A csecsen lány

Épp idén lesz száz éves, de még ma is olyan friss és eleven, mint amikor szerzője, Tanburi Cemil Bey először viaszhengerre játszotta. Valójában persze nem Cemil Bey volt a szerzője, mint ahogy származására nézve sem csecsen volt, hanem görög, a közeli Midilli, görögül Leszbosz szigetéről, onnan hozták magukkal a századforduló Isztambuljának kávéházaiban zenélő vándor görög baglamajátékosok, akik majd a kisázsiai görögség 1920-as évekbeli összeomlása – a Katasztrofé – után Athénba menekülve ilyen félig keleti, félig görög dallamokból teremtik meg a rebetiko zenéjét.

A századforduló Isztambulja azonban még egy birodalom fővárosa volt, sokféle népességgel és sokszínű zenei élettel, amelynek gazdagságáról az utóbbi években alkothatunk igazán fogalmat, ahogy a Kalan Müzik sorra adja ki archív felvételeken és modern zenészek autentikus előadásában az oszmán birodalom utolsó évtizedeinek zenéjét. A kávéházakban a görög baglamások mellett örmény ud-játékosok, szefárd énekesnők, török gazel-énekesek, azeri kamancsésok, kurd vándorlantos aşık-ok, az Ismail Kadare által Az álmok palotájá-ban megénekelt balkáni szláv és albán énekmondók zenéltek, virágzott még az oszmán udvari, dervis- és katonazene, amely a Nyugatról beáramló klasszikus és szórakoztató zenével ötvöződve annak sokféle egzotikus helyi változatát hozta létre. Isztambult még ma is áthatja a spontán zene az újra meg újra imára hívó müezzinek hangszóróitól az árusok kántálásán át a boltokból és kávéházakból kihallatszó különféle anatóliai rádiók sugározta zenéig, s elképzelhetjük, Caucasian beauty, archive photo from the 19th centurymennyivel gazdagabb volt ez a zene a 20-as évek előtt, mielőtt az oszmán birodalom széthullása, a nemzetiségek kiirtása, elűzése vagy elnyomása, az udvar és a hagyományos vezető réteg eltűnése és a dervisrendek betiltása véget nem vetett ennek a sokszínűségnek.

A cikk folytatása itt olvasható >>