törökországot szír területen való katonai bevetésre. Ehhez a török elnök ugyanis azt a feltételt szabja, hogy az Egyesült Államok is támadja meg a szíriai Bassár al-Aszad rendszerét. Ezt viszont Barack Obama elutasítja. A republikánusok a kongresszusban szemére vetik Obama kormányának, hogy nem hiúsították meg még idejében bombatámadásokkal az Iszlám Állam haderejének előretörését Kobanê irányában. Pedig a nehézfegyverzetű dzsihádista harcosokat napokon át jól lehetett látni, s ezért könnyű célpontok lehettek volna. Most talán már késő – mondta Ed Royce, a külügyi bizottság elnöke. Nem járult hozzá a Törökország iránti NATO-szövetségesi bizalom elmélyítéséhez az sem, hogy a londoni The Times értesülése szerint Ankara 49 török túsz kiadatása érdekében tárgyalt és megalkudott a dzsihádistákkal. Ellenszolgáltatásként átadta 180 foglyát, akik különböző szíriai ellenzéki szervezetek tagjai voltak, közöttük Törökországban bebörtönzött terroristák, török kórházakban kezelt IS-sebesültek és európai szalafisták. Európai foglyaik közül három Franciaországból, kettő-kettő Svédországból és Macedóniából, egy-egy Svájcból, illetve Belgiumból érkezett, ketten pedig brit állampolgárságúak voltak.

A Kobanêba beszorított hősiesen küzdő szíriai kurdok életének megmentésén túl az igazi nagy kérdés a mintegy két éve tartó kurd-török megbékélési folyamat életben tartása. Ez ugyanis elválaszthatatlan attól, hogy sikerül-e az ország demokratikus berendezkedésének megerősítése a törökországi kurd tömegek bevonásával, a mintegy 20 millió kurd jogainak bővítésével. Minthogy a megoldási folyamat a kurd-török megbékéléssel és kiengesztelődéssel végső soron ezt a célt szolgálja, nagymértékben ettől függ a folyamat egyik kezdeményezőjének, Recep Tayyip Erdoğannak a politikai jövője is. Erkölcsi tekintélye talán már most is megtépázódott. Egyrészt amiatt, hogy máig késlekedik a kétségbeejtő helyzetben lévő kobanêi kurdok felmentésével, másrészt pedig a PKK-nak az Iszlám Államhoz való ízléstelen hasonlítgatásai miatt. Egyre kedvezőtlenebbek megnyilvánulásainak hazai és a külföldi médiavisszhangjai is. “Békefolyamati partnere”, Abdullah Öcalan, akinek állandó jelzője a “kurd nép vezére”, s akit kurd milliók valóban annak is tekintenek, már kinyilvánította: “ha az Iszlám Állam hatalmába keríti a várost, vége szakad a folyamatnak.”

Selahattin Demirtaş, a kurd HDP (Népek Demokratikus Pártja) elnöke Kobanêban korábban tett látogatásakor még a “kurdok és a török hadsereg történelmi szövetségének megkötését” követelte. Akkor még lehettek illúziói afelől, hogy Ankara végül mégiscsak rászánja magát a kobanêi kurdok megmentésére. Azóta azonban nagyon megváltozott a helyzet…

Ha bekövetkezik egy vérfürdő Kobanê elestekor, az államelnök egész Törökországra kiterjedő kurd lázadásnak nézhet elébe. Ennek bizonyára mindenekelőtt Erdoğan népszerűsége látná nagy kárát. S felmerülne az a kérdés is, hogy miképpen hat ez majd ki a kormánypárt, az AKP parlamenti választási eredményére 2015 nyarán.

A vezető német napilapok egyikre, a nemesen konzervatív Frankfurter Allgemeine közel-keleti szakértője, Rainer Hermann Veszélyes játék című kommentárjában élesen bírálta a török magatartást. “Erdoğan veszélyes játékba fogott a szíriai kurd enklávékkal szemben, és ennek következtében már odáig jutott, hogy mindenkivel elront mindent – írta. Mert szembehelyezkedik NATO-szövetségeseivel, és veszélyezteti a belső békét. Erdoğan elnök és miniszterelnöke, Davutoǧlu magabiztosan ragaszkodnak prioritásaikhoz, először is, hogy ellenőrizzék a kurd területeket a határ innenső és túlsó oldalán, mielőtt még Törökország csatlakozhatna az Iszlám Állam elleni háborúhoz…Ankara nem akarja felfogni, hogy Washingtonban eltolódtak a prioritások, s a legfontosabb cél már nem Aszad megdöntése. És Ankara maga ellen lázítja saját kurdjait is. Az országos tiltakozások már némi ízelítőt adtak abból, hogy a jövőben milyen viszályokra lehet számítani. A törökországi kurdok jogosan mondják, hogy nem lehet partnerük olyasvalaki, aki támogatja (legalábbis közvetett módon) az Iszlám Államot, a szíriai kurdokat pedig cserbenhagyja – állapítja meg a tekintélyes hírmagyarázó, majd rámutat a leglényegesebb szempontra:

Erdoğan annak idején azzal a programmal lépett fel, hogy kijavítja a köztársaság születési hibáit, és véget vet a kurdok hátrányos megkülönböztetésének. Erdoğan Törökországa azonban elhibázott külpolitikájával először is könnyelműen eljátszotta befolyását az arab világban, most pedig az a veszély fenyegeti, hogy kudarcba fullad az oly ígéretesen alakuló kibékülés a kurdokkal…..

…Illúzió azt hinni, hogy az Iszlám Állam terrorja megtorpan a török határon. Pakisztán is valami hasonlót hitt, amikor támogatta Afganisztánban a tálibokat. A terroristák harcosokat fognak verbuválni a szír menekültek soraiban, és Törökországba fogják bevinni a szunnita szélsőségesek és a síita aleviták (Szíriában alaviták) közötti vallási viszályt. Ahelyett, hogy cselekedne, és ezt megakadályozná, Törökország továbbra is kivár – és önelégülten követeléseket támaszt Amerikával szemben”- olvasható a kommentárban.

A hivatalos Törökország érzéketlenségét mutató megnyilatkozásokra pénteken aztán feltette a koronát a kormányzó AKP alelnöke, Yasin Aktay. A BBC által idézett kijelentése szerint “Kobanêban nincs semmiféle tragédia, miként ezt sipítozásaival a PKK szeretné elhitetni. Hiszen a civilek már mind elhagyták a várost, és Törökországban vannak. Most már csak a terroristák két csoportja közt dúl háború”…Vagyis tehát a PKK és az Iszlám Állam között. A pártja külkapcsolataiért felelős török tisztségviselőnek ezt még meg kell magyaráznia nemcsak külföldön, hanem otthon is….….

Flesch István – Turkinfo

2014-10-12